SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ezt tanítsd meg gyermekednek, hogy biztonságosan hazaérjen

Kovács Ildikó [cikkei] - 2022-11-04
A szülők legnagyobb rémálma, hogy gyermekük nem ér haza biztonságban az iskolából, elveszik egy osztálykiránduláson, vagy elszakad egy tömegrendezvényen. Néhány egyszerű biztonsági tényezővel azonban mindenki nyugodtabbá válhat.

Minden gyermek életében eljön az a pont, amikor elkezd egyedül közlekedni: szülői kíséret nélkül megy iskolába, különórára vagy éppen a könyvtárba. Ez az újfajta szabadság azonban éppen annyira izgalmas, mint amennyire félelmetes is lehet a szülők számára, hiszen a baj egyetlen szempillantás alatt megtörténhet akkor, ha a gyerekek nem eléggé éberek, nem figyelnek kellőképpen a környezetükben történő eseményekre.

iskolából hazafelé

De nem csak a közlekedés során fordulhatnak elő kellemetlenségek, hanem már jóval kisebb korban is. Minden szülő rémálma az, hogy egy zsúfolt rendezvényen elhagyja a gyermekét, vagy éppen a közösséggel kiránduló gyermeke szakad el a társaitól valahol. Kovács Ildikó önvédelmi szakértő szerint a szülők feladata és felelőssége az, hogy megtanítsanak a gyermeküknek néhány olyan alapvető biztonsági tényezőt, aminek segítségével a bajok megelőzhetők, illetve hatékonyan kezelhetők.

Mit taníts meg a gyerekednek, hogy nagyobb biztonságban tudhasd?

  1. Rendkívül fontos, hogy a gyermek az iskolából vagy akár az óvodából is egyedül haza tudjon találni, azaz ismerje az útvonalat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a legkisebbek is egyedül biztonságosan közlekedhetnének, de fontos, hogy tudják, merre vezet az út hazafelé. Érdemes rendszeresen, játékosan gyakorolni velük, mutassák ők az utat az intézményig, vagy onnan haza. Jó, ha több útvonalat is ismer, tudja, melyik a biztonságos, hol kell jobban figyelnie például az úton való átkeléskor és hol vannak azok a pontok, ahol segítséget tud kérni.
     
  2. Már óvodás korú gyermekünknek is tanítsuk meg a lakcímét, így baj esetén el tudja mondani, hogy hol lakik. Emellett fontos megtanulnia azt is, hogy kitől és hogyan kérjen segítséget. A szakértő szerint mindig kisgyermekes anyukától vagy apukától érdemes segítséget kérniük, hiszen ők feltehetően nagyobb empátiával és segítőszándékkal fognak a kicsik felé fordulni.
     
  3. A segítség kérésének módja sem megy önmagától, ehhez jó támaszt adhatnak a telefonszámos karkötők, illetve lemosható tetoválások, amiken valamelyik szülő közvetlen elérhetősége van, így amennyiben a gyermek elveszne, azonnal értesíteni tudják a szüleit.
     
  4. Rendezvények, fesztiválok vásárok forgatagában könnyebben elszakadhatnak egymástól a gyerekek és szüleik. Meg kell tanítani a kicsiknek azt, hogy ha elveszik a tömegben, ott várjon, ahol utoljára látta édesanyját vagy édesapját, hiszen először ő is ott fogja őt keresni.
     
  5. Amennyiben már iskolás, fontos, hogy fejből tudja a szüleinek, vagy néhány rokonának a telefonszámát, így több módon is tud segítséget kérni.
Kovács Ildikó


Kovács Ildikó
Önvédelmi szakértő

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-70/947-71-42
E-mail: kovacsildiko@onvedelemoktatas.hu
Honlap: https://www.onvedelemoktatas.hu/
https://www.kovacsildiko.com/

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Ha ilyen popcornt vettél, ne fogyaszd el, rákkeltő lehet!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!

35 évig hordta a testében a megkövesedett magzatot - döbbenetes felfedezés egy 73 éves nőnél

Egy ritka és sokkoló orvosi eset kapcsán derült fény arra, hogy egy 73 éves algériai nő 35 éven át hordozott a hasüregében egy elhalt, megkövesedett magzatot - anélkül, hogy tudott volna róla. A "kőgyermek" esete nemcsak megdöbbentő, de bepillantást enged a női test elképesztő alkalmazkodóképességébe is.

Hogyan érinti a kánikula a szívet, a szívbetegeket?

A kánikulában sokan érezhetik kimerültnek magukat, az sem ritka, hogy ájulásközeli állapotot okoz a forróság. Azonban, akik mellkasi fájdalmat, légszomjat, gyors, esetleg szabálytalan pulzust érzékelnek, feltétlenül forduljanak orvoshoz. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont - Prima Medica kardiológusa arra is felhívta a figyelmet, hogy szívbetegek, idősek és krónikus betegséggel élők hogyan óvhatják a szívüket a kánikulában.

Két űrbeli kutatásban vesz részt a Semmelweis Egyetem

25 tudományos kutatást visz a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére Kapu Tibor, a magyar kutatóűrhajós kéthetes küldetéséhez, ebből kettőt a Semmelweis Egyetem kutatói kezdeményeztek. A tudományos programba bekerült az űrutazás során fellépő egészségügyi - kardiovaszkuláris és egyensúlyszervi - problémák telemedicinás kísérlete és egy nanoszálalapú szemészeti gyógyszerformuláció alkalmazásának vizsgálata is mikrogravitációs körülmények között.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja