SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Megérkezett az óvodásoknak tervezett LEGO® Juniors

Családinet [cikkei] - 2014-03-31
 [X]
A gyerekek játszási szokásai az életkorukkal folyamatosan változnak, ezért fontos, hogy az ehhez szükséges eszközök is velük együtt fejlődjenek. Ahogy gyerekeink keze egyre nagyobbá nő, úgy válnak egyre kisebbé a LEGO® kockák, amivel játszanak, hiszen kézügyességük az idő elteltével egyre ügyesebbé válik. A 4-7 éves korosztály számára nagyon vonzóak az idősebbeknek szánt építőjátékok, de sok esetben ezek a játékok még túl komplexek az Ő korukhoz. Az anyukák éppen ezért nehezen találnak ennek az életkornak megfelelő, kreativitást fejlesztő játékokat.

A LEGO® Juniors kiváló átmenetet képez a LEGO® DUPLO és a LEGO® építőkockák világa között. Az új készletek kifejezetten annak érdekében készültek, hogy az óvodás korosztály számára a hagyományos és az annál kicsit nagyobb LEGO® elemekkel való játék sikerélményt okozzon.

A játék azonnal kezdetét veheti

A 4-7 éves gyermekek általában türelmetlenül várják a játék kezdetét. A LEGO® Juniors nagyméretű, előre összeállított elemei segítségével azonnal belevethetik magukat a játékba. Ha már a rendőrség épülete áll, a rendőrautó megépítése nem teheti próbára a gyermek türelmét - sőt inkább még érdekesebbé teszi a játékot. A LEGO® Juniors külön előnye, hogy minden későbbi LEGO® készlettel összeépíthető, így hosszú távon nyújt fejlesztő és kreatív kikapcsolódást a gyerekek számára.

 

Különleges kiegészítők a sikerélményért

A LEGO® Juniors készletek dobozaiban számozott zacskók találhatóak, amelyek csak a modell egy adott részegységéhez tartozó elemeit tartalmazzák. Ez megkönnyíti a gyerekek számára a szükséges építőelemek megtalálását, és új játékélményt is nyújt.


Játékos útmutató

A LEGO® Juniors célja, hogy a megfelelő szintű kihívást és kreativitást nyújtsa a 4-7 évesek számára. A könnyen emészthető, színes útmutatók nem csak az egyes modellek megépítésében segítik a kicsiket, hanem ötleteket adnak a velük való játékra is.


Korosztályhoz szabott témák

A gyerekjátékok esetén kiemelkedően fontos, hogy mindig a korosztálynak legizgalmasabb és legmegfelelőbb témákat dolgozzák fel, így gyermekeink könnyebben tudnak azonosulni a szereplőkkel, nagyobb vágyat éreznek a játékhoz.

A LEGO® Juniors témái mindenféle érdeklődési körű gyermek számára kínálnak releváns alternatívát a 4-7 éves korosztályban. A kínálatban megtalálhatóak a fiús játékok is, mint például a Versenyautó, a Pókember™, a Batman™ vagy akár a Rendőrség is, míg a kislányok Hercegnőkkel vagy Pónikkal játszhatnak. Mindemellett pedig mind valósághoz, mind pedig fantáziavilághoz közeli termékek közül is választhatnak a gyerekek.


Képességek fejlesztése

Az építőelemekkel való közös játék (barátokkal vagy szülővel) segítheti a gyerek társas és érzelmi készségeinek fejlődését. Az építőelemek szétosztásától kezdve, annak elhatározásán keresztül, hogy mit építsenek és milyen legyen a konstrukció, az építőelemekkel való játékig minden fontos képességet tanít és fejleszt - például a tárgyaló- és kompromisszum készséget, mások tiszteletét, segítőkészséget és szabálykövetést.
A LEGO® termékek fejlesztő hatással vannak a gyermek finommotorikus készségére, illetve szem és kéz mozgásának koordinációjára is. Az építőelemek megfelelő pozícióba mozgatása pontos kézmozdulatokat és térbeli gondolkodást igényel - nem beszélve a koncentrációról. Ezek a készségek egész életünk során fontos szerepet töltenek be és elsajátításukkal megnyílik az út a gyermekek előtt az olyan összetett feladatok irányába, mint a cipőfűzés, vagy az írás.
Építő játékként magától értetődő, hogy a LEGO® fejleszti a gyermekek logikáját. Ezen kívül megkönnyíti számukra számos elvont fizikai és matematikai fogalom megértését. Úgy, mint forma, terület, méret, hossz, minták és számok.

A LEGO® Juniors készletek 2014 márciusától elérhetőek a boltokban.
További információért keresse fel a 
www.LEGO.hu/juniors weboldalt.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja