Fontos, hogy először a fogalmakat tisztázzuk.
Homogén óvodai csoportnak nevezzük az azonos korú gyerekekből álló csapatot. A csoport minden tagja ugyanabban a nevelési évben kezdi az óvodát, amelyben betöltik a harmadik életévüket. Óvodai éveiken együtt vonulnak végig, kiscsoport, középső, majd nagycsoport után együtt ballagnak és mennek iskolába.
A heterogén csoportban ezzel szemben kevert a gyerekek életkora, óvodát kezdő kiscsoportos korú apróságtól a már majdnem hétéves, fél lábbal már suliba járó nagyocskákig. A köznyelv ezt a formát nevezi vegyes csoportnak.
Mivel hazánkban az a tendencia, hogy egyre több óvodában kerül bevezetésre a heterogén forma, ezért az oktatási médiumok igyekeznek kizárólag ennek előnyeit domborítani. Ugyanakkor el kell ismerünk: mindkét felállásnak vannak előnyei és hátrányai.

Homogén vagy heterogén csoport?

Mielőtt azonban elmerülnénk a pro és kontra érvek tengerében, nagyon fontos leszögezni: nagyon sok múlik az emberi tényezőn, csaknem minden szubjektív itt is, ahogy az élet más területein.
Az óvónő ember, ahogy a csoportba járó gyermekek és az óvodavezető szintén. Bármelyik csoportformáról legyen is szó, az, hogy mennyire válik be, vagy mennyire nem, az első sorban ezen múlik. Hogy mennyire érzi magáénak az óvó néni a dolgot, hogy milyen típusúak a gyerekek, hogyan tudnak azonosulni vele, vagy hogy az óvoda vezetése hogyan tekint rá és milyen szabályozást fektet le az óvoda nevelési programjában.
Épp ezért érdemes alaposan körüljárni a témát: nem létezik abszolút, perdöntő igazság, vagy olyan tanács, mely mindenkire alkalmazható volna.
 

Az óvodapedagógus személye

Teljesen óvodafüggő, hogy a vezetés hogyan szervezi a felvételeket, azonban nem minden vegyes csoportokkal működő óvodában lehet előre tudni, ki lesz az óvó néni. Hiszen – megfelelő korosztályi összeállítás esetén – minden évben, minden csoportban van kiscsoportos hely, melyek feltöltési sorrendjéről az intézmény vezetése dönt.
A homogén csoportoknál más a helyzet, ideális esetben már szinte pocaklakó korában kiszámolható, ki lesz várhatóan az óvó nénije a csemeténknek, hiszen kiscsoport indításától számított 3, maximum 4 év múlva újra induló kiscsoportot kap minden óvónő.  
 

Arányok

Egy jól működő vegyes életkorú csoportban minden korosztályból találunk gyerekeket egyenlő arányban, és a nemek aránya is fele-fele. Ilyen persze leginkább csak a mesében van, noha az óvodavezetők törekszenek arra, hogy a megfelelő elosztásban vegyék fel a gyermekeket. Találkoztam évekkel ezelőtt olyan esettel is, ahol az összes gyermek nagycsoportos volt, egyetlen középsőssel. Év végén pedig szegényke mellől elballagott mindenki és egy csoportra való 3 évest kapott maga mellé. Minden igyekezet ellenére ilyesmi is előfordulhat, és persze ki jósolhatná meg előre, vajon hányan lesznek ténylegesen iskolaérettek, mire elérik a megfelelő kort?
Homogén csoportban, mivel ők együtt kezdenek és többségében együtt is végeznek.
 

Befogadás

Szintén olyan terület ez, melyen nagy szerepet kap a vezetés és a helyi szokások. Tény azonban, hogy az azonos életkorú óvodáscsoportban jóval nehezebb az úgynevezett „anyás beszoktatás” megszervezése, hiszen egy csoportnyi gyermeket kell egyszerre leválasztani az édesanyjáról, megvigasztalni, szeretgetni. Általában nincs arra mód, hogy tartósan, napokon át bent legyenek a szülők gyermekükkel.
A vegyes csoportban optimális esetben csak négy-öt kicsike kezdi az óvodát egyszerre, így az édesanyák jelenléte nem zavaró, vannak óvodák, ahol több napig, vagy hétig is bent lehetnek a szülők gyermekükkel, ha idejük engedi.
 

Foglalkozások

Az óvoda nevelési programja határozza meg, mit vár pontosan az óvodapedagógusoktól ebben a kérdésben, a lehetőségek nem kötöttek. A hivatalos eljárásrend, hogy a vegyes csoportban annyi korcsoportra kell megtervezni a foglalkozást, ahány korosztály van jelen a csoportban.
A szülő szempontjából talán nem olyan lényeges, de mégis fontos szempont, hogy ez az óvó néninek háromszoros munkát – és ugyanennyi papírmunkát is! – jelent, amivel nem biztos, hogy szerencsés felaprózni az erejét, idejét. Ugyanakkor van, akinek nagyobb szabadságot jelent a többféle tervezetből való építkezés lehetősége.
A „vezérhajón” természetesen a nagycsoportosok, iskolába készülők ülnek, hogy velük szemben az óvoda teljesíthesse iskolára felkészítő szerepét. Az óvó néni dönthet úgy, hogy „lebutítja” a kicsinyek számára ugyanazt a foglalkozást, de akár úgy is, hogy más módon és más alkalommal közelíti meg ugyanazt a témát.
A nagyokhoz lehetőségük van oda-odacsapódni a kicsiknek is a kezdeményezések közben, ám ha kedvük úgy tartja, visszatérhetnek játszani. Így nem éreznek kényszert, ugyanakkor önbizalmat adhatnak a korábbi évekből ismerős versek, mondókák.
A homogén csoportokban folyamatosabb és átláthatóbb az éves illetve a havi nevelési terv, és persze a követelményszint is könnyebben behatárolható, egységesebb. Ebben a rendszerben kiugróbb azonban, ha valamelyik gyermek lemarad, hiszen nem tud a kisebbekhez csatlakozni a feladatmegoldásban. Ugyanakkor a csoport együtt halad – természetesen az egyéni, differenciált bánásmódot ebben a rendszerben is minden gyermek megkapja, ha szükséges. Így nagycsoportra már képesek együtt, egyszerre figyelni és közösen dolgozni, akár hosszabb ideig is, mint egy iskolai osztály a tanórákon. Mivel az első évfolyamon ugyanezt várják majd tőlük, egyéni vélemény és megítélés kérdése, hogy a szülők örülnek ennek, vagy inkább úgy vélik, ráérnek ezzel szeptemberben szembesülni a gyerekek.
 

Ki kivel van?

Vagyis ki húz kihez a vegyes csoportban? A nagyok húzzák majd magukkal a kisebbeket, vagy esetleg visszafelé fejlődnek? Erről is megoszlanak a vélemények és talán ez a terület a legködösebb, mivel nagy szélsőségek között mozog.
Nagyon sok tényező befolyásolja ugyanis, hogy merre billen a mérleg. Egymás segítése, az empátia - ezek haladó szociális kompetenciák, és a vegyes csoport kiváló színteret ad gyakorlásukra.
Fontos a korosztályok aránya: túl sok kiscsoportos között a 6 éves nem fogja túlteljesíteni önmagát, ahogyan a víz vagy az áram is mindig a kisebb ellenállás felé folyik.
A gyerekek személyisége szintén sokat számít: ha a nagyobbak hajlamosak kinyújtani kezüket a kicsinyek felé, az óvó néni kérése nélkül is nekiállnak majd tanítgatni ifjabb társaikat fogat mosni, cipőt kötni.
Az óvónő hozzáállása is fontos, bár előfordult már egyazon óvónő két csoportjában teljesen különböző eredmény. Az is lényeges, hogy mit hoznak magukkal a gyerekek otthonról, egyszóval ahány csoport, annyi szokás és az óvó néni minden igyekezete mellett van olyan tényező, ami úgymond „lutri”.

A fejlődés kérdése és iránya leginkább az óvó néninek fog szemet szúrni, neki lesz módja egyénileg fejleszteni azokat a gyermekeket, akiket szükséges. Az egyéni fejlettség azonos korúak közt jobban nyomon követhető, és kevesebb változó, nem befolyásolható tényező van jelen. Az is igaz, hogy a fenti kompetenciák gyakorlására jóval kevesebb helyzet adódik. Az óvodapedagógusnak tehát a szociális készségek tanításában kreatívabbnak kell lennie, de kisebb az esélye, hogy egy-egy gyermek megreked valahol a fejlődésben, azért mert a kisebbekkel játszik.
 

Hierarchia

Ahogy minden közösségben, egy óvodai csoportban is kialakul egyfajta kimondatlan rangsor a gyerekek között, a homogén és a heterogén csoportokban egyaránt.
A „pozícióba” kerülésnek több módja van és természetesen az óvó néni dolga megakadályozni, hogy helytelen módokon próbáljanak érvényesülni a gyerekek. A csoportban dolgozó felnőttek mindent elkövetnek, hogy megtanítsák a gyermekeket becsületes módon előnyhöz jutni. Ugyanakkor itt is kalkulálnunk kell az emberi tényezővel: sem az óvónő, sem a dadus nem mindenható, nem tudnak egyszerre mindenhol ott lenni. Ha pedig ehhez társul egy olyan személyiségű gyermek, akinek az agresszió az eszköze, ő akkor is erőszakkal próbál majd érvényesülni, ha többször rajtakapják.
Mivel a homogén csoportban a nincsenek nagy korosztálybeli és méretbeli eltérések a gyerekek között, kisebb az esélye, hogy egy gyermek hibás stratégiával – verekedéssel, manipulációval, hazugsággal – jut vezető szerephez, hiszen a többiek fel tudják venni vele a versenyt, le tudják leplezni, az óvó néni pedig segíthet neki, hogy a helyes módon próbálkozzon érvényt szerezni akaratának.
Egy nagyobb, erősebb, idősebb gyermeknek könnyebb alárendelt helyzetbe kényszeríteni egy kisebbet és – bár néha hallani ilyen szörnyűségeket is - ez nem azt jelenti, hogy a vegyes csoportban a nagyok büntetlenül verhetik a kicsiket. Egyszerűen csak annyit tesz, hogy a játszmák, melyek már ilyen fiatal korban is elkezdődnek, más erőviszonyok között folynak a vegyes csoportban, mint az egységesben, emiatt pedig néha nehezebben derül rájuk fény. Az óvó nénik pedig nem tudnak mindent befolyásolni, mert a gyerekek személyiségét nem tudják megváltoztatni.
Egy jól működő csoportban egy gyermek úgy tesz szert népszerűségre, hogy társaik megtanulják, vele érdemes játszani, mert ötletei jók és szórakoztatók. A vegyes csoportban könnyebb érvényesülni ezen a módon is, hiszen a kisebbeket nyilván lenyűgözi, ha egy nagyobb gyermek például csoda klassz tornyokat épít, majd engedi vele játszani őket is.
 

Család

A vegyes csoport jobban hasonlít egy családhoz, ahol különböző életkorú gyermekek élnek együtt. A másik hasonlóság, hogy nem szükséges a testvéreknek külön csoportba járniuk, ugyanúgy együtt maradhatnak, mint otthon. Ez az óvodakezdést sok gyermeknek megkönnyíti, bár olyan is előfordult már, hogy a nagyobb testvérnek volt igénye rá, hogy együtt legyenek napközben.
Természetesen itt sem feledkezhetünk el a gyermekek igényéről, hiszen ahány nagytesó van, aki alig várja, hogy „megszabaduljon” egy kicsit nyafogó kistestvérétől, ugyanannyi kistesó szeretne végre olyan játékot elvenni a polcról, amilyet csak akar. A homogén csoport ebből a szempontból inkább hasonlít egy iskolai osztályra, hiszen csak az ikreknek van lehetőségük ugyanabba a csoportba járni ebben a rendszerben.
Az újabb javaslatok az oktatásban azt célozzák meg, hogy az óvoda egy családbarát, a családi nevelést kiegészítő, ahhoz hasonlatos dolog legyen. A vegyes életkorú csoport ennek a feltételnek jobban megfelel, mint a régi rendszer az azonos életkorú gyermekekkel, bár van, aki úgy gondolja – és ez már tényleg egyéni ízlés kérdése –, hogy családban éreznie magát a gyermeknek otthon kell és nem egy közintézményben.

Mint látható, sajnos nem létezik egyetemes irányvonal, bár reméljük, a fentiek segítenek némileg a döntésben. Egyik rendszer sem egyértelműen jó, vagy rossz.
A legjobb tanács, amit adhatunk, a következő: amikor óvodát választunk, ne pusztán a „vegyes” vagy „azonos életkorú” csoportokra próbáljunk fókuszálni. Tegyük le voksunkat az aranyos óvó nénikre, vagy arra az óvodavezetőre, akit már az anyukánk is jól ismert és kedvelt. Válasszunk óvodaudvart, ami tetszetős, vagy keressünk olyan helyszínt, ami közel esik, esetleg ismerünk már pár leendő óvodás kispajtást a játszótérről, általuk tehát következtethetünk a csoport összetételére és leendő létszámára. Keressünk olyan rendszert, amiben félénk gyermekünk nekibátorodhat, vagy olyat, ahol szertelen ám eszes csemeténket megzabolázzák kissé, hogy kiteljesedhessen a tehetsége.
A bölcs döntéshez minden szempontot vegyünk figyelembe, hogy a rendelkezésre álló lehetőségek közül a legjobbat választhassuk gyermekünk számára. Így az óvodai évek valódi élménnyé válhatnak, melyre a gyermek és mi magunk is boldogan emlékszünk majd vissza. 

Fotó: Maine Department of Education/flickr