Zsoltival első osztályos korában találkoztam a fejlesztő foglalkozásokon. Jó magaviseletű, csendes, érzékeny fiúként ismertem meg. Részképességei egyenetlenül fejlettek voltak, elsősorban a finommotorika, a grafomotoros készség és az auditív-vizuális percepció területén voltak lemaradásai, de mindeközben átlagon felüli intellektus jellemezte. A közös játékokban nem szívesen vett részt, mert kudarcérzékenysége fokozott volt. Azután szépen lassan rávezetett engem, és saját magát is arra, hogy jobban örömét leli abban, ha építő, kirakó és logikai játékokkal foglalja el magát, amíg a többiek a győzelemért versengtek az egyéb társasjátékokban! Azt gondoltam, hogy miközben épít, pont azokon a területeken fejlődik, amikre a közös munkánknak irányulnia kell. Épített szivacs kirakóból, fakockákból, dominókból, egymáshoz illeszthető korongokból, csavarozós fajátékból, szóval bármiből, amit a kezébe adtam. Később természetesen már be tudtam vonni a csoportos társasozásba is, de mindig láttam, hogy akkor érzi jól igazán magát, ha létrehozhat valami újat a rendelkezésére álló anyagokból. Képességei szépen fejlődtek közben, bár a nyelvtannal és az írással még ma is hadilábon állunk, pedig a kézügyességére nem lehet panasz!

Mint ahogy sajnos a legtöbb történetben lenni szokott, a bonyodalmak nem kímélik a főszereplők életét sem. Zsoltinál 12 éves korában Crohn betegséget diagnosztizáltak, mely egy nagyon súlyos emésztőrendszeri gyulladást takar. A családot ez nem érte teljesen váratlanul, mivel édesanyja is ezzel küzd. Viszont az éppen kamaszkorban lévő fiút nagy kihívás elé állította. Édesanyja támogatásának köszönhetően Zsoltit a gyógykezelésekkel járó nehézségek ugyan megviselték, de nem adta át magát a hiábavalóság érzésének. 

Szabadidejében a makettezés felé fordult az érdeklődése, de ez nem csupán az előre gyártott panelek összeszerelésére terjed ki, hanem könyvek alapján saját maga tervezi és hozza létre az általa kedvelt közlekedési eszközök kicsinyített mását. Az alkatrészeket eleinte spatulából, hurkapálcikákból készítette, csiszolópapírral és kézifűrésszel munkálta meg. A közelmúltban egy ösztöndíjnak köszönhetően sikerült néhány szerszámot vásárolnia, így ezek segítségével gyorsabban és precízebben dolgozhat. Alkotásait többnyire fából építi, melyeket aprólékos kidolgozottság jellemez. Az aktuálisan választott munkadarab jellemzőinek, pontos felépítésének alaposan utána jár, igyekszik azokat minél realisztikusabban és a részletgazdagságot megtartva kivitelezni. Az eddig elkészült makettjeiből már több kiállítást szerveztek különböző iskolai, városi és egyéb rendezvényen. 

Az alkotás segít elfeledtetni betegségét, alázatosan és szorgalmasan dolgozik. Mindemellett fontos számára, hogy az iskolában is jól teljesítsen, kitartóan igyekszik az elébe kerülő nehézségeket leküzdeni. Erre jó példát lát portréfestéssel foglalkozó anyukájától, akitől kézügyességét és a művészet iránti elhivatottságát örökölte. A most 10. osztályos gimnazista tanuló elkötelezettségét és céltudatosságát az is jelzi, hogy mechatronikai mérnökké szeretné képezni magát, hogy az általa készített járműveket működőképessé tudja majd tenni.

Fejlesztőpedagógusként nagy örömömre szolgál, hogy végigkísérhetem tanulmányi munkájának fejlődését és személyiségének kibontakozását. Remélem, Zsolti eléri a célját és bízom abban, hogy a története másoknak is erőt ad ahhoz, hogy adottságaikból, körülményeikből ki tudják hozni a legtöbbet. Pedagógusként pedig úgy gondolom, nagy a felelősség a kezünkben, hogy a ránk bízott gyermekeket a saját útjukon megfelelően támogassuk!

„A gyerek nevelését kínaiul úgy hívják: "ki meng". Azt jelenti, hogy felfedni azt, ami el van rejtve benne.” (Müller Péter)

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.