SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Jégvilág: Mese a klímaváltozásról

Mester Györgyi [cikkei] - 2020-01-25
Szerette a tájat, amely körülvette, ahol élt, az Északi-sarkvidéken. Otthona pedig távolról sem volt meleg otthonnak nevezhető, hiszen örökös volt a dermesztő hideg, a hatalmas hómezők az égig értek, egybefolyva annak szürkébe hajló kékségével. A szikrázó végtelenbe nyúló fehérséget csillogó jéghegyek csipkézték cakkosra, s a hófödte sík mezőkön, zöld fű helyett, jégvirág szikrázott.

Valóban szerette az őt körülvevő, elhagyatottnak tűnő tájat, amely különösen akkor nyert nagyobb jelentőséget az életében, amikor megszületett első kölyke. A magányt is jól viselte, de így, kettesben már határozott értelmet nyert a léte.

Az aprócska bocs szinte beleveszett a nagy fehérségbe a maga hónál is tisztább, kócos bundácskájával. Anyja ezért nagyon ügyelt rá, sohasem veszítette szem elől, ha átvonultak a havas síkságon, új szállás, egy-egy nagyobb hóbucka után kutatva. Csak nagy ritkán hagyta magára a kicsit, olyan alkalmakkor, amikor veszélyes élelemszerző körútra, pl. fókavadászatra indult.

Az életük egyhangú mederben folyt, jól érezték magukat, amikor furcsa változás állt be a mindennapjaikban.

Az őket körülvevő, tiszta, friss levegő kezdett felmelegedni, s olykor-olykor a tenger felől a szél már a bűzös halszagot is magával hozta. Ilyesmit még sohasem éreztek azelőtt. A hómező latyakossá vált, helyenként besüppedt testük súlya alatt, s mancsaik nyomán a keletkezett mélyedésekben megállt a víz.

A tájékozódás is napról-napra nehezebb lett, hiszen ahol korábban pl. a süveg alakú jéghegy állt, ott most nem volt semmi, a helyén tarajos víz hullámzott.

Ilyen előzmények után következett be a baj.

Egy élelemszerző körútjáról visszatérve, nem találta kicsi bocsát ott, ahol hagyta. Először azt hitte, véletlenül elkóborolt, netán játszik vele, elbújt egy hókupac mögé, s csendben onnan figyeli, anyja milyen késégbe esve keresi, tűvé teszi érte a környéket - de aztán kiderült, nincsen szó semmiféle tréfáról, a kis medve szőrén-szálán eltűnt.

Anyja útnak indult, s kutatta mindenütt.

Rémálomként merült fel benne a lehetőség, hogy esetleg a környéken kószáló nagy hímmedve pusztította el, de aztán találkozott a nagy medvével. Látta nyugodt viselkedését, azt, hogy a szőre tiszta, nem látszott rajta semmiféle rosszakarat vagy gonoszság.

Kutató kóborlása során egyszer csak olyan helyre ért, ahol hetekkel azelőtt biztos, szilárd jégpáncél borította a talajt, most azonban meglepődve tapasztalta, mindenütt víz hullámzik, s a tarajos hullámok hátán, a partról olvadás közben leszakadt, kisebb-nagyobb jégtáblák hánykolódnak.

És akkor váratlanul egy jégtábla vonta magára a figyelmét, amelynek utasa volt. Egy hófehér szőrkupac lapult rajta - már amennyire a távolság miatt ki tudta venni a körvonalait.

Az anyai szív - és persze az igazi medveorr - nem tévedhet. Érezte, ez csak az ő kis elveszett bocsa lehet.

Nagyobb jégtáblákat keresett, és azokon átkelve közelítette meg a kis kölyköt. Amikor elérte, az állkapcsába fogta, s ahogy jött, jégtábláról-jégtáblára ugrálva kimenekítette a háborgó tengerből.

Elhitte, hogy kicsinye csak őutána indult, mert sokallta az anyai távollétet, s közben ott, ahol játszani szokott a biztos, kemény jégpáncélon, széttöredezett jégtáblákba botlott. A viharos szél besodorta őt a tengerbe.

Hát igen, az olvadás majdnem tragédiát okozott. S mi jöhet még, ha a világ nem változik jó irányba, s a változásért nem tesz mindenki?! Legalább egy keveset, ami tőle telik.

A jegesmedve mama csak annyit tehetett, hogy azontúl jobban vigyázott a kölykére…

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: skeeze / pixabay

LEGOLVASOTTABB

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja