SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Régi játékok kezekkel és ujjakkal, melyek észrevétlenül fejlesztik a finommotorikát

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-02-19
Nem is gondolnád, hogy gyermekkorunk régi, szeretett játékai milyen komoly fejlesztő hatással bírnak. Játék és nevetés közben észrevétlenül javulnak a reflexek, fejlődik a finommozgás, sőt, még a kudarctűrő képesség is erősödik. És nem kell hozzá semmilyen drága eszköz.

Pécsi Rita neveléskutató szerint a játék olyan alapszükséglete a gyermeknek, mint az evés és az ivás. A gyerek minden életkorban érzi, mit kell játszania: a túl bonyolult játékot nem érti, a túl könnyűre ráun. Szülőként értő figyelemmel kísérve a fejlődését mi magunk mutathatjuk be neki a játékokat, közösségbe kerülve pedig ellesi a többiektől, mivel foglalhatja el magát.

A legnépszerűbb játékok kezekkel, ujjakkal generációk óta töretlen népszerűségnek örvendenek a gyerekek között. Minden közösségben van valakinek nagy testévre, idősebb barátja, vagy játékos anyukája, apukája, aki megtanítja neki a játékot, ami ezután villámsebesen terjed el a csoportban.

A következő játékok különböző korosztályú gyerekeknek valók. Van, amelyikhez semmilyen eszköz nem kell, máshoz csak olyasmi, ami minden háztartásban megtalálható, vagy fillérekért beszerezhető. Nektek melyik a kedvencetek közülük?


Csip-csip-csóka

A legkisebbeknek való játék. Ének közben a gyerek megpróbál a szülő kezébe csípni, ami az egyik legkorábbi lehetősége arra, hogy ezt a kifinomult mozgásformát gyakorolja. A nevetés mellé pedig garantált.

Az ének szövege:

Csip-csip-csóka, vak varjúcska
Komámasszony kéreti a szekerét
Nem adhatom oda, tyúkok ülnek rajta
Hess le tyúkok, hess-hess!


A szülő és a gyerek egymás fölött tartják a kezeiket úgy, hogy sorban a másik kézfejébe csípnek. Ezt a „létrát” ütemesen mozgatják az ének dallamára, az utolsó sor közben pedig „elhessegetik” a kezükkel a tyúkokat.
 

SzóKiMondóka/youtube



Piros pacsi  vöröspecsenye

Óvodás kortól a nyugdíjas évekig jó szórakozást nyújtó játék. Az egyik játékos a kezeit előrenyújtva a két tenyerét felfelé a fordítja, a másik pedig ráhelyezi a saját kezét, tenyérrel lefelé. Akinek a keze alul van, az megpróbálja megcsapni a társa kézfejét, akinek viszont az a feladata, hogy kezét az ütés elől elrántsa. Kiváló, játékos módszer a reflexek fejlesztésére.

Piros pacsiKép: Tyler Tarver/youtube


Madzagátvevős játékok (macskabölcső)

Mindenki különböző neveken ismeri, a lényegük azonban ugyanaz: egy összekötött madzagot kell meghatározott technika szerint átvenni a társunk kezéről.

A játékhoz szükség lesz egy kb. 120 cm hosszú madzagra, amelyet a két végén összekötünk. Az egyik játékos a két tenyerére fűzi a madzagot, amelyet a másik még egyszer ráhurkol. Az első játékos ezután a középső ujjára fűzi a szemben lévő tenyerén átfutó madzagdarabot. Így két keresztet fog kapni.

A másik játékos feladata, hogy a keresztek közepénél fogva bármilyen technikával átvegye a madzagot. A módszertől függően egy másik alakzat fog a saját két tenyerén így kialakulni, amelyet a játékostársa vesz most át, szintén a kereszteket keresve.

Az alábbi videó részletesen bemutatja a játék folyamatát. Te is emlékszel már?


Kidspot/youtube


Marokkó

A Marokkó játék lényege, hogy a földre vagy asztalra dobott pálcikahalomból úgy kell egyenként felvenni a darabokat, hogy a többi pálca ne mozduljon meg közben. Nagyfokú koncentrációt és ügyes kezeket igényel – sokszor még a lélegzetünket is vissza kell fojtani hozzá!

MarokkóKép: Backyu/youtube


Kártyavárépítés

A leggyönyörűbb kártyavárak építéséhez az ügyes kezek mellett sok-sok gyakorlás, kitartás és fejlett kudarctűrő képesség kell. Éppen ezért nem is valószínű, hogy iskoláskor – de inkább felső tagozat – előtt a gyerek képes lesz rá. Ha azonban rákap az ízére, sok munkával egy idő után olyan építményeket alkothat, amelyeknek bárki a csodájára jár.

Kártyavár

Kép: Wézőr/youtube

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Andrey_Kuzmin / shutterstock

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja