Hodász András atya 2019-ben indította útjára a rendkívül magas nézettségű Papifrankó című podcast-csatornáját. Olyan érdeklődésre igényt tartó témákat dolgozott fel, melyek a keresztény értékrendet elérhetővé tudták tenni azok számára is, akik fenntartásokkal fordultak a katolikus egyház felé, és nehezen tudták átverekedni magukat az egyház kötöttebb liturgiáján és kommunikációs stílusán. A Papifrankó témái között szerepelt a házasság hívői értelmezése, a szentségekről szóló magyarázat, vagy az LMBTQ-lobbi jelensége. Az atya fiatalos és közérthető beszédmódja sok fiatal számára működhetett bemenetként a hívő élet értékei felé.

A címben említett témájú podcast megmozgatta az amúgy sem állóvizet, újabb követ dobva a tóba, a sok-sok kavics mellé. Hodász András véleménye, melynek szenvedéllyel és elkötelezettséggel adott hangot, az volt, hogy

a gyerekeket érő negatív hatások legnagyobbika nem a „meleglobby”, hanem a rémisztő mértékben jelenlévő kamaszkori depresszió, az elhatalmasodott szorongás, és a különböző függőségek, önvagdosás, és a terjedő szerhasználat.

Az atya szerint ezek a problémák rengeteg gyereket érintenek, és nem lehet felelőssé tenni értük sem a kamaszkort, sem a covid miatti karantén megpróbáltatásait. A gyermekeink által hordozott mentális problémák évek óta itt vannak velünk, és hátterükben nem nyugatról jövő duruzsolás áll, hanem gyermekkori kiégés, elszigetelődés, és végtelenül alacsony önbecsülés.

Hodász András plébánosként sok fiatallal foglalkozik, és egyértelműen azt a problémát azonosította be, hogy számos ragyogó fiatal, tehetséges, jó képességű kamasz hiszi magát értéktelennek és haszontalannak.

Világunk elvárása mérgezően hat a fiatalok lelkére: „Feláldozzuk a boldogságunkat a teljesítménykényszer oltárán” - figyelmeztet. A hangosan gondolkodó pap lelki szemei előtt babakocsit toló, de telefonba merülő szülők képe bukkan fel, és gyermekpórázként működő X-box-játékok, elidegenedés és korai kiégés. Látja az általános iskolában napi kilenc órákat töltő gyerekeket, a különórák harcosait, a démonjaikkal egyedül küzdő kamaszokat.

„Így szól a közös mítosz: dolgozz minél többet, keress minél többet, hogy aztán fogyaszthass minél többet, és boldog leszel” – fakadt ki az atya.

Úgy véli, az arra megfelelő időszakban a gyermeknek nincs lehetősége barátkozni, párt választani, szórakozni – egyáltalában élni.

Gyerekeink úgy érzik, csak akkor szeretjük őket, ha jó jegyeket szereznek

A jelenség mögött a népszerű plébános szerint a társadalmi teljesítménykényszer áll. Azt képviseljük a gyerekek felé, hogy csak akkor szerethetőek, ha ötösöket hoznak haza, ha továbbtanulnak, ha nívós helyeket foglalnak el a munkaerőpiacon. Ez a tudat szorongáshoz, önbizalomhiányhoz vezet egy fiatal lelkében, egyenes úton juttatja depresszióhoz vagy viselkedészavarhoz. Ezt nem kívülről hoztuk be, hanem mi csináljuk – figyelmeztet minket.

Mi adunk át rossz mintát, úgy mutatjuk meg a boldogsághoz vezető utat, hogy annak a végén mi sem találtuk meg a boldogságunkat.

A Papifrankó egyik műsorában az atya említ egy szívének kedves bibliai képet. Jézus megkeresztelésekor (Máté 3:17) Isten leszól az égből: „Te vagy az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!”
Jézus eddig a pillanatig még semmit nem vitt véghez földi küldetéséből, még egyetlen csodát sem tett, beszédet sem tartott… Nem a teljesítménye miatt szerette őt az Atya, hanem a puszta létéért, és már akkor is gyönyörködött benne, amikor még csak lehetőség volt, nem beteljesedett ígéret. Ez az a minta, melynek továbbadására szerződtünk…

Ne csak az ötös legyen a szeretet ára!

„Mondjuk el nekik, hogy értékesek, függetlenül a fizetésük összegétől és a diplomáik számától!” – bíztat a plébános. – „Tanítsuk meg őket, hogy az élet velejárói a bukások, a sikertelenségek – ezekkel együtt kell elfogadnunk magunkat, és ők nem ezek ellenére, hanem ezekkel együtt méltók a szeretetre!”.

2021 márciusában, nem sokkal a videó megjelenése után Hodász András és csapata bejelentették, hogy másodszorra is abbahagyják a Papifrankó csatorna üzemeltetését. Az atya szomorúan számolt be arról, hogy a csatorna nem kapott elegendő támogatottságot, ő pedig nem készült föl arra, hogy rengeteg támadás fogja érni. A Papifrankó működtetésének időszakában úgy élte meg, hogy rengeteg sérülést okozott lelkében az adásokat követő bullying, vagy ahogy ő fogalmazott, az online lincselés. Továbbra is hisz abban, hogy az egyháznak is meg kell mutatnia magát az interneten, de az eseményeket követően maga is kiégésről, sőt depresszióról számolt be.

Hodász András sokak szerint jobbá tette az internet világát, a böjti időszakban mégis azt a döntést hozta, hogy megnyilvánulásaiban önmegtartóztatást gyakorol. Még az is megfordult a fejében, hogy elhagyja a papi pályát, bár hitében nem ingott meg.

A történet része, hogy az elgondolkodtató kijelentéseket tevő papot olyannyira megviselte az egyház és a világ által rá gyakorolt nyomás, illetve az a kérdés, hogy tud-e papként úgy élni, hogy ne törjön bele emberként, hogy pszichológushoz kellett fordulnia. Összetört, elfáradt, de hisz abban, hogy szabad segítségre szorulni, fiatalként és felnőttként egyaránt.

„A szeretet nem buta, nem béna, nem megalkuvó. Nem keresi, de nem is kerüli a konfliktust. Nem mond le automatikusan az igényeiről, nem gondolja magát értéktelenebbnek a másiknál, nem önbántalmazó. Tiszteli önmagát, és tiszteli a másik embert is. A szeretet bensőséges kapcsolatra törekszik, és ezért képes ésszerű kompromisszumokat vállalni. Képes a konfliktust a kapcsolat részének látni, és mozgósítani az energiáit, hogy megoldást találjon rá, mert a kapcsolat fenntartását fontosabbnak tartja, mint a saját igazának győzelmét” – hangzott el tőle.

 – „András atya, szívemből szóltál” – írta neki számos hozzászóló.
 

Indexkép: Depositphotos.com