SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Tanmese a gyűlöletről és a megbocsátásról

Családinet [cikkei] - 2019-07-02
Egy nap egy tanár arra kérte tanítványait, hogy írják le egy lapra azoknak az embereknek a nevét, akiket gyűlölnek. Miután a diákok befejezték, a tanár arra kérte őket, hogy másnap hozzanak egy zacskó paradicsomot: annyi darabot, amennyi nevet a lapjukra felírtak.

Egyes gyerekek két paradicsomot hoztak, míg mások hármat, ötöt, de volt, aki tízet is.

A tanár arra kérte a diákokat, hogy két héten át mindig cipeljék magukkal a paradicsomokat. Csupán két nap telt el, amikor a diákok arra panaszkodtak, hogy a paradicsomok fura szagot kezdenek árasztani.

Sok tanulónak nehezére esett magával cipelni a paradicsomokat, mert azok egyre erőteljesebb bűzt kezdtek el árasztani.

Egy hét elteltével a tanár összehívta a diákokat, hogy meghallgassa a panaszukat.

“Mindezek nagyon hasonlítanak arra, amit a szívetekben hordtok, amikor nem szerettek, gyűlöltök egy embert. A gyűlölet felzabálja a lelket és megbetegíti az embert– mondta a tanár.

“Ha nem tudjátok elviselni az egy hetes paradicsomok bűzét, gondoljátok el, milyen “aromája” van a keserűségeteknek és gyűlöleteteknek, amit nap mint nap a szívetekben hordtok?

A szív egy csodálatos kert, amit időnként meg kell tisztítani a gaztól, ami azt jelenti, hogy meg kell bocsájtanunk azoknak, akik megbántottak minket. Ezzel pedig a jó dolgoknak teremtetek helyet” – fogalmazott a tanár.

Forrás: filantropikum.com

Kép: Olichel / pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kalkulátorok kismamáknak és szülőknek

Terhességi, ovulációs, BMI és babaméret kalkulátorok egy helyen. Néhány adat megadásával azonnal megkapod a választ.

12 étel, amit SOHA ne adj a babának (tiltólista 1 éves kor alatt)

1 éves kor alatt a babának szigorúan tilos mézet, hozzáadott sót és cukrot, tehéntejet (italként), nyers húsokat és tojást, valamint fulladásveszélyes ételeket (egész dió, szőlő, popcorn) adni.

"Ez társadalmilag káros és veszélyes" - Dr. Novák Hunor nyíltan szembemegy politikus rokonai oltásellenes nézeteivel

Sokan ismeritek és olvastátok nálunk is Dr. Novák Hunor cikkeit, aki most egy rendkívül nehéz és személyes témában szólalt meg. Nyílt levélben határolódott el testvére, Novák Előd és sógornője, Dúró Dóra oltásokkal kapcsolatos, általa tudománytalannak és veszélyesnek tartott tevékenységétől.

Gyerek hiszti kezelése: okok, megelőzés és bevált megoldások szülőknek

Miért hisztizik a gyerek, és mit tehetsz szülőként? Okok, életkori sajátosságok, megelőzés, bevált módszerek és figyelmeztető jelek egy helyen.

Szívdobogás, pánik, fulladás 50 felett - szívbeteg vagyok, vagy a hormonjaim?

Ott ülsz a kanapén, tévét nézel, és hirtelen elkezd verni a szíved. Levegőt kapkodsz, pánikba esel. "Szívinfarktus?" - villant át az agyadon. Rohansz a kórházba, EKG, vérvétel, szívultrahang. Az eredmény: minden rendben. "De akkor mi ez?" - kérdezed az orvostól. "Lehet, hogy stressz" - jön a válasz. De te tudod, hogy ez nem stressz. Ez valami más.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja