SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kreatív gyerekek- Kalapból táska

Kókai Kata [cikkei] - 2006-07-07
Egy ügyes trükk segítségével gyermekeink kinőtt szalmakalapjából kedves kis táskát varázsolhatunk.

A szalmakalapból készült kis kosárka nem csak mutatós, de praktikus is. A kinőtt szalmakalapot sem kell eldobni, helyette gyermekeink segítségével kedves kis táskát varázsolhatunk belőle. Mindössze egy kevés ragasztó, néhány gyöngy, és némi maradék anyag szükséges hozzá.

Szükséges kellékek:

Szalmakalap
Gyöngy
Anyagdarab
Olló
Ragasztó
Damil vagy fonal

Elkészítés

1. Fordítsuk fejjel lefelé a szalmakalapot.
2. Válasszuk ki a hozzá leginkább illő anyagmaradékot, és ragasztópisztoly segítségével ragasszuk bele. A beleragasztott anyag megakadályozza, hogy a szalmaszálak között bármi kiessen belőle, s mutatósabb.
3. Vágjunk két egyforma hosszúságú damilt vagy fonalat, majd fűzzünk rá tetszőleges színű nagy, színes gyöngyöket.
4. A két gyöngysor lesz a kosárka két füle. Az egyik sort kötözzük az egyik oldalra, a másikat a másikra.

Pomponok elkészítése

1. A kosárkát díszíthetjük pomponokkal is., ehhez fonalra van szükség.
2. Tegyünk egymás mellé 10-15 szál fonalat.
3. Először hajtsuk félbe, majd a szálas felén, kb. 10 cm-re a hajtástól kötözzük össze.
4. A hajtásnál vágjuk el, s máris kész a pompon.
5. A kosárhoz rögzíthetjük kötözéssel, vagy ragasztópisztollyal.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Lázcsillapítás kisbaba korban, lázgörcs, tévhitek, népi gyógymódok - VIDEÓVAL

A csecsemők láza és lázgörcse sok szülő számára okoz aggódást, de fontos tudni, mikor számít a láz veszélyesnek, és hogyan kezelhető biztonságosan otthon. A megfelelő testhőmérséklet-mérés, a lázcsillapítás helyes alkalmazása és a lázgörcs felismerése mind kulcsfontosságú a baba egészségének védelmében. Cikkünkben Dr. Lakatos Lilla csecsemő- és gyermekgyógyász részletesen bemutatja, mire figyelj, és mikor kell azonnal orvoshoz fordulni.

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja