SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Miért pisilnek be a gyerekek?

Családinet [cikkei] - 2015-02-02
Tudtad, hogy az ágybavizelés a harmadik leggyakoribb gyermekkori betegség? Bár a szobatisztává válás környékén elő előfordul, az öt éves kor után is jelentkező "baleseteknél" érdemes minél hamarabb szakemberhez fordulni.

Az ágyba pisilés, hivatalosan ágybavizelés, még hivatalosabban enuresis nocturna alvás közben bekövetkező akaratlan bevizelést jelent. Kisgyerekek esetében a szobatisztává válás körül szinte természetesen előfordulhatnak ilyen balesetek. A még nem túl rutinos gyermek esetleg azt álmodja, hogy óriási szörnyek kergetik és nagyon megijed, vagy egyszerűen azt, hogy a WC-n ül, és máris megtörténhet a baj. Aggodalomra akkor adhat okot az éjszakai bepisilés, ha a kislányok az ötödik, a kisfiúk pedig a hatodik születésnapjukat is betöltötték, hiszen ekkorra a normál vizeletürítés és a vizeletgátlás általában már kialakul.

Ma Magyarországon mintegy 70-90 ezer gyerek szenved ebben a betegségben, ami így a harmadik leggyakrabban előforduló gyermekbetegség hazánkban. Előfordulási aránya hét éves korú gyermekeknél tíz százalékos, 12 éves korúaknál három százalékos és 16-20 éves kor között egy százalékos. Érdekessége, hogy fiúknál és elsőszülött gyermekeknél jóval gyakrabban fordulnak elő ezek a problémák.

Bár az éjszakai ágybavizeléssel kapcsolatban elterjedt az a tévhit, hogy kizárólag pszichiátriai eredetű okokra vezethető vissza, azonban ez csak az esetek 10 százalékára igaz. A megbetegedések nagyobb hányada ugyanis inkább szervi eredetű. 

A leggyakoribb okok tehát a következők lehetnek:

•    Pszichés eredetű: Ilyenkor a kiváltó ok a gyermek pszichéjét ért trauma, például családban történt haláleset, válás, költözés, kistestvér születése és egyéb, a közvetlen környezetben fellépő probléma.

•    Agy és a húgyhólyag közötti kapcsolat: Ilyenkor az agy nem reagál megfelelő módon a húgyhólyag jelzéseire, mert a két szerv közötti reflexkapcsolat még nem alakult ki.

•  A hormontermelődés zavarai: Az egyik leggyakoribb ok a vizelet mennyiségét szabályozó rendszer zavara, amikor az ezért felelős hormon a vazopresszin, a szükségesnél kisebb mennyiségben termelődik. A vazopresszin feladata az lenne, hogy csökkentse az éjszakai vizelet képződését, ennek hiányában viszont húgyhólyag túlságosan gyorsan megtelik.

•    Fejletlen húgyhólyag: Ez az elváltozás lehet veleszületett rendellenesség, de lehet szerezett betegség is. Ilyenkor a húgyhólyag befogadó képessége nem elég nagy, ezért a gyermek nem képes a normál mennyiségű vizelet tárolására.

•    Húgyúti gyulladás: Gyakori kiváltó ok, azonban ebben az esetben az ágybavizelés csak átmeneti. A fertőzés leküzdése után ez a kellemetlen tünet is eltűnik.

•    Egyéb tényezők: Más betegségek, mint a székrekedés, a paraziták okozta fertőzések és a hüvelygyulladás tüneteként is megjelenhet.

•   Rossz szokások: nagy mennyiségű délutáni és esti folyadék bevitel és a késői lefekvés miatt is kialakulhat.

•  Gyakran előfordul, hogy több fent említett ok együttesen eredményezi az ágybavizelést.

Ha korábban valamelyik szülő szintén szenvedett éjszakai bepisiléstől, úgy 40 százalékos a valószínűsége annak, hogy a gyermeknél is kialakul majd ez a betegség. Ha viszont korábban mindkét szülőt érintette, úgy az ágyba vizelésre való hajlam már 70 százalékra emelkedik.

Ha tehát a csemete elérte a kritikus kort és még mindig előfordulnak „a balesetek”, érdemes szakemberhez

Forrás: Bethesda Gyermekkórház

Forrás: egeszseg.hu
Kép forrása: pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja