SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A mindennapi ölelés okosít és egészségessé tesz

Juhászné Ráthgéber Réka [cikkei] - 2020-11-25
Sok anyuka úgy gondolja, hogy a kisgyermeke számára ő az, akire bármikor számíthat, akihez bármilyen problémájával fordulhat, és aki akkor is megöleli, ha valami rosszat csinált. Ezt a tényt több kutatás is megerősíti, lássuk mit tesz az ölelés a kisgyerekekkel!

Okosabbá válnak tőle

Egy romániai árvaházban végzett hosszútávú kutatás kimutatta, hogy azok a gyerekek, akik nem kaptak megfelelő mennyiségű ölelést és nem kerültek nevelőszülőkhöz, akik mindennapi szeretetükkel gondoskodtak volna róluk, azok sokkal lassabban estek át az érzelmi és szellemi fejlődésen, mint azok a társaik, akiket naponta megöleltek.


Sokkal többet mosolyognak

Azok a gyerekek, akiket gyakran ölelgetnek a szüleik, sokkal többet mosolyognak, és optimistábban néznek a világra. Emellett jobb önértékeléssel rendelkeznek majd felnőttkorukban, valamint az önbizalmuk is nagyobb lesz. Az ölelés pszichológiai hatása elengedhetetlen!


Empátiafejlesztő

Az ölelés nem csak annak jó, aki kapja, hanem annak is, aki adja. Nagyon jó példa arra, hogy megmutassa a gyerekeknek, mint jelent az emberek szeretete, és a másokkal való együttérzés. Ezért is fontos, hogy már kiskorában megtanítsuk arra, hogyan fejezze ki az érzelmeit.


Pozitív hatással van az egészségükre

Amikor megöleljük egymást, a testben oxitocin szabadul fel, amit örömhormonnak is neveznek. A boldogság mellett az immunrendszerre is pozitív hatással van, elősegíti a sebek gyorsabb gyógyulását, valamint a gyulladáscsökkentésben is jelentős szerepet vállal.

Te megöleled mindennap a gyermekedet?



Indexkép: Nathan Dumlao/unsplash.com
betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Itt volt a legmagasabb a ponthatár idén és ezekre a szakokra volt a legnehezebb bejutni

Csütörtök este kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így több mint 140 ezer jelentkező számára eldőlt, szeptembertől megkezdheti-e egyetemi tanulmányait, és ha igen, melyik intézményben. Idén is akadtak olyan szakok, amelyekre rendkívül magas pontszámmal lehetett csak bekerülni.

Lehet, hogy te is ADHD-s vagy? A felnőttkori ADHD 8 árulkodó jele

Sok szülő akkor kezd el gyanakodni saját ADHD-jára, amikor a gyermekét kivizsgálják, és a tünetek feltűnően ismerősnek tűnnek. Nem véletlenül: az ADHD gyakran halmozódik a családokban, felnőttkorban pedig sokkal kevésbé látványos lehet, mint gyermekkorban.

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

Egyedülálló szülő vagy? Ezt intézd el, hogy megkapjátok a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást

Bár az egyszülős családok gyermekei is jogosultak a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásra, nem mindenki kapja meg automatikusan. Ha a Magyar Államkincstár rendszerében nem szerepelsz egyedülálló szülőként, érdemes mielőbb pótolni a szükséges bejelentést, különben elmaradhat a kifizetés.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja