SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Nem teszünk jót a gyerekkel, ha nyerni hagyjuk

- 2017-01-21
Sok szülő a társasjátékok során szereti nyerni hagyni a gyermekét, mert úgy gondolja, ezzel jót tesz neki, hiszen növeli az önbizalmát. Szakemberek szerint azonban mindez koránt sincs így, sőt, az ilyen viselkedéssel kifejezetten ártunk a csemeténknek.

Az Amherst College pszichológiaprofesszora, Carrie Palmquist és munkatársai egy kísérletsorozat során 4-5 éves gyerekeket kértek meg arra, hogy vegyenek részt egy olyan játékban, melynek során egy elrejtett tárgyat kell megkeresni.
Két beavatott felnőtt felajánlotta, hogy segít nekik a keresésben – egyikük valós segítséget adott, másikuk azonban pontatlan információkkal látta el őket. A szakemberek ezután úgy manipulálták a játékot, hogy a gyerekek egyik fele akármerre nézett, mindenképpen megtalálta az elrejtett tárgyakat, míg a többiek esélye a véletlenen múlt, vagyis közülük azok, akiket a valóban segítő felnőttek támogattak, könnyebben megtalálták a tárgyat, mint azok, akiket a félrevezető felnőttek „segítettek”.

A játék után a kutatók megkérdezték a gyerekektől, hogy a két felnőtt közül a következő játékban kit választanának maguk mellé segítőül, és a válaszokból kiderült, hogy a manipulált játékban részt vevőknek igazából mindegy volt, sőt mint kiderült, ők nem is érzékeltek különbséget a két felnőtt között, míg a másik csapat tagjai egyértelműen a valóban segítséget nyújtó felnőttre szavaztak.
Amint azt Palmquist kifejtette, mindez arra utal, hogy azok a gyerekek, akik nagyon sikeresek voltak a játék során, figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy valójában ki volt a segítségükre és ki nem, amiből az következik, hogy a való életben sem fognak azzal törődni, hogy honnan jön számukra a hasznos információ.
Vagyis, ha a szülő mindig nyerni hagyja a gyermekét, az a gyermek később nem fog odafigyelni olyan jelentős dolgokra, amik a világban való eligazodásban segíthetnének neki, mivel azt tanulják meg, hogy a siker elérése szempontjából mindennek nincs jelentősége.

Forrás: http://www.mipszi.hu
Fotó: Gadini/pixabay.com

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja