A CsaládiNet szakértői CsaládiNet Szolgáltatás Közvetítő Kalkulátorok Hírlevél feliratkozás
SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mit keresek egyedülálló szülőként a táskeresőn? - Interjú

Mezei Csongor Andrea - 2021-03-22
Kozér Emőke az Egyedülnevelek.hu közösség megálmodója és működtetője. A közösség a gyermeküket egyedül nevelők, vagy abban magukat egyedül érzők támogatására jött létre. Emőke tíz éve neveli egyedül a lányát, ismeri ennek az élethelyzetnek az örömeit, nehézségeit, és a felelősséggel járó félelmeket is. Ezúttal az egyedülálló szülőként szerzett társkeresési tapasztalatairól faggatom.
Mit keresek egyedülálló szülőként a táskeresőn? - Interjú

Milyen körülmények között lettél egyedülálló szülő? Tipikusnak mondható a válásod?

13 évig éltünk együtt a volt férjemmel, ebből 7 évet házasságban. Ez a nagyon küzdelmes és fájdalmas hét év főként azzal telt, hogy gyermekünk legyen. Mire a lányom világra jött, a kapcsolatunk kiégett, eltávolodtunk egymástól.

A válásunk viszont mindennek ellenére nagyon emberi volt, ha lehet így mondani, barátsággal engedtük el egymást.

Mennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy úgy érezd, újra társra vágysz?

A gyászmunka három évig tartott. Ebben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy a lányom mindössze kétéves volt, én pedig teljesen új életet akartam kezdeni. Így a költözés, a felújítás, a munkába állás kihívásai, a lányom mellett eléggé lekötötték az energiáimat.

Kettészakított család
Fotó: Gerd Altmann képe a Pixabay -en.

A Kramer kontra Kramer c. könyv úgy említi ezt az időszakot, mint „a randevúzás poklát”, amikor harmincon felül újra ott kell kezdeni, hogy ki mit szeret, és mit nem szeret…Voltak ezzel kapcsolatban félelmeid?

Nekem ott kellett elkezdeni, hogy egyáltalán nő legyek újra, ne csak anya. Öt éves önismereti folyamat, amelybe még a házasságunk alatt vágtam bele, eredményezte azt, hogy egyáltalán tudjam vállalni azt, hogy társat keresek és megbarátkozzak azzal a gondolattal, hogy kilépek a „piacra”.

Akkor még úgy gondoltam, elegendő az, ha nekem határozott elképzelésem van arról, hogy milyen férfira vágyom, a többi majd ennek megfelelően alakul.

Ebben az élethelyzetben, életszakaszban már irreális elvárás a hosszas ismerkedés, az a folyamat, amelyet egy kamasz, vagy egy fiatal bejár addig, illetve, amíg eljutunk odáig, hogy kimondjuk: „járunk”.

Voltak-e előfeltevéseid az internetes társkereséssel kapcsolatban?

Kísérletnek, játéknak tekintettem. Próbálkoztam különféle oldalakon, különféle megjelenéssel. Nem volt túl sok tapasztalatom, jártasságom ebben.

Pár hónap után minden társkereső oldalról leregisztráltam, mert – bár nem botlottam bele pszichopatákba és nős férfiakba sem, akik valójában kalandot, szeretőket keresnek, ahogyan többek ilyen és ezekhez hasonló rémtörténetekről beszámoltak –, mégsem volt túl jó tapasztalatom.

Ebből egyrészt arra jutottam, hogy jól kiszűröm azokat, akikkel szóba sem szabad állnom, másrészt viszont valóban nagyon sokan bejelöltek, többekkel folytattam hosszas levelezést is, ám amikor a nehezített körülmények között – értsd kisgyerek mellett - a személyes találkozásra végre sor került, kiderült, hogy a valóság elég távol áll a bemutatottaktól, így végül felesleges időpazarlásnak tűnt az erre fordított idő.

A társkereső programok megléte óriási lehetőség a szűkös szabadidővel rendelkező egyedülálló szülők számára. Olyan nagy merítést biztosít a „célcsoporthoz”, melyet a baráti és munkahelyi ismeretségek biztosan nem tudnának megadni. Biztosítják az előszűrést, és az elkötelezettség nélküli ismerkedés lehetőségét is. Vannak-e olyan felhívó jelek a kommunikációban, amiről rögtön tudod, hogy nem érdemes időt fecsérelni rá?

Valóban, miután a társkereső portálok tévútnak bizonyultak, elkezdtem olyan programokat keresni, ahol rögtön biztosított a személyes benyomás, a személyes kapcsolódás lehetősége. Az első tartós kapcsolatom is egy ilyen program során indult és később már csak ilyen módon ismerkedtem.

Mennyire nehezíti meg a kapcsolatfelvételt, ha kiderül, hogy gyermeket nevelsz?

A kapcsolatfelvételt egyáltalán nem nehezítette meg. Azonban a következő szintre lépést a kapcsolatban már komolyan befolyásolta.

Kialakítottál valamiféle szisztémát arra, hogy mikor ismerteted meg a randevúpartneredet a lányoddal?

Nem volt különösebb prekoncepcióm, azonban nagyon tanulságos volt ez a tanulási, tapasztalási folyamat számomra, számunkra. Úgy értem a lányom számára is.

Az első partneremmel ez nagyon természetesen, szinte tökéletesen alakult. Voltak közös programok, belesimult az életünkbe, azonban egyszer csak azt vettem észre, hogy a férfi „féltékeny” a lányomra és ő is ugyanazt az időt, ugyanazt a minőségű figyelmet várta el tőlem, amit a lányomnak adok. Nem éltünk együtt, ezért ezt nagyon nehéz volt biztosítani, így egyre gyakrabban illette kritikával a nevelési módszereimet, a volt férjemmel való kapcsolattartást. Neki nem volt gyereke, sőt házasságban sem élt, ezért túl sok személyes tapasztalata ezen a téren nem volt, így ebből konfliktusok adódtak, szakítottunk. Ekkor döbbentem rá arra, hogy ez a szakítás már nemcsak az én elengedési, gyászfolyamatom, hanem a lányomé is.

A későbbi kapcsolataimból volt olyan férfi, aki egyik napról a másikra eltűnt, pedig korábban ő is szinte mindennapi része volt az életünknek.

Ezeket a lányom mind megsínylette. Majdnem ugyanúgy, mint az apukájával való válásunkat. Ez egy olyan gátat épített bennem, amit a mai napig is nehezen tudok lebontani. Itt már nemcsak rólam van szó, hanem a lányomról is, ezért azóta hihetetlenül óvatos vagyok. Csak azt engedem be az életünkbe, akivel már stabil a kapcsolatunk.

A tipikus esetek azonban azok, amelyekről úgy tűnik, hogy mi már rendben vagyunk, lehet jövője a kapcsolatnak, azonban az a lehetőség, hogy a lányomat is bevonjuk, hogy netán életközösségben éljünk, az visszariasztja. Az ilyen férfiakat már elég hamar elengedem. Számomra tartósan nehezen fenntartható a szeretői viszony.   

Mennyi segítséget vársz el a gyermeked édesapjától? Talán furcsának hat ez a kérdés, de azt gondolom, kevés szó esik arról, hogy elvált szülők esetén a különélő szülő számára nem csak jog, de kötelesség is a kapcsolattartás. Elvárod-e a volt férjedtől, hogy áttekinthető apai programokkal számodra is biztosítson én-időt?

Szerencsére ezt nem kell elvárnom. A volt férjem és a lányom is igénylik az együtt töltött időt. Nincs kőbe vésett rendszer, de a kétheti rendszerességre törekszünk.

Az egyedülálló szülőként töltött évek során javulnak, vagy romlanak az esélyek a társkeresésre?  

A korábban említett tapasztalatok miatt bizony romlanak. Azt a fajta spontaneitást, ami korábban volt, már nem, vagy csak ritkán tudom megélni. A kezdjük úgy, hogy elég, ha csak jól érezzük magunkat, aztán lesz, ami lesz, már szinte elképzelhetetlen. Ettől függetlenül töretlenül hiszek abban, hogy megérkezik majd a szerelem az életembe.

Mennyire van jelen a te életedben az az érzés, hogy „nem akarod bonyolítani az életed?” Egyedülálló szülőként nagyon szoros, szinte kizárólagos kapcsolat alakulhat ki a gyerekkel, akin nem kell senkivel osztozni, és nem kell alkalmazkodni egyikőtöknek sem egy harmadikhoz. Mennyire lehet, vagy jó bele merevedni ebbe a szerepbe?

Emlékszem még, amikor a sokadik sikertelen várandóság után feltették azt a kérdést, hogy mi hajt még, mi az, ami miatt nem adod fel? Akkor azt válaszoltam, hogy vannak olyan vágyai az embernek, amelyekért bármennyi kudarcot, bármilyen áron bevállal. Hát ugyanez a válaszom erre. Egy nő férfi által tud teljes lenni és ez fordítva is igaz. Erről soha nem szeretnék „letenni”.

Hogyan látod a „célcsoportod” elköteleződési hajlandóságát, általános lelki állapotát, érettségét?

Itt sajnos komoly gondok vannak, meglehetősen sarkalatos kérdés. Aki még nem volt nős, esze ágában sincs már 40 fölött elköteleződni. Aki már volt, az egy újabb kudarctól fél, ezért nem mer tovább lépni. Vannak férfiak, akik egyértelműen a poklok poklát élik meg a házasságukban, mégsem mernek kilépni, csak panaszkodnak.

Valahogy nem látom, vagy nem jó helyen keresem azokat a férfiakat, akik kellően érettek és bátran bele mernek lépni egy mély, testi, lelki kapcsolatba.

A gyermekednek milyen elvárásai vannak a jelöltedet illetően?

Ne legyen boomer és legyen jó pasi. Nagyjából ennyi…

Milyen társkereső programokat tudsz ajánlani?

A pandémia időszakában sajnos ezek eléggé minimál szinten futnak, de normál esetben vannak társasjáték randik, túrarandik, zenés, táncos ismerkedési lehetőségek, aki pedig nagyon az időhatékonyságra megy az tud rapidrandizni, akár most online is. Bár sajnos az korántsem olyan, mint a személyes találkozás.

Ha az ismerkedés után mégsem lesz tartós kapcsolat, valamilyen szinten a gyermeket is veszteség éri, ahogy mondtad is. Ettől hogyan próbálod őt megóvni, vagy hogyan tudod támogatni a veszteségben?

Erről órákig tudnék mesélni. Már egyáltalán az is egy hosszas folyamat volt, hogy anya szeretné, ha lenne egy társa. Hisz a lányom azt úgy érezte, hogy ő nem tud elég örömöt adni számomra.

A következő – ha már őt is bevontuk a kapcsolatba – a szakítás utáni veszteség kezelése.

Erre van egy szerepjátékunk, amit úgy 4 éves kora óta játszunk. A korosztálynak megfelelő aktuálisan kedvenc mesék, regények, történetek, rajzfilmek, filmsorozatok világát, szereplőit kölcsön véve, azokat a saját elképzelésünkre szabva – gyakorlatilag más bőrébe bújva – kreálok ilyen helyzeteket. Ha ilyen módon nem vagyunk közvetlenül érintve, könnyebben befogadjuk azokat az üzeneteket, egyszerűbben szerzünk megértést a másik vágyairól, igényeiről, könnyebben felszínre tudjuk hozni a félelmeket, fájdalmakat, érzelmeket és dolgozzuk is fel azokat. Több nézőpontból látni, vizsgálni egy helyzetet, egy veszteséget, megérteni azoknak a szereplőknek a lehetséges motivációit is, akik most már nem lehetnek jelen így sokkal könnyebb. Ez a játék rengeteg mélyponton segített át minket, ezért nemrégiben jutottam arra, hogy ez másoknak is szeretném átadni. Ez a szerepjáték azokkal a coach, tanácsadói, tréneri módszerekkel, amelyeket időközben megszereztem és beépítettem a játékba, ha szabad ezt mondanom, ilyen módon egy self coaching rendszerré nőtte ki magát.

A ti közösségetek kifejezetten ennek a sajátos élethelyzetnek a támogatására jött létre. Ez a játék része a segítés módszerének?


Fotó: Gerd Altmann képe a Pixabay -en.

Maga az egyedülnevelek.hu a játék tudásanyagának átadására szolgál. Azt a közösséget pedig, amit emellett létrehoztam és szeretnék bővíteni, azt a bennem is meglévő hiány hívta életre és azt a természetes igényt szeretné kielégíteni, hogy ne legyek elkülönülve, ne legyek egyedül a nehézségeimmel, problémáimmal, kérdéseimmel. Fontos számomra, hogy tartozzak egy közöséghez. Egy olyan közösséghez, ahol ezeket a kérdéseimet fel tudom tenni és a közösség tagjai a saját tapasztalatukat meg tudják osztani velem. Sőt, olyan közösség, amely közös programokra, személyes kapcsolódásra is lehetőséget ad. Rengeteg csoport létezik a social media világában, azonban azt tapasztalatom, hogy ezekben vagy el akarnak nekem adni valamit, vagy ventillálni akarnak az emberek, a haragjukat, dühüket, csalódottságukat akarják kiadni.

Én egy olyan közösséget álmodtam meg, ahol a nehézségek ellenére is a tagok egymás emelésére fordítják a közösség erejét, az összetartozás élményét.

 Hogy áll most a jövőképed, és milyen álmaid vannak a járvány utáni időszakra?  

„Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem!”

Család
Fotó: Gerd Altmann képe a Pixabay -en.

Nyitókép: Stefan Keller képe a Pixabay -en.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
© 2004-2021 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
A szerkesztő ajánlja