SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szerelem a karanténban: találkozhat-e a kamasz a párjával járvány idején?

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-04-08
Aki volt már maga is kamasz és szerelmes, talán nem tartja megbotránkoztatónak a kérdést: hogyan döntsünk, hogy a családunk biztonságban maradjon, ugyanakkor a kamaszt se tegye lelkileg tönkre a szerelmétől való több hónapos távollét?

Negyedik hete élünk többé-kevésbé bezártan. Találkozásainkat minimalizáljuk, a társasági életünket videochaten éljük, és ha boltba menet ismerős jön szembe, inkább átmegyünk a túloldalra. A családok annyi időt töltenek együtt, mint korábban talán soha, és a legharmonikusabb kapcsolatban élő házaspárok is egyre többet veszekednek, vagy épp szép csendben mennek egymás idegeire.

A tizenéves pedig közben azt kívánja, bárcsak őt is kényszerűen zárná össze a karantén a szerelmével ahelyett, hogy elszakítja tőle.

A szülőnek ezt látni és elviselni egyaránt nehéz. Rossz a gyerek szenvedését figyelni úgy, hogy semmi megnyugtatót nem tud neki mondani azzal kapcsolatban, mikor lesz az egész rémálomnak vége. És mondjuk ki, nehéz elviselni magát a gyereket is, aki világfájdalmas arccal jön-megy pizsamában, nem mos hajat, és az egész problémáért a szüleit hibáztatja.

Mit lehet ilyenkor tenni?
 

A szakértő véleménye

Szakértőnket, Jánosi Valériát - párkapcsolati coach, válási és kamasz mediátor, mentálhigiénés szakember - kérdeztük.

"Nagyon nehéz helyzetben van az a kamasz, akit most elzártak a barátaitól és a szerelmétől, hiszen számára most a kortárscsoport a legfontosabb. Tele lehet haraggal, frusztrációval. Lehet, hogy szorong, mert attól fél, hogy elveszíti a kapcsolatait, ránehezedhet a magány, gyötörheti a szerelme iránti hiányérzet. Csupa nehéz érzelem, amit tovább „súlyosbít”, hogy azokkal a szülőkkel van összezárva, akikről épp leválna, távolodna, és akik éppen szörnyen idegesítik.

A feszültségek kezelésének karantén idején is a legjobb módja, ha beszélünk róla: nyugodtan, a megfelelő körülmények között. Vagyis nem akkor, amikor a szülő akarja, hanem amikor olyan a helyzet, hogy a kamasz éppen szóra bírható, hajlandó megosztani a gondolatait, érzéseit. Fontos eltalálni a pillanatot, amikor épp lehet vele beszélgetni, és nem zárkózik el.
Ha eljön ez a pillanat, segítsünk neki abban, hogy kifejezze az érzéseit, hiszen a nehéz érzelmek súlya, ereje már azzal csökken, ha szavakba tudjuk önteni őket. Ne kérdezzük, ne faggassuk, inkább „kínáljuk meg” azokkal az érzésekkel, amelyekről sejtjük, hogy nyomasztják.

Például: „Biztosan nagyon hiányzik most neked Pisti. Jó lenne, ha megölelhetnéd.”
Ezzel kifejezzük az együttérzésünket, és lehetőséget adunk neki arra, hogy elmondja, mi bántja. Ha beszélni kezd, csak annyi a dolgunk, hogy hümmögjünk, bólogassunk, együttérzően mormogjunk valamit. Nem kell, sőt tilos tanácsot adni, okoskodni!

Azzal segítjük őt a legjobban, ha elmondhatja, hogy mi bántja, és csak meghallgatjuk. Ha ki tudja „pakolni” a szomorúságát, megnyugszik, és közelebb is kerül a szülőjéhez, aki van annyira „jófej”, hogy meghallgatta, és nem okoskodott.

Ha nagyon lázad a kamasz a szülő és a találkozási korlátozás miatt, egy másik beszélgetésben fontos lenne megértetni vele, hogy a találkozás korlátozása most egy olyan kényszer, amit nem a szülei kényszerítenek rá, bár ők tartatják be vele. Nem tőlük indult, nem az ő akaratukat jelenti, hanem egy olyan kényszert, ami most mindannyiunkat sújt, mindenkinek nehéz, de életmentő" - tanácsolja Jánosi Valéria.


Látogatás szigorú keretek között

Sok gyakorló szülő szerint létezhetnek olyan esetek, amikor mindenkinek jobb, ha megengedik a szerelmespárnak a találkozást. Internetes fórumokon és élő beszélgetésekben is egyre többet hallani azt a véleményt, hogy ha mindkét család tagjai betartják a kijárási korlátozásokat, nem jár senki tömegközlekedéssel, nincsenek veszélyeztetett családtagok, mindent összevetve talán üdvösebb, ha nem zárják el őket teljesen egymástól. Ebben az esetben át lehet őket vinni egymáshoz autóval, és a lelkükre kötni, hogy maradjanak a lakásban vagy a kertben.

Sajnos ez abban az esetben, ha valamelyik szülő fokozottan ki van téve a fertőzésnek – például egészségügyi dolgozó -, vagy idős nagyszülővel élnek egy fedél alatt, nem működik.


Videochat

Eljött az az idő, amikor már nem nézzük rossz szemmel, hogy gyermekünk online éli a társasági életét. Ne kritizáljuk, ha egész délután nem jön ki a szobájából, hanem a telefonját nyomkodja! Számára most ez az egyetlen kapocs a külvilággal, és a szerelmével is csak ezen a módon tud érintkezni. Az öleléseket, csókokat persze ez sem tudja megadni, de abban talán segít, hogy a karantén végéig segítsen elkerülni a teljes melankóliát.

Arra azért valahogy célszerű odafigyelni, hogy ne az online tanóra helyett történjen a „randi”, de délután engedjük meg, hogy addig beszélgessen így a szerelmespár, amíg szeretne.


Erkélyjelenet

Ha közel laknak egymáshoz, romantikus megoldás lehet, ha egyikül elbiciklizik a másikhoz, és integetnek az ablakból vagy az erkélyről. Csak nehogy még nagyobb sírás legyen a vége.


Szerelmes történetek

Főleg lányoknak segíthet a helyzet feldolgozásában, ha elszakított szerelmesekről szóló könyveket olvasnak vagy filmeket néznek. Ha beleélik magukat a hős helyzetébe, azt is megtapasztalják, hogy a problémájuk elég gyakori, és nincsenek vele egyedül.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Antonio Guillem / shutterstock

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja