SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tavaszi népi játékok

- 2020-03-09
Szeretettel osztunk meg Veletek egy tavaszi játékfűzést, amelyet úgy készítettünk el, hogy mind óvodások, mind alsósok körében alkalmazható legyen. Legelőször negyedikesekkel tanultuk meg, és nagyon szerették. Ezután kipróbáltuk óvodában is, ahol szintén nagy sikere volt.
Tavaszi népi játékok

A játékfűzéseket azért szeretjük, mert azokban még a szerepelni kevésbé szerető gyerekek is megtalálják a helyüket, hiszen játék közben nem arra koncentrálnak, hogy szerepelniük kell. Törekedtünk az összeállításban arra, hogy megmaradjon a játék élményszerűsége, és ne a szereplés domináljon, emiatt több helyen is alkalmaztunk rendezetlen formákat. A szülők örömmel fogadták mind az iskolában, mind az óvodában a „műsort”.

Ha kipróbáljátok, várjuk szeretettel a felvételeket, fotókat és a véleményeket, visszajelzéseket a pompasnapok@pompasnapok.hu címre vagy a Facebook oldalunkra: www.facebook.hu/PompasNapok. Jó játékot kívánunk!


Süss le, süss le napocska…

3 kislány guggol szórt alakzatban. Az egyik elkezdi a Süss le, süss le napocska… kezdetű dalt énekelni, és közben lassan feláll, karját kitárja és az ég felé tekint. A többiek fokozatosan csatlakoznak hozzá: a második kislány az Istenke tányérkája szövegrésznél, a harmadik pedig a Süss le hideg kert alá szövegrésznél.

Süss le, süss le napocska, Istenke tányérkája,

Süss le hideg kert alá, bújj be fagyos föld alá.

Ha szeretnénk mindenkit szerepeltetni, akkor akár mindenki beállhat az elején szórt alakzaban, és megbeszéljük, ki mikor csatlakozik be.

A Süss le, süss le napocska kezdetű dalt 3x is elénekelhetjük. Amikor másodjára kezdik énekelni, akkor a gyerekek elmozdulhatnak helyükről, és rendezetlenül bejárva a teret sétálnak. Ekkor csatlakozik be a többi lány (ha 3 kislánnyal kezdtük a játékfűzést).


Fecskét látok

Egy kislány felkiált: „Nézzétek!” és az égre mutat közben. A többiek odanéznek, és elkezdik énekelni a Fecskét látok… kezdetű dalt. Ezt a dalt 2x énekeljük el.

Fecskét látok, (felefelé nézünk, tenyerünket napellenzőnek használva)

Szeplőt hányok, (arcunkról leseperjük a szeplőket)

Selymet gombolyítok. (mellkasunk előtt előre felé gombolyító mozdulatot utánozva tekerjük karunkat)


Csivirintem, csavarintom

Egy bátrabb, erős hangú kislányt kiválasztunk, aki elkezdi az éneket, és el is indul ütemesen lépve:

Csivirintem-csavarintom szomszédasszony kontyát,

Kitekerem-betekerem szomszédasszony kontyát.

A többiek sorban becsatlakoznak a láncba, egymás kezét megfogva, ütemesen lépve. Kétszer elénekeljük a dalt, ezalatt kialakul a teljes lánc. A harmadik énekre egyre fokozódó hangerővel a sor elején álló kislány betekeri csiga alakban a láncot.


Egy, kettő, három, négy, te kis legény hová mész

Amikor a kislányok megállnak, bejönnek a fiúk. Sorban, egymás mögött állva jönnek be, és állják körbe a lányok által alkotott csiga alakzatot. A következő mondókát mondják:

Egy, kettő, három, négy,

Te kis legény hová mész?

Nem megyek én messzire,

Csak a falu végire.

Ott sem leszek sokáig,

Csak tizenkét óráig.

Akár úgy is játszhatják, hogy az első két sort a lányok mondják, és erre válaszolva a harmadik sortól jönnek be a fiúk.


Hapa-cupa, hopp, hopp

Amikor a fiúk mondókája véget ér, a gyerekek mind együtt kezdik mondani a következő mondókát, megbontva az eddigi szabályos térformát (lányok csiga alakban, fiúk körülöttük körben), mindenki össze-vissza mozog a térben:

Hapa-cupa, hopp, hopp

Mén a kocsi, kopp, kopp.

Összesen háromszor mondják el. Először nagyon halkan, majd fokozatosan erősödve. A mozgásuk is ezzel összhangban először sima lépés, majd egyre hangosodó negyedes dobogás. A végén egy nagy körbe érkeznek.


Kiszámoló

Egy bátrabb, erősebb hangú kislány vagy kisfiú az alábbi kiszámolóval kiválaszt egy gyereket.

Két kis kakas összeveszett,

Egy verembe beleesett,

Inc pinc, papiros,

Eredj ki, te kis piros!

A kiválasztott kislány vagy kisfiú beáll a kör közepére, és kezdődik a párválasztó játék.


Párválasztó játék

A gyerekek kézfogással elindulnak körbe, negyedes ütemre lépnek. A kör közepén álló gyerek elindul a másik irányba belső köríven. A dal végén párt választ, akivel helyet cserélnek.

Egy paradicsom, liliom, liliom,

Megcsalt a szívem, jól tudom, jól tudom.

Egy életem, egy halálom, boldogságom tőled várom,

Állj fel te!


Lezárás, kivonulás.

Amikor a gyerekek 5-ször eljátszották az előző párválasztó játékot, párban vagy egyesével szökdellve a következő énekkel kivonulnak:

Án-tán titiom,

Csokros liliom,

Akár erre, akár arra,

Seje-huja hopp!


Népi játékok és népmesék komplex alkalmazása óvodás csoportokban és alsós osztályokban

A Pompás Napok népmese-foglalkozásin a népmeséket és a nép játékokat oly módon kapcsoljuk össze, hogy az támogassa a gyerekeket az átélés több szintjén. Ezt a módszertant, az Oktatási Hivatal akkreditációjával oktatjuk pedagógusok és gyerekekkel foglalkozó szakemberek számára. Aktuális továbbképzéseinkről és előadásainkról többet megtudhattok a Képzések és előadások rovatunkban. Oktatásink alkalmával krdeti pontokat is igazolunk a résztvevő pedagógusoknak.


Csatlakozzatok a Népi Játék csoporthoz a Facebookon!

Gyertek el akkreditált pedagógus továbbképzésünkre!

Így írt az egyik résztvevő kolléganő a kurzusról:

"Mert szívtől szívig és lélektől lélekig ér, olyan értékeket közvetít, melyek örökérvényűek, praktikus, a mindennapokba illeszthető, olyan tudást ad át, mely további kutatásra, játékra sarkall, feltölt, megerősít"
(Tóthné Turcsán Ildikó, óvónő)

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Forrás: Pompás napok blog

Pompás Napok - nevelés játékkal és mesével. A népmesét
középpontba helyezve, a népi kultúra elemeivel kiegészítve (népi
játékok, népdal, tárgyalkotás) komplex népmese-foglalkozásokat
készítünk. Az Oktatási Hivatal által akkreditált módszertanunk a
folklór, a meseterápia és tudományos kutatások eredményeire
épül. Oktatásaink, előadásaink és e-bookjaink a pedagógusokhoz,
szülőkhöz és gyerekekkel foglalkozó szakemberekhez szólnak.
Gyermekeknek szóló programjaink élményközpontúak, komplexek,
ezáltal mindenki talál kapcsolódást a meséhez.

Pompás napok

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Pompás napok blog

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja