SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Sulira fel!

Családinet [cikkei] - 2014-05-20
Közel egyéves fejlesztési időszak után, május közepétől érhető el a Sulira fel! elnevezésű táblagép-alkalmazás Android és iOS verziója, amelyek segítségével szakszerű módszerekkel vizsgálhatjuk a 3-6 éves gyermekek iskolaérettségét.

Miközben a gyerkőcök a Sulira fel! programmal szórakoztató és játékos feladatokat oldanak meg a táblagépen, a szülők ellenőrizhetik az elért eredményeket és nyomon követhetik gyermekeik fejlődését.

Az alkalmazás segítségével akár már a legkisebbek is fejleszthetik képességeiket az iskolaérettség szempontjából fontos területeken, hiszen a felmérés mellett a gyermekek gyakorlási lehetőséget is kapnak. Mindeközben a szülők a szöveges értékelés alapján segíthetik gyermekeik fejlődését.

A Sulira fel! gyakorló játékai és a felmérési folyamat csak táblagépeken érhető el, azonban az eredményeket okostelefonon is lehetőség van megtekinteni.

Jelenleg öt főbb részképességet vizsgáló feladat gyakorlására, illetve értékelésére készült el az alkalmazás, de a fejlesztők folyamatosan bővíteni kívánják az elérhető feladatok számát, hogy a program az iskolaérettség valóban teljes körű vizsgálatára is alkalmas legyen.

Az Android alkalmazás letölthető a Play Store-ból.

Az iOS alkalmazás letölthető az App Store-ból.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Kicsoda "Zsolt bácsi"? Megdöbbentő vallomások a magyar gyermekvédelem legsötétebb titkairól

Szülőként a legrosszabb rémálmunk, ha a gyermekünket bántódás éri. De mi történik akkor, ha pont azok bántják a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek a védelmezésük lenne a feladatuk? Juhász Péter legújabb tényfeltáró videója olyan rendszerszintű visszaélésekre világít rá a magyar gyermekvédelemben, amik mellett egyszerűen nem mehetünk el szótlanul.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja