SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ballagás szadai módra

Mezei Csongor Andrea [cikkei] - 2021-04-29
Az idei már a második ballagás, amikor a szadai szülői közösség bizonyítja: a váratlan és szomorú helyzetekben is termelődnek pozitív energiák, ilyenkor is szárnyalhat a teremtő erő, és a szeretet utakat talál. Szadán egy anyuka ötletére elindult egy mozgalom: amelyik háznál ballagó diák van, ott kitesznek a ház elé egy kiskosarat, virágot, lufit, amelyik jelzi, hogy itt érettségire készülő fiatal lakik. A mozgalomban részt vevő szülők pedig végigjárják a címeket, és további "huncutságokat" helyeznek el a kosárban, hogy ez az időszak így is emlékezetes maradjon.

A kreatív ballagás mozgalmat egy szadai anyuka, Forgács Fanni ötlete indította el, majd a szadai mintát Csorváson is követni kezdték. A szülők, barátok, sőt idegenek is csatlakoztak a címeket körbejáró csapathoz, az eredeti helyszínen pedig még az Idősek Otthonából is vittek ünnepi köszöntő sorokat.

ballagási ajándékok Szadán
Fotó: Forgács Fanni/facebook

A ballagó fiatalok tavaszra általában már fokozott hangulatban vannak, készülnek, izgulnak, tanulnak. Ám a járvány miatt már második éve, hogy hiába öltöztetik díszbe a szívüket, ehhez nem csatlakozhat külső megjelenési lehetőség, nem gyűlhet össze a család, nincs ünneplő fényes nap. A szülők szíve elfacsarodik, látván, hogy az új, ismeretlen helyzet megfosztja gyermekeiket az Ünneptől.

A recept a következő: végy egy jó ötletet, és némi odaszánást – minden szeretet diktálta cselekvés így kezdődik. Szervezz csoportot a településeden – minél többen vagytok, annál jobb! Gondolj egy nagyot! Legyenek cinkosaid, de persze teljes titokban! A szadaiak az eseményeknek ezen a pontján azzal az élménnyel találták szembe magukat, hogy a szeretet hulláma végigsöpört a falun.

kapuban ballagási kosár Szadán
Fotó: facebook

A csoport ügyködése révén létrejött a falubeli ballagók listája, és megindult a titkos készülődés. A ballagó családok kitették a kapukba a kosarat, vázákat. A csoport pedig végigjárta az összes címet, ajándékokat raktak a kosarakba, orgonát a vázába, és felkötötték a lufikat. Volt, ahol zene szólt, és sok helyen folytak a még álomittas arcokon könnyek. Ha pizsama-pólós ruhákra is.

ballagási ajándék orgona Szadán
Fotó: Forgács Fanni/facebook

A szadai menet látogatási listája egyre bővült, és maguk a diákok is csatlakoztak hozzá. A kis kezdeményezés jelképpé nőtte ki magát.

„Büszke vagyok, hogy ti vagytok a szüleim” – hangzott el aznap a kezdeményező anyuka lányától.

Frissítés:

Cikkünk megjelenése után az alábbi kedves üzenetet és fotókat kaptuk egy szadai édesanyától:

"Olvastam, hogy a 2020- ban kezdeményezést a Szadai érettsegizők mintájára máshol is kezdeményezték...
De most azért írok, mert Szadán, idén is megtartották, eme gesztust. A tegnapi nap folyamán megint elballagtak a végzősök, idén a fiam is részesült benne, és felemelő érzés volt... amilyen örömmel, olvasta, nézegette a sok kedves meglepetést... 🥰

Ballagás Szadán
Ballagás Szadán
Ballagás Szadán

Nagyon szép nap volt a tegnapi nap...hálás köszönet érte a Szadai lakosoknak , illetve Andrea Grivantnak aki idén megszervezte...a gyerekeknek.🙏🥰❤

Büszke vagyok Szadára, az itt élő emberekre...csodás dolgokra képesek...🙏🥰❤"

 

Nyitókép: Forgács Fanni/facebook

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Őrizetbe vettek egy 13 éves fiút, miután játszótéri balesetben meghalt egy 12 éves gyerek

Tragédia történt egy játszótéren: egy 12 éves fiú életét vesztette, miután leesett a körhintáról, amelyet egy elektromos kerékpár segítségével hajtottak meg. A rendőrség egy 13 éves fiút gyanúsítottként vett őrizetbe.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

Kettős tragédia: egy édesapa a fia temetésén halt meg

Egy brit család szívszorító veszteségen ment keresztül, amikor Norman "Nosha" White, egy szerető apa meghalt szívrohamban fia temetésén Middlesbrough-ban. A család már amúgy is egy mély gyásszal küzdött, hiszen a fiút, David Beilickit temették augusztus 21-én, amikor az újabb tragédia lecsapott rájuk. Ez a kettős gyász mély emberi fájdalmat és összetartást mutat fel, amely mindenki szívét megérinti.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

Szívszorító tragédia: Egy anyuka lelőtte halálos beteg férjét és két gyermeküket - a legkisebb gyermekük árván maradt

Egy szívszorító tragédia történt New Hampshire-ben, ahol Emily Long, 34 éves anyuka lelőtte a halálos agydaganatban szenvedő férjét, két gyermeküket, majd végül önmagával is végzett. A tragédia után a legkisebb gyermekük, egy hároméves kisfiú árván maradt - ő sértetlenül került egy család gondozásába.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja