A megoldási lehetőségekről Wéber Anikót kérdeztem, aki több, fiataloknak szóló regényt is írt a témáról. Az osztály vesztese című regényében egy ötödikes fiút szégyenítenek meg a társai, az El fogsz tűnni című könyvében pedig egy osztálykirándulás fordul át meglepő kalandokba, amikor az osztály két tagját akarják a többiek megijeszteni. A regények elképesztően pontos rajzot adnak egy átlagos osztályközösség mindennapi működéséről: áldozatokról, bántalmazókról, nézőkről. Szerintem nincs olyan felnőtt vagy gyerek, aki nem ismerne magára valamilyen formában.

• Honnan tudsz ennyit a témáról? – kérdezem Wéber Anikót.
• Egy általános iskolában voltam napközis tanár. Ezekben a délutáni órákban szabadabbak a keretek, sokat beszélgettem a gyerekekkel, akik meséltek a napi élményeikről. Sokkoltak a történeteik, elképesztett, hogy mennyire gyakran és sokféleképpen bántják egymást, mennyire átszövi a mindennapjaikat a bántalmazás. A hírekben általában csak a nagyon durva esetekről hallunk. A hétköznapi cikizésre, kiközösítésre, beszólogatásra kevés figyelem jut. Azt tapasztaltam, hogy rengeteg stressz éri a gyerekeket, de nem tanítja meg őket senki arra, hogyan kezelhetik a feszültségeiket, így egymáson vezetik le a frusztrációjukat. Ezekből az élményekből születtek a regények, hogy lehessen beszélni a témáról.

• Hogyan látod? Kiből lesz áldozat?
• Az elmúlt pár évben sajnos azt látom, hogy bárkiből lehet áldozat, bárki lehet az agresszió célpontja. Egy teljesen átlagos gyereknek is van olyan gyenge pontja, ahol bele lehet kötni. De persze kitűnő célpont minden diák, aki egy kicsit is eltér az átlagtól: szemüveges, duci, túl szép, túl magas vagy alacsony, jól tanul vagy épp gyengébben teljesít. Persze korosztály és közösségfüggő is a dolog. Általános iskolában, amikor a gyerekek még keresik magukat, a helyüket, gyakrabban verekednek, cikizik egymást. Középiskolában inkább a kiközösítést, a társaságon kívül rekedést élik meg nagyon fájdalmasan a fiatalok.

• Kiből lesz bántalmazó?
• Azokból a gyerekekből, akik otthon is hasonló mintát látnak: érzelmileg bántják, zsarolják, manipulálják őket. Tulajdonképpen ők is áldozatok. Mivel ők csak ezt az egyetlen „megküzdési módszert” ismerik, az iskolában is ezt alkalmazzák. Fogalmuk sincs, hogy lehetne másként is érvényt szerezni az akaratuknak, esetleg másként megoldani egy konfliktust. Gyakran az otthon szerzett frusztrációjukat vezetik le az iskolában. Ráadásul félnek, hogy ha nem tűnnek elég erősnek, őket fogják a suliban is bántani. Mivel nem láttak mintát arra, hogyan lehet kontrollálni az indulataikat, az iskolában sem megy nekik. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy nem tudatosan döntenek így! A személyük elítélése teljesen haszontalan, és abszolút nem segít rajtuk! Nem a bántalmazót, hanem a tettét kellene elítélni, rámutatni, hogy amit csinált az egyáltalán nem helyes, és micsoda fájdalmat okozott másoknak. Sokszor fel sem merül bennük, hogy mit érez az áldozatuk, mindaddig, amíg erre valahogy rá nem mutatunk.

• Mit tehet a szülő, ha bántják a gyerekét?
• Nagyon fontos megértetni a gyermekünkkel, hogy mi a különbség az árulkodás és a segítségkérés között. „Nem árulkodás az, ha bántanak, és segítséget kérsz! Jogod van biztonságban érezni magad a suliban, jogod van segítséget kérni. Viszont senkinek a világon nincs joga bántani téged!”.  Jó, ha a szülő a gyerek egészen kicsi korától kezdve olyan közeget teremt otthon, ahol a gyerek el meri mondani, ha bántják, és tud segítséget kérni.

• Sok szülő ilyenkor azt tanácsolja a gyerekének, hogy védd meg magad, üss vissza, esetleg berohan az osztályfőnökhöz, kiosztja a másik gyereket, esetleg annak szülőjét. Mit gondolsz ezekről a megoldásokról?
• A szülői önbíráskodást és a visszavágásra biztatást senkinek nem javaslom. Nem teszek jót ezzel a gyerekemnek, hiszen lehet, hogy másnap még jobban megverik, megalázzák, kigúnyolják, hogy milyen gyáva, „anyuci kicsi fia”, aki képtelen egyedül megvédeni magát. Az se jó megoldás, ha a szülők esnek egymásnak, miközben másnapra a gyerekek már rég kibékültek. Nem segíti a szülő a gyerek önálló problémamegoldását, ha helyette elsimítja a konfliktust, esetleg elégtételt vesz. Ettől a gyerek nem lesz se bátrabb, se talpraesettebb.

• Mit tanácsolsz akkor, mit tegyen a szülő?
• Ha a gyerek elmeséli otthon, hogy bántották, ítélkezés nélkül hallgassa végig, próbáljon megtudni minél több információt. Nem segít, ha elítéljük a gyerekünket („hogy lehetsz ilyen béna, hogy nem védted meg magad?”), vagy a másik diákot („hogy lehet ilyen gonosz, jobb, ha nem is barátkozol vele!”). Sokat segít viszont, ha együtt próbálunk megoldást keresni, eljátszani különböző lehetőségeket. Sokszor segít, ha megtanítjuk a gyereket visszakérdezni, ha bántják: „Miért gondolod ezt? Tényleg így gondolod?”. Hasznos mondat lehet ez is: „Jó, te ezt gondolod, én meg mást.” Ezek a mondatok olyan meghökkentőek lehetnek a bántalmazó számára, hogy nem fog tudni reagálni. A lényeg, hogy nem elég azt mondanunk a gyereküknek, hogy védd meg magad! Meg is kell tanítanunk őt arra, hogyan csinálja nem erőszakos módon. Ha nagyon súlyos esetről van szó, akkor kérdezzük meg a gyerekünket, hogy mit szólna, ha beszélnénk az osztályfőnökkel. Az ő engedélye nélkül, ne tegyük! Amikor pedig megkeressük a tanárt, érdemes itt is azzal kezdeni, hogy információkat kérünk, mert lehet, hogy nagyon eltérő módon látja a pedagógus az eseményeket.

• Mit tehet a tanár és az iskola azért, hogy kevesebb legyen a bántalmazás?
• A drámapedagógia sokat segíthet. Egy közösen eljátszott történet során mélyebben megismerik a diákok a bántalmazó és áldozat gondolatait, érzéseit, és együtt kereshetik a megoldást. A regényeim kapcsán is lehet beszélgetni akár magyar, akár osztályfőnöki órán is a regényszereplők érzéseiről, gondolatairól. Az a tapasztalatom, hogy az ilyen beszélgetések során a diákok egy idő után elkezdenek magukról, a saját történeteikről is mesélni. Egy valami azonban biztosan nem segít: az azonnali, gondolkodás nélküli büntetés és morális prédikáció.

• Az El fogsz tűnni című regényedben a gyerekek olyan feladatokat kapnak, hogy kénytelenek újra osztani a csoporton belüli szerepeket, és a perifériára szorult gyerekek tudására, erősségeire is szükség lesz a probléma megoldásához.
• Igen, sokat segít, ha az osztályfőnök segít megkeresni, hogy ki miben ügyes, mik az erősségei. Lehet olyan feladatokat adni, amelynek megoldásához a periférián lévő gyerekek tudása is szükséges. Egy tanár ismerősöm mesélte, hogy így dolgozik, és az osztályában teljesen megszűnt a bántalmazás.

• Mit tehetünk akkor, ha a gyerekünket kiközösítik az osztályban?
• Szülőként segíthetünk neki erősíteni az önbizalmát. Keressük meg együtt, hogy ő miben jó, mik az erősségei. Vigyük el olyan szakkörökre, edzésre, ahol fejlesztheti ezeket az erősségeit, és a közös érdeklődés mentén könnyebben fog közösséget találni. Segíthetjük őt abban is, hogyan tud nyitni mások felé. Előfordul, hogy a visszahúzódóbb, befelé fordulóbb gyerekek nehezebben barátkoznak, és a kudarcélményeik miatt egy idő után úgy döntenek, hogy őket nem érdeklik az osztálytársak, még az is lehet, hogy lenézik őket. Ezzel gyakorlatilag magukat zárják ki a közösségből. Ebben az esetben nem biztos, hogy egy másik iskola, osztály megoldás lehet. Ilyenkor érdemes pszichológus segítségét kérni, szülőként pedig támogatni őt abban, hogy legyen kevésbé ítélkező a többiek irányában.

• Mit tehet a szülő, pedagógus, ha sajátos nevelési igényű diák kerül az osztályba? Erről szól a Marci és Merkúr – Űrlény az osztályban című új könyved.
• Ha olyan gyerek érkezik az osztályba, aki valami miatt nagyon más, mint a többiek, érdemes a szülőket tájékoztatni a helyzetről. Mi a gondja az új osztálytársnak, miért viselkedik másként? Az információadás már sokat segít a szülőknek, akik ezután esetleg sokkal megértőbbek lesznek. Természetesen a diákoknak is érdemes erről beszélni, és megmutatni azt is, hogy mi az új diák erőssége, és megkeresni, hogy ezzel hogyan lesz a közösség szolgálatára.

kép: Mimzy képe a Pixabay -en.

betöltés...