SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lelki bántalmazás az óvodában - mit tehet a szülő?

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-05-28
A gyerekek fizikai fenyítése évtizedek óta tiltott, és ma már legfeljebb szórványosan előforduló gyakorlat az oktatási intézményekben. De mit tehetünk akkor, ha a gyermeket lelkileg bántalmazza a pedagógus?

Egy szekszárdi kisfiú tavaly még nagyon szeretett óvodába járni. Az új tanévben azonban másik csoportba került, és aggasztó változások léptek fel a viselkedésében: újra bepisilt, mindenre engedélyt kért, a felnőttekhez csak suttogva mert szólni, és egyre gyakrabban panaszkodott gyomorfájásra.

Szülei hosszas kérdezősködésére lassan elmondta, hogy az új óvónője gyakorlatilag terrorban tartja őt: nem engedi akármikor pisilni vagy orrot fújni, kiabál vele, és gyakran teszi nevetségessé az egész csoport előtt. Szülei kiskorú veszélyeztetése miatt feljelentést tettek a Tolna Megyei Rendőrkapitányságon.

Noha a fenti esetben eljutott az ügy a hivatalos szervekig, a bizonyítás legtöbbször igen nehéz. Hiába mondja ki a nemzeti köznevelési törvény, hogy a “tanuló nem vethető alá testi és lelki fenyítésnek (...) megalázó bánásmódnak.”, Székely László ombudsman szerint nincs kialakult objektív mérce annak megállapítására, honnan nevezhető egy-egy büntetés megalázónak, veszélyeztetőnek a gyermekre nézve. A fizikai bántalmazástól eltérően a kiabálás vagy a nevetségessé tétel önmagában nem büntetőjogi kategória, ezért az alapjogi biztos a legfőbb ügyészhez fordult annak érdekében, hogy tegyék egyértelművé: hol van az a pont, amikor már fel lehet lépni a bántalmazó pedagógus ellen.

Nehezíti a hasonló esetek megfelelő kezelését az általános óvónőhiány is. Az intézmények legtöbbször a szülői panaszok ellenére is vonakodnak megválni az alkalmatlan kollegáktól, mivel akkor még kevesebb óvónő jutna ugyanannyi gyerekre, ami már a szakmai munkát és egy ponton túl a gyerekek fizikai biztonságát is veszélyeztetné.

Pedig nem vitás, hogy az arra alkalmatlanok mellett rengeteg a csupa szív, gyermekszerető, hivatásának élő óvónő. Aki kitart az egyre nehezebb körülmények, az egyre bővülő adminisztrációs terhek, és az egyre problémásabb családok ellenére is. Akihez reggelente örömmel mennek a gyerekek, akinek otthon rajzokat készítenek. Akinek akkor is mindenkihez csak jó szava van, ha nyomja a főnöke, ha szorítja a határidő, ha gond van a saját gyerekével, és ha két perce beszélt vele megalázó hangon valamelyik szülő. Szerencsés az a gyerek, akinek ilyen pedagógus jut.

Akit azonban megcsömörlött, kiégett óvónővel hoz össze a balszerencse, annak dr. Illés Fanni családjogi szakértő a következőket ajánlja:

  • Először tájékozódjunk a többi szülőnél! Lehet, hogy csak a gyerekünk és az óvónő személyisége nem passzol össze, gyanús azonban, ha sokan vagyunk ugyanazzal a panasszal.
  • Észrevételeinket először az óvodavezetőnek jelezzük. Először elég lehet szóban, ha azonban nem jutunk így dűlőre, vagy túl komolynak érezzük a helyzetet, írásban, ajánlott küldeményben is panaszt tehetünk, amelyre kötelesek válaszolni.
  • Eredménytelenség esetén az óvoda fenntartójához - állami óvodáknál az önkormányzat oktatási csoportjához, magánintézményeknél a szerződésben megjelölt fenntartóhoz - fordulhatunk.
  • A végső lépés az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala lehet, akik a szóbeli és írásbeli panasztételeket egyaránt kötelesek kivizsgálni.

Kép: PublicDomainPictures / Pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja