Tankönyv ingyen, örökléssel, kölcsönzéssel
Szőke Judit [cikkei] - 2008-08-08
A tankönyvpiacon is verseny van, ebből az következik, hogy a tavalyi árakhoz képest átlagosan 6,5 százalékkal is emelkedhetnek a tankönyvek árai, de akár kevesebbel is. Még az idei tankönyvcsomag-árak nem állnak rendelkezésre, így induljunk ki a tavalyi adatokból! Mindenesetre el lehet kezdeni félretenni.
Az alsó tagozatosok szüleinek átlag 5 ezer forintot kellett fizetniük a tankönyvekért, de igen nagy volt a szórás, mert a kis elsősöknél akár ez a 10 ezer Ft-ot is meghaladhatta. Az 5-12. évfolyamokon 9.800 - 23.000 forint között volt a fizetnivaló. Hogy miből adódnak a különbségek? Például abból, hogy minden iskolának a saját pedagógiai programjához kell kiválasztania a tankönyveket. A választék pedig elég nagy és az árak is széles skálán mozognak.
A 2008/2009. tanévben főszabály, hogy tankönyvként csak az a könyv hozható forgalomba, amelyet külön jogszabályban meghatározott eljárás alapján tankönyvvé nyilvánítottak és szerepel a tankönyvjegyzéken.

Kicsiknek három kiló alatt
Nemigen szokták a gyerekek érzékelni - állítólag -, de a választás során az ár mellett figyelembe kell venni egy másik fontos szempontot: a tankönyv súlyát. Az előírás úgy szól, hogy alsó tagozaton úgy kell a heti órarendet kialakítani, hogy az egyes tanítási napokon használt tankönyvek tömege ne haladja meg a három kilogrammot. Mind több a tartós használatra alkalmas tankönyv, atlasz, szótár, azaz elméletileg a testvérek örökölhetnek eszközt, de létezik a tankönyv-kölcsönzés …
És a rászorulók idén is ingyen juthatnak tankönyvhöz. Erre egy tavaly őszi felmérés szerint 517 ezret meghaladó létszámban jogosultak a diákok.
Változatlanul megmaradt az az előírás, hogy ingyenesen kell biztosítani a tankönyvet minden olyan tanulónak, aki tartósan beteg, testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott (például: dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, mutizmus, kóros hyperkinetikus vagy kóros aktivitászavar), három- vagy többgyermekes családban él, nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül.
Igazolás kell az ingyenességhez
Igazolásként a családi pótlék folyósításáról szóló igazolást kell bemutatni a jogosultnak. Sajátos nevelési igényű tanuló esetében a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye a bemutatandó dokumentum. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény esetén az erről szóló határozat bemutatása szükséges.
Változatlanul 10.000 forint a támogatásra jogosult tanulók számára az ingyenes tankönyvellátáshoz biztosított normatíva. Emellett 1.000 forint a valamennyi tanuló után igényelhető általános tankönyvtámogatás.

Családinet hozzászólások:
Előző hír
Ovis lesz az örökmozgó gyerekem
Következő hír
Szeptember 1-én, hétfőn már tanítás!
LEGOLVASOTTABB
Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell
Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.
Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette
Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.
Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti
Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.
Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV
Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"
Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik
Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Közösségi hozzászólások: