SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A hazafias nevelés hangsúlyos lesz az új alaptantervben

Családinet [cikkei] - 2017-09-29
A hazafias nevelést nevelési célként határozták meg a Nemzeti alaptantervben, és nem lehet olyan új tartalmi szabályozás, amelyben ne lenne hangsúlyos - közölte a pedagógusképzés és - továbbképzés átalakításának koordinációjáért felelős miniszteri biztos csütörtökön Székesfehérváron.

Sipos Imre a Hazafiság iskolája elnevezésű pedagógiai módszerrel foglalkozó rendezvényen rámutatott arra, a hazafias nevelés célja, hogy tudatosítsa a tanulókban a haza szeretetének és a haza védelmének fontosságát, felelős állampolgárrá nevelje őket. 
Hozzátette: a fiatalok nemzeti önazonosságának kialakításához a magyarság értékei adnak alapot, így az anyanyelv, a magyar népdalok és népmesék, a szépirodalom, a magyar történelem vagy a népművészet.

A miniszteri biztos elmondta azt is, hogy a köznevelés rendszerében a hazafias nevelés elemei megjelennek a magyar nyelv és irodalom, a társadalomismeret és történelem, a földrajz, a művészeti nevelés, de még a testnevelés tantárgyban is. Fontosnak nevezte még a közösségi szolgálatokat, a 2010-ben bevezetett Határtalanul programot, a Bejárható Magyarország programot és a KatonaSuli programot, amelyek támogatják a hazafias nevelés rendszerét.

Sipos Imre ugyanakkor kiemelte, hogy a tantárgyak és a taneszközök csak lehetőségek, a pedagógusok nélkül hazafias nevelés nem valósulhat meg, hiszen ők a "legfontosabb üzenetek hordozói".

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester emlékeztetett arra, hogy a Hazafiság iskolája programsorozat révén évente 3-4 ezer fiatalt jut el a pákozdi katonai emlékparkba. Ez lehetőséget ad arra, hogy a jövőben akkreditált programmá fejlesszék a kezdeményezést - tette hozzá.

Megjegyezte, a minisztériumokkal, civil szervezetekkel közösen azon dolgoznak, hogy a Modern városok programban újabb fejlesztéseket valósítsanak meg Pákozdon. Példaként említette egy akadálypálya esetleges megépítését, amely a fiatalok számára még érdekesebbé tenné a parkot.

Petrin László, a Fejér megyei kormányhivatal főigazgatója úgy vélte, a rendszerváltozás óriási hibája, hogy az iskolák depolitizálásával a hazafias nevelés háttérbe szorult. Mint mondta, nagy a lemaradás e téren, de ezt 2011-től új alapokra helyezték és van remény a korábbi évtizedek hibáit jóvátenni.

Forrás: MTI
Fotó: Kat Dodd / flickr

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

Régi tévhit dőlhet meg a mogyorófélékről

A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. A kutatók kb. 800 ezer ember adatait elemezték, hogy kiderítsék: indokolt-e a régen sokszor hangoztatott tanács, miszerint a betegségben szenvedőknek kerülniük kell a mogyoróféléket - vagy ez csupán városi legenda.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja