Melinda története. 

Már a beszoktatás is gyanús volt nekem

Most biztos mindenki azt gondolja rólam, hogy csak kitalom az egészet, és betegesen féltékeny vagyok. Pedig egyáltalán nem erről van szó. 

Hol is kezdjem... Kislányunk, Zoé most megy nagycsoportba szeptemberben. Amikor 2 évvel ezelőtt ovit választottunk, akkor elmentem vele nyílt napra és mit mondjak, nagyon szimpatikus volt az óvónéni. Kedvesen bánt a gyerekekkel és Zoéhoz is odament, körbevezette őt a csoportszobában és kedvesen elbeszélgetett vele. Mivel az én kérdéseimre is nyugodtan, de határozottan válaszolt, úgy éreztem, hogy megtaláltuk azt, akit kerestünk. 

De akkor még nem tudtam, hogy túlságosan is az életünk része lesz Szilvi néni. 

Mivel én pont az ovikezdés előtt nem sokkal szültem, így a beszoktatásra a férjem ment, én addig otthon voltam a kicsivel. 

Először csak annyi tűnt fel, hogy sokkal később érnek haza Zoéval az oviból, mint amennyi időt mondtak nekem, hogy bent lehetünk majd beszoktatáskor. 

Amikor erre rákérdeztem naívan, hogy nahát, hogyhogy ilyen későn jöttetek haza, azt mondta a férjem, hogy igen, mert az óvónéni megkérte Zoét, hogy segítsen elpakolni a játékokat. 

Másnap meg a férjem pakolta össze a kiságyakat. Harmadik nap a tornateremben kellett valamit segíteni. 

És ez így ment minden nap. 

A férjem azt mondta, csak rémeket látok

Aztán elkezdődtek az igazi ovis napok. Akkor persze már letelt a férjem apaszabadsága, így én vittem Zoét oviba, a kicsit meg kenguruban hordoztam. 

Naívan azt gondoltam, hogy a férjem volt az egyetlen apuka a beszoktatáson, ezért kért tőle mindig segítséget az óvónéni. Később aztán kiderült, hogy nem így történt. 

Velem már egyáltalán nem volt kedves Szilvi néni, sőt, kifejezetten mogorvává vált. A férjem persze azt mondta, rémeket látok. De amikor megkérdeztem, hogy megette-e a gyerek az ebédet vagy hogy kakilt-e, vagy bármi, eleresztette a füle mellett a kérdést, mintha ott se lennék. 

Zoé addigra már beszokott és nagyon jól érezte magát a kis barátnőivel. 

Szilvi néni beindult

Persze nem tudtam minden délután én menni oviba a gyerekért, hogy megelőzzem, hogy bármi történjen. A napokat úgy osztottuk be, hogy én vittem reggel, a férjem pedig délután ment érte, mert pont odaért munka után. 

Először elkezdtem faggatni a gyereket. Tudom, gáz, de nem volt más választásom. Zoé elmondta, hogy Szilvi néni folyamatosan faggatja apáról. Apa hol dolgozik, apa jóban van-e anyával, apa össze van-e házasodva anyával, mi apa kedvenc étele, itala, stb. 

A hányinger kerülgetett ettől a nőtől, de a férjem azt mondta, szerinte aranyos és az a lényeg, hogy Zoéval kedves és rendes. Én pedig ennyiben hagytam a dolgot. Bár ne tettem volna. 

Az első bizonyítékok

Aztán megtörtént az első olyan eset, amitől tartottam. Ovi után a férjem elvitte Zoét és Szilvi nénit fagyizni. Zoéval megígértette, hogy nem szólnak nekem erről. Pechére mégis kiderült, a gyerek nyáron elszólta magát egy fagyizóban, hogy pont itt voltak apával és az óvó nénivel. 

A férjem erre csak annyit tudott kiböfögni, hogy azért nem szólt róla, mert tudta, hogy azonnal drámázni fogok és csak meg akarta köszönni neki valahogy az egész éves gondviselést. 

De olyan is előfordult, nem is egyszer, hogy üzeneteket váltottak egymással esténként. A férjem persze azt mondta, hogy Szilvi néni csak figyelmes és írt a szülőknek a holnapi kirándulással, a tornafelszereléssel, vagy az ebédbefizetéssel kapcsolatban, hogy nehogy elfelejtődjön a dolog. 

Hát én legszívesebben már elfelejteném ezt a nőt. 

Nyáron csend volt, nyaraltunk, a férjemen se vettem észre semmi különöset. De most megint itt a szeptember és fogalmam sincs, mi lesz, és hogy mit tegyek....

Egy kétségbeesett anyuka

Indexkép: grey_beard képe a Pixabay-en