SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Érzelmi nevelés

Zita Vincze [cikkei] - 2016-11-17
Nem csak óvónőként, de családanyaként is nagy hangsúlyt fektetek az érzelmekre, az emberi kapcsolatokra, hiszen a lelki egészség az egészséges, harmonikus személyiség alapja. Hiszem és tudom, hogy a testi-lelki egyensúly megteremtése és megőrzése pozitívan befolyásolja a nevelés hatékonyságát, a személyiség fejlesztését. A csoportomban is ennek szellemében vagyok jelen.

Tapasztalataim alapján, egyre inkább megerősítést nyer az a tény, hogy az érzelmi nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Intézményi szinten nekünk, óvodapedagógusoknak e téren kiemelten és tudatosan foglalkoznunk kell az új generációval. Alapvető fontosságú, hogy kiegyensúlyozott gyerekeket neveljek, akik érzelmi biztonságban játszhatnak, tevékenykedhetnek, ismerhetik meg önmagukat és környezetüket. Célom, hogy :

  • a gyermekek megismerjék az érzelmeket, (fokozatosság);
  • fel tudják ismerni és meg tudják nevezni azokat;
  • mutassak nekik olyan technikákat, módszereket, amelyek megnyugtatók számukra (érzelmi biztonság);
  • segítsem a gyerekeket abban, hogy megismerjék önmagukat;
  • tanuljanak feszültséglevezető technikákat (fejlettségüknek megfelelően), tudják indulataikat kezelni;
  • mondják el érzelmeiket, merjenek beszélni róluk, az adott helyzetről (feldolgozás).

A gyakorlatban mindezt segíti az ÉRZELEM-ÓRA. Ennek megvalósítását az Agymanók című film inspirálta, melynek szereplői - Derű, Harag, Bánat, Majré és Undor - személyesítik meg az öt alapérzelmet. A gyerekek kedvük szerint állíthatják be az órát, hogy éppen milyen hangulatban vannak, miközben el is mondhatják, hogyan érzik magukat, és miért. Gyakran azt veszem észre, hogy a gyerekek az Érzelem-órát forgatják, beszélgetnek előtte. Egy-egy helyzet kapcsán közösen is megbeszéljük, mi uralkodik bennünk és miért. Ezt a tablót színesítik, és gazdagítják az ÉRZELEM KÁRTYÁK.

Készült egy DULI-FULI TÁBLA, amelyre gyurmaragasztó golyócskákat tettem, azzal a céllal, hogy ha valaki nagyon dühös, vagy bántja valami, odamehet és kedvére nyomogathatja, lelapíthatja a gyurmagolyókat. Ha kevésbé dühös, kevesebb golyót lapíthat. Sőt, utána vissza is varázsolhatja azokat.

Mindez a NYUGI-SAROK-ban található, ahol nyugtató természeti képek vagy egyéb gyönyörködtető alkotások díszelegnek, és a gyerekek akár pihenhetnek is egy szivacson, kedves plüssfigurák, valamint mesekönyvek körében. Itt a  NYUGI-KRUMPLI is segítségükre van, amelybe feszültségüket, mérgüket belepumpálhatják.

Van a csoportunkban SZERETET-KRISTÁLY. Ez egy hegyi kristály, amelyet körbe szoktunk adogatni: vagy csak csendben, kezünkben átmelegítve vagy úgy, hogy közben a jó, és kellemes élményeinket, gondolatainkat osztjuk meg egymással.

A DÍCSÉRŐ-KARIKA azt a célt szolgálja, hogy a benne ülő gyermekről a többiek pozitív, jó gondolatokat fogalmaznak meg, a nap folyamán történt játék, tevékenység alapján.

Mindemellett természetesen szerepet kapnak a „közösségépítő” játékok, relaxációs mesék, zenék, melyek a lelkünket táplálják. A kis-, középső csoportosaink számára természetesen fokozatosan bővül az érzelmi intelligenciát gazdagító játékok, eszközök köre.

Nemrég készült el a GONDEVŐnk, mely egy olyan fadoboz, amibe a gyerekek belerakhatják a lerajzolt (vagy valamilyen formában megjelenített) gondjukat, problémájukat, amit a Gondevő elrágcsál.

Természetesen, a gyerekek igényeihez és fejlettségéhez igazodva vannak még elképzeléseim, és biztos lesznek spontán kialakuló ötletek is. Ahogyan történt ez a legutóbbi nagycsoportosaimnál, akikkel eljutottunk a Panasz iroda, és az Öröm iroda megnyitásáig. S egy újfajta szerepjátékban élhették meg, és dolgozhatták fel a különböző érzéseket.
 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Őrizetbe vettek egy 13 éves fiút, miután játszótéri balesetben meghalt egy 12 éves gyerek

Tragédia történt egy játszótéren: egy 12 éves fiú életét vesztette, miután leesett a körhintáról, amelyet egy elektromos kerékpár segítségével hajtottak meg. A rendőrség egy 13 éves fiút gyanúsítottként vett őrizetbe.

Kettős tragédia: egy édesapa a fia temetésén halt meg

Egy brit család szívszorító veszteségen ment keresztül, amikor Norman "Nosha" White, egy szerető apa meghalt szívrohamban fia temetésén Middlesbrough-ban. A család már amúgy is egy mély gyásszal küzdött, hiszen a fiút, David Beilickit temették augusztus 21-én, amikor az újabb tragédia lecsapott rájuk. Ez a kettős gyász mély emberi fájdalmat és összetartást mutat fel, amely mindenki szívét megérinti.

Egy fiú, aki rendkívül ritka bőrbetegséggel született - így néz ki ma Tomm Tennent felnőttként

Amikor 1993-ban megszületett az ausztrál kisfiú, Tomm Tennent, az orvosok és a szülei is megdöbbentek: úgy tűnt, mintha "túl sok bőrrel" jött volna világra. Ritka állapota évekig rejtély maradt, és még a szakemberek sem tudták pontosan, mi állhat a rendellenesség hátterében. A kisfiú története azonban nemcsak orvosi különlegesség, hanem inspiráló példa is arra, hogy a szeretet és a kitartás milyen messzire vezethet.

Tragédia Miskén: Elraboltak és meggyilkoltak egy 22 hónapos kislányt Miskén, a rendőrség hajtóvadászatot indított a feltételezett gyilkosa után

Egy újabb szívszorító gyermektragédia rázta meg Magyarországot: a Bács-Kiskun vármegyei Miskéről eltűnt 22 hónapos kislányt hétfőn reggel nevelőapjára bízták, akivel együtt eltűnt. A kutatás során megtalálták a kislány holttestét, a rendőrség emberölés miatt nyomoz, az elkövetőként gyanúsított 24 éves Jakab Dávid ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Csodaorvos a szülőszobán: 23 hetes magzatból távolított el tumort, majd a magzatot visszaültették az anyaméhbe

A nigériai származású gyermeksebész, Dr. Oluyinka Olutoye olyan orvosi bravúrt vitt véghez, amely kisebb csodának számít: egy életveszélyes daganattal küzdő, mindössze 23 hetes magzatot részlegesen kivett a méhből, eltávolította a tumort, aztán visszahelyezte a méhbe, hogy a baba tovább fejlődjön és egészségesen születhessen meg.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja