SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az ölelés szerepe a fejlődésében

Kerékgyártó Andrea [cikkei] - 2020-09-10
"Szia"- köszönt el az anyuka reggel a lányától és már indult is. Amikor látta, hogy Fannival hosszan megöleljük egymást, megjegyezte: "Az én lányom nem szereti, ha megölelik."
Néhány hét elteltével ugyanez a kislány 3 társával együtt minden áldott nap üdvrivalgással fogadott és csüngött rajtam. Fanni iszonyú féltékeny volt és a maga 4 éves módján azon háborgott, hogy miért nem a saját anyukájukat ölelgetik a kis társai.

Ez a jelenet az iskolában is megismétlődött. Amikor megérkeztem Fanniért, egy kisebb csapat gyerek rohant oda hozzám egy ölelésre. Fanni már jobban kezelte a helyzetet, mint az oviban, de amikor az egyik kislány, "Mama!" felkiáltással ugrott a nyakamba, kiverte nála a biztosítékot.

"Miért szólít mamának? Azt hiszi, hogy te vagy az anyukája?" fortyogott hazafelé.
Azt már megszoktam, hogy a gyerekek szeretnek és körém gyűlnek, de ez az érzelmi kitörés engem is meglepett. Mekkora fokú szeretethiány kell ahhoz, hogy egy iskoláskorú gyerek egy idegen nőt mamának szólítson?

Néhány napja egy gyermekorvosi rendelőben asszisztensnőként dolgozó anyukával beszélgettem. Szomorúan mesélt a tapasztalatairól. Arról, hogy egyre több gyerek megy örömmel a rendelőjükbe, tudván, hogy ott őszinte odafigyelést és szeretet kapnak. Arról, hogy indulás előtt még vissza-visszaszaladnak egy ölelésre.
Azt minden anyuka tudja, hogy a gyermeke számára az enni- és innivaló létfontosságú. Azt már kevesebben, hogy a testi kontaktus, az ölelés és a szeretet kimutatása ugyanennyire nélkülözhetetlen.

Kísérletek bizonyítják, hogy a háborúk idején árvaházakban nevelkedett gyerekek megálltak a fejlődésben, annak ellenére, hogy teljes ellátásában részesültek. Ott ugyanis csak a fizikai igényeiket elégítették ki: kaptak ételt, italt, tiszta ruhát. Az anyai gondoskodás és szeretet hiánya ijesztő változásokat produkált a gondozott babák állapotában. A csecsemők elvesztették az étvágyukat, levertek és kedvetlenek lettek. Minél tovább tartott a szeretet nélküli állapot, annál komolyabb károkat okozott a kicsik szervezetében.

Egy Romániában folytatott kutatás arra mutatott rá, hogy a korai éveiket árvaházban töltő emberek agyszerkezete maradandóan károsodott. Minél tovább voltak árvaházban, annál kisebb volt az agyuk mérete. Hiába kerültek később szerető családba, a csecsemőkori szeretethiány okozta változásokat nem tudta semmi felülírni.

Harry Harlow 1950-es években rhesus majmokon végzett kísérlete arra világított rá, hogy a testi kontaktus a táplálkozásnál is fontosabb lehet egy gyermek életében.
Az ölelés ugyanis maga az élet a gyermekeknek. Az állatvilág még tudatában van ennek, a madarak a testükkel melengetik a fiókáikat, az emlősök összebújva alszanak a kölykeikkel. Sőt, sok állatfaj felnőve is igényli a szoros kontaktust a fajtársaival.
Mi emberek sem működünk másképp. Szükségünk van arra, hogy érezzük a felénk áradó szeretetet, azt hogy fontosak és értékesek vagyunk. A szakemberek szerint napi 8 ölelésre van szükségünk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Öleljétek hát meg a gyermekeiteket minden áldott nap és éreztessétek velük, hogy mennyire fontosak számotokra!

Forrás: Lányomnak az életről

 

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja