SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Büntetés helyett együttműködés - 2. rész

Skita Erika-Turáni Szabolcs [cikkei] - 2016-10-25
A büntetés értelmezésében ritkán alakul ki vita a beszélgető partnerek között. Bár talán ez nem az a téma, amit két szülő a játszótéren homokozó gyermekeik felügyelete közben kibeszélne, mégis a hétköznapi alkalmazása sok család esetében bevett szokás.

Mindenesetre mindenkinek, legyen szülő vagy nem szülő, megvan a véleménye a büntetésről, mint gyermeknevelési módszerről. Az érdekes rész ott következik, hogy azok a szülők is, akik ellenzik, és nagyon nem szeretnék ezt alkalmazni, sokszor kerülnek olyan helyzetbe, amikor úgy érzik, nem maradt más lehetőségük, mint büntetést alkalmazni. Pedig a büntetéssel sok probléma van, túl sok a káros mellékhatása. Ha ehhez hozzáteszem azt, hogy annak az esélye, hogy egy megbüntetett gyermek ezután elfogadja az adott szabályt és motivált lesz annak megtartására igen közel áll a nullához, még borúsabb lesz az összkép.

Azt nem is gondolom, hogy túlságosan részleteznem kellene, hogy a megbüntetett gyermek nem fog túl pozitív érzelmeket táplálni a büntetést kiszabó személy irányába, legyen az szülő, pedagógus, vagy bárki más. Könnyen érezhetik a gyermekek ilyenkor azt, hogy igazságtalanság áldozataivá váltak. Az igazságtalanságot pedig - még a kevésbé önérzetes gyerekek is gyakran így érzik -, illendő lenne megbosszulni.
Bár valójában a bosszú kivitelezésére ritkán kerül sor, azért belátható, hogy magában a puszta gondolatmenetben is sok romboló hatás van. Ilyen érzelmi állapotban nem várható el a gyerekektől, hogy azon gondolkodjanak, hogy máskor hogyan fogják az adott szabályt betartani. Inkább gondolkodnak azon - a negatív érzések megélése mellett -, hogyan tudják megismételni a szabály áthágását anélkül, hogy arra fény derülne. Anélkül, hogy lebuknának. Az adott cselekedet iránti vágy nem szűnik meg a büntetés elszenvedésével. Tehát a büntetés kerülő utakra sarkallhat adott esetben.

Aztán persze szülőként sokszor rá lehet csodálkozni az idősebb gyerekek moralitására. Értetlenül lehet állni a meglepő helyzetek előtt. „Hogyhogy az én gyermekem nem mond igazat? Mi otthon nem ezt tanítottuk neki. Nem is tudom hol láthatott erre példát, hol tanulhatta ezt meg.”
Pedig csak a büntetés egyik káros mellékhatásáról beszélünk. Mert a büntetés lehetősége arra kényszeríti a gyerekeket, hogy egy helytelen konfliktuskezelési stratégiát alkalmazzanak, azaz elferdítsék az igazságot.

Érdekel a téma, szeretnél többet tudni, hogy mit lehet szülő gyermek kapcsolatban alkalmazni büntetés helyett? Regisztrálj most az ingyenes webináriumra: 
http://www.ertsunkszot.hu/buntetes-helyett-egyuttmukodes-webinarium-csaladinet

Olvasd el a cikk első részét is:
Büntetés helyett együttműködés

Fotó: TawnyNina/pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja