Az ország, ahol nem isznak és drogoznak a kamaszok - az izlandi csoda

Ha ma a turista végigsétál Izland fővárosa, Reykjavik utcáin, nem lát parkokban bandákba verődött fiatalokat, se éjjel a buszon randalírozó részeg tizenéveseket. Ha azonban benézne a városi sportklubba, azt minden délután tömve találná.

Nem volt ez mindig így. Egy generációval korábban Izland is a világszerte jól ismert problémákkal küszködött: tinédzserkori alkohol- és drogfogyasztással, gyerekeikkel alig-alig foglalkozó szülőkkel, céltalan fiatalsággal. Egy 1992-es felmérés szerint az akkori 14-16 évesek közel 25 százaléka dohányzott napi szinten, azok aránya pedig, akik a kérdőív kitöltése előtti egy hónapban részegre itták magukat 40 százalék volt.

A szakértők nem csak hüledeztek az eredmények láttán – nem is volt rá különösebb okuk, hiszen a jelenség már generációk óta létezett az országban -, hanem az adatok kielemzésével megpróbáltak rájönni, kik a veszélyeztetett csoportok, más szóval: mi a különbség az ivó és dohányzó illetve az ilyesmivel nem élő fiatalok életvitelében.

Két fontos megállapításra jutottak. Egyrészt, azok a fiatalok, akik hetente legalább három alkalommal jártak szervezett sportfoglalkozásra, sokkal kevésbé váltak a káros szenvedélyek rabjaivá.
Másrészt ugyanez volt elmondható azokról, akik a divatos „kevés, de minőségi” idő helyett mennyiségileg is sok időt töltöttek a szüleik társaságában. Ezen felismerések vezették rá Harvey Milkman amerikai pszichológust, hogy izlandi kollégái segítségével és a kormány támogatásával komplex programot dolgozzon ki a probléma megfékezésére.

Milkman egész pályafutása alatt a függőségekkel – elsősorban a drogfüggéssel – foglalkozott. Rájött azonban arra, hogy bármi mástól, így az élményektől, az izgalomtól is függővé lehet válni – ez a magyarázata egyébként az olyan, kívülálló szemével értelmetlen vandalizmusnak tekintett cselekményeknek is, mint a dísztárcsa lelopása az autókról. Éppen ezért érdemes a gyerekeket jó dolgoktól függővé tenni, mint amilyen a sport is.

Az Izlandi Ifjúság nevet kapó program keretében tehát minden városban sportközpontok nyíltak, ahol tárt karokkal várták az addig értelmetlenül csellengő fiatalokat. Mindehhez azonban elengedhetetlen volt a szülők megnyerése a témának, akik partnerként tekintettek a kormányzatra és a szakemberekre. Törvény született arról, hogy tilos 18 éven aluliaknak cigarettát, valamint 20 éven aluliaknak alkoholt eladni, a felnőtteket pedig kampányok célozzák meg arról, hogy ne vásároljanak ilyesmit a kiskorúaknak. Megtiltották, hogy 13 és 16 év közötti fiatalok télen este tíz, nyáron éjfél után az utcán tartózkodjanak (Reykjavikban a nyári napforduló idején 0:03-kor megy le a nap, így teljesen életszerű, hogy akár gyerekek is kint vannak ebben az időpontban). A szülőket ezen felül arra ösztönözték, hogy aktívan működjenek együtt az iskolával, s hogy minél több időt töltsenek gyerekeikkel.

Az eredmény nem maradt el. 2016-ra a részegeskedő fiatalok aránya 5 százalékra, a dohányosoké 3 százalékra csökkent. A hétköznap estéiket együtt töltő családok száma azonban megduplázódott, 23-ról 46 százalékra. Ezzel párhuzamosan az ország jelentős sportsikereket kezdett elérni, emlékezzünk csak a tavalyi labdarúgó EB-n történő hihetetlen szereplésükre.

Az eredményeket látva több ország is érdeklődni kezdett a módszer iránt, a bevezetéséig azonban még sehol nem jutottak el. Svédország például a fiatalok „kijárási tilalmát” kritizálja. Egy, a kutatók által meg nem nevezett országban pedig a felmérések arra az eredményre jutottak, hogy a rendszeres sport inkább növeli a függőségekre való hajlamot. A szakértők szerint speciális helyi problémáról van szó: az említett országban a sportklubokat olyan leszerelt katonák vezetik, akik izomzatnövelő szereket szednek, emellett isznak és dohányoznak a klub közvetlen közelében.

Egyértelmű, hogy a módszert nem lehet változtatás nélkül minden országban átvenni. Magyarországon sajnos olyan erős a bizalmatlanság a szülők és az iskola, valamint az állampolgárok és a hatalmi szervek között, hogy a többség a magánéletébe való agresszív beleszólásnak élné meg, ha felülről lenne megszabva, mennyi időt töltsenek együtt a családok, s ki mikor engedheti ki a gyerekét az utcára. Ha ennek megváltoztatására talán a mi életünkben már nincs túl sok esély, a tanulságot mégis levonhatjuk: a jól szervezett, értelmes elfoglaltságok és a sok együtt töltött idő egészségesebb és boldogabb kamaszokat eredményez.

Fotó: 733215 / pixabay