A pszichológia tudománya is csak a múlt század második felében kezdte kutatni az apa-gyermek kapcsolatot, amely abból is fakadt, hogy az apa nagyon sokáig nem vett részt tevékenyen a kisgyermek gondozásában, fürdetésében, etetésében, más volt a családban betöltött helye, feladata. Mára ez azonban megváltozott, sok apa már a várandósság időszakának is aktív résztvevője, eljár párjával a vizsgálatokra, mellette van a szülés során, ő vágja el a köldökzsinórt, és az elsők között ringatja gyermekét. Ugyanilyen lelkesen látja el később az újszülött körüli teendőket, sok családban pl. a fürdetés az apa feladata, és nem ritka ma már az sem – főleg külföldön –, hogy az apa marad otthon Gyeden, Gyesen a kisgyermekkel.

Kétségtelen, hogy az apa fontos figura a gyermek életében, de mi is az ő feladata a családban?

Az apa tradicionális feladatai

Az apa szerepe tradicionálisan az, hogy a társadalmi normákkal megismertesse a gyermeket, valamint hogy a korai anya-gyermek függő viszonyt szeretettel, fegyelmezéssel átformálja, és a gyermek előtt megnyissa a világ kapuit. Az apák szerepe tehát instrumentális, míg az anyáké expresszív, az ő feladatuk az érzelmi bázis megteremtése.

Az apa hatása érvényesül a nemre jellemző viselkedésformák kialakításában is mind a fiúk, mind a lányok esetében. A fiúknál egyrészt modellként szolgál a maszkulin, férfias apa, azonban csak akkor, ha mindemellett szeretetteljes és elfogadó is fiával, továbbá pozitív érzelemmel telített a feleségével szemben is. A lányok esetében is befolyással bír a viselkedése, míg a meleg, de korlátozó apa kislánya hagyományosan feminim, addig a meleg, szeretetteljes, de autonómiát biztosító apa lánya önérvényesítőbb, vállalkozóbb szelleműbb lesz.

A gyermekek szocializációja során a hagyományos családmodellben a gyermek az anyjától tanul meg stabil érzelmeket táplálni valaki iránt, a biztos kötés birtokában bizalommal telve indul a világ felfedezésére, nyitottan fogadja a kívülről érkező üzeneteket, szeretetet, és kész ő maga is szeretetet és segítséget adni. Ebben a folyamatban az apa az, aki segíti őt a kezdeményezésekben, az anyához fűződő dependens viszony feloldásában, támogatja abban, hogy a nemi szerepének megfeleljen. Az apa az, aki az otthon elsajátított tudás birtokában kivezeti a gyermeket a családból, ösztönzi, ambícióit táplálja, de egyben megköveteli a szociális normák betartását is.

Mindkét szülő mást tanít meg, más hatásokat közvetít a gyermeke felé, akinek mindkét szülőjére szüksége van. Az apasággal kapcsolatos kutatások arra utalnak, hogy az apák ugyanolyan érzékenyek a gyermek jelzéseire, mosolyára, sírására, mint az anyák, és ugyanannyit is játszanak a csecsemőjükkel, azonban a játék minőségében van némi különbség a két szülő között. Az anyák empatikusabban viszonyulnak gyermekükhöz akkor, mikor a gyermek érdeklődése lankad az adott játék iránt, és váltanak arra a játékra, játékszerre, amit a baba kinézett magának. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az apa és az anya játékstílusa is más, az apák inkább a fizikai, mozgásos játékokat részesítik előnyben, mint a birkózás, levegőbe dobálás, és óvodás korra, különösen a fiúk esetében, a legjobb játszótárssá válhatnak, és örömtelivé tehetik a gyermekükkel való kapcsolatukat.

Az apa-gyermek kötődés

A kötődés kapcsán elsősorban az anyáról szoktunk szót ejteni, a vonatkozó kutatások is leginkább azt boncolgatják, hogy milyen az a korai anya-gyermek kapcsolat, az az anyai magatartás, amely által biztonságos kötődés alakul ki a gyermekben. Hozzáteszem, ahhoz, hogy az anya megfelelően, empatikusan, szenzitíven tudjon figyelni és reagálni a csecsemője jelzéseire, sok minden más mellett a szűkebb és tágabb környezet támogatására is szüksége van, leginkább a párjáéra, az apáéra.

Bowlby, a kötődéselmélet szülőatyja azt gondolta, hogy a csecsemő az elsődleges gondozóval, vagyis az anyával alakítja ki azt a kapcsolatot, amit ő kötődésnek nevezett. Az apáról is szólt ugyan, azt vallotta, hogy a gyermek az apjához is kialakít egyfajta kötődést, azonban az apa szerepét másodlagosnak tekintette, az első életévben azt az anya támogatásában látta.
Az apának a gyermek személyiségfejlődésben csak később, a kisgyermekkorban tulajdonított nagyobb szerepet. Ekkor az apa az, aki támogatást nyújt a gyermeknek, hogy kilépjen a külvilágba, modellt nyújt ahhoz, hogy a különböző helyzetek megoldásában kompetens személlyé váljon. A későbbi kutatások bebizonyították, hogy a kisgyermekek már a második életévük elején speciális kötődést mutatnak az apjuk irányába, a 18 hónapos gyermekek 75 %-a tiltakozott, ha az apjuk otthon kimenni készült a szobából. Egy másik, természetes helyzetben zajlott megfigyelés során az derült ki, hogy bár stresszhelyzetben a gyermekek először az anyjuknál keresnek menedéket, de ha csak az apa volt jelen, ugyanúgy fordultak hozzá is, és a gyermekek egy része nyugodt helyzetben is inkább az apja közelségét kereste.

Az Idegen Helyzet eljárással folytatott vizsgálatok szintén azt támasztották alá, hogy a gyermek az apával is kialakít kötődési mintázatot, és sok esetben ez a mintázat eltérő attól, amely az anyával alakult ki, azonban nincs összefüggés az egyik és a másik szülővel kialakított kötődési stílus között. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy csakúgy, ahogy az anyával kialakult kötődési minta attól függ, hogyan kezelte gyermekét, így az apához kötődés milyensége is az apai magatartás függvénye. Addig azonban, míg az anya és a gyermek kötődési kapcsolatában kiemelt szerepe van az anyai szenzitivitásnak, az apai szenzitivitás az apa-gyermek kötődés minőségében nem játszik meghatározó szerepet.

Ami a kutatások alapján biztosan állítható, hogy a gyermek mind az anyával, mind az apával kötődést alakít ki, stresszhelyzetben mindkét szülő biztonságos menedékként és biztos bázisként szolgálhat, de míg az anyának a megnyugtatásban, addig az apának a felfedezés támogatásában van nagyobb szerepe.

A neonatológiai kutatások kimutatták, hogy már az újszülött különbséget tesz az apa és az anya között szaguk, erejük, az általuk küldött érzelmi üzenetek alapján, máshogy mozog az apa kezében (egésztest reakciókkal) és az anya kezében (relaxáló, ellazuló izmokkal).

Genetika vagy szociális szerep?

Ma is vitatott az a kérdés, hogy az apák genetikailag alkalmasak-e arra, hogy a korai szülő-gyermek kapcsolatban ugyanolyan szerepet töltsenek be, mint az anyák, vagyis, hogy biológiailag meghatározott-e az anyának a gondoskodó szerepe (a gyermek kihordását, a szülést, szoptatást nem ide értve, hisz az biztos, hogy biológiailag meghatározott), vagy pedig szociálisan hagyományozott. Az endokrinológiai kutatások a gondoskodó magatartást a női hormonműködéshez kötik, azt feltételezve, hogy a gyermek ellátása során termelődő oxytocin az érzelmi kötés biológia alapja. A férfiak és nők stresszhelyzetben megmutatkozó viselkedésbeli különbségeit is azzal magyarázzák, hogy az oxytocin a nőknél visszafogja a stresszreakciót, így míg a férfinél az üss vagy menekülj válasz a dominánsabb, addig a nőket erős ösztön vezeti arra, hogy gondoskodjanak és segítséget nyújtsanak, de az is, hogy szociális támogatást keressenek. Ezen irányzat szerint a gyermek védelme és a táplálása alapvető női ösztön.

Hasonló nézeteket vallanak az evolúciós pszichológusok, akik szerint az utódgondozás feminim jellege biológiailag determinált, melynek egyik oka az, hogy az anya személye kétségbevonhatatlan, míg az apáé nem, továbbá a férfi több millió hímivarsejtjével szemben a nő havonta csak egy petesejtet érlel, melyet egy biológiai program által szabályozottan véd. Ezzel szemben más kutatók úgy vélik, hogy az apák hormonszintje is megváltozik a gyermekük születésekor.

Némelyek szerint a férfiakba neveltetésükkor épül bele az, hogy természetüknél fogva alkalmatlanok vagy alkalmatlanabbak a gyermekről való gondoskodásra.

Nem eldöntött tehát még az a kérdés, hogy a szülői szerepek mennyire kőbe vésettek, nemhez kötöttek, felcserélhetőek-e, az apa anyaként viselkedve maradéktalanul eleget tud-e tenni a hagyományos női feladatoknak és fordítva, az anya el tudja-e látni a szocializáció apai feladatait. Az azonban biztos, hogy egy személy mind a két feladatkörnek nehezen tud egyszerre megfelelni.

Ma az apaság csakúgy, mint a család intézménye átalakulóban van. Vannak családok, ahol még a tradicionális szerepek élnek, és van, ahol már egész másfajta családi munkamegosztás érvényesül. A gyermek életében azonban, bármilyen családmodellben is él, mindkét szülő fontos, mind az anyához, mind az apához kötődik. Ideális esetben a szülők egymást kiegészítve, szülői szerepükben egymást támogatva képesek megadni számára a biztonságot.
Hangsúlyozom az ideális szót, ugyanis sok dolog megtörténhet velünk az életünk során, így sajnos az is, hogy valamilyen tragédia folytán elveszítjük a párunkat, és egyedül maradunk egy-kettő-több kisgyermekkel. Vagy akár dönthetünk is úgy, hogy egyedül vállalunk gyermeket. Azonban hasznos lehet ilyen helyzetekben, hogy a hiányzó apaszerepet - ha nem is hiánytalanul -, de valaki, akár nagypapa, nagybácsi, barát, pedagógus, stb., betöltse a gyermek életében.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz a 7köznapi pszichológia Facebook oldalához.

Kapcsolódó cikkeink:

• A gyerekek igenis megérzik az apa hiányát
• Szerepzavarban: ezért ne váljon az apa második anyává
• Apa nélkül felnőni
• Így telik egy álomnap apával - mit csinálnak a fiúk, amíg anya dolgozik?

Forrás: 7köznapi Pszichológia
Kép: Dean Drobot / shutterstock

betöltés...