SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Mester Györgyi: Kelep Elek

Mester Györgyi [cikkei] - 2020-09-25
Elek, akiről most mesélek nektek, nagyon szerette a tavakat, patakokat. Különösképp kedvelte a mocsaras lápokat, ahol zsombékról-zsombékra lehetett lépegetni, haladni.

Úszni sohasem akart - azt nem is tudott volna, hosszú, derékig érő lábaival -, inkább csak átgázolni a kellemes, nedves területen, ahol annyi finom ennivaló akadt.

Mert enni mindig volt kedve, na meg étvágya is. Különösen a „franciás” kosztra áhítozott. Ez alatt kígyót, békát, csigát, apró halat kell érteni - mert ezekért a falatokért teljesen odavolt. A szája egészen leért a földig, csúcsos volt, keményen oda tudott koppantani bármiféle mozgó falatnak.

A víz nem akadályozta abban, hogy a ruházata épségét megóvja, az állandóan hófehér volt, némi fekete beütéssel, s tiszta szépsége, puhasága mindig megmaradt.

Szerette az egyre melegedő, tavaszi időjárást, mert akkor különösen jól ment a lakásépítés. Minél magasabbra akart költözni, mert onnan jó a kilátás, na meg a nagy távolság a hívatlan látogatóktól is megóvta. 

Azután a családalapítás.

Annak is megvolt a maga ideje. Az utódait gondosan nevelte, vigyázott rájuk, de mivel minden évben bővült a család, a felnövekvő utódokat útjára bocsátotta, a sorsukat nem követte.

Mivel sok volt a gond - a lakásépítés, a család ellátása -, ezért jogosan hitte, hogy minden évben kijár neki egy kis „szabadság”.

Következetesen a melegebb égtájakat választotta utazás, nyaralás céljából.

Leginkább délre szeretett költözni - persze, csak átmeneti ott-tartózkodásra. Általában augusztus végére tervezte az aktuális nyaralás megkezdését.

Afrika jó hely - ezt már nemegyszer megtapasztalta. 

De jóból is megárt a sok, s a tél elmúltával, a tavasz beköszöntével, ismét haza vágyott. 

Várta a régi - netán megújítandó - lakás, a múltbéli ismerősök, na meg a további kalandok, az újabb és újabb, még fel nem fedezett vizes rétek, zsombékos mezők, a megszokott útitársak.

Így volt kerek, egyben szép az élet.

Persze, voltak gondok, viharok, amelyek a lakását megrongálták. Aztán az utódokat se sikerült mindig épségben megóvni, felnevelni - de hát ez mindig megesik, nem csak vele, másokkal is megtörtént. 

Örült annak, hogy közkedvelt, s nemcsak a fajtájabeliek, de mások körében is népszerű volt. 

Óvták, gondját viselték, ha kellett, meggyógyították, egyszóval szerették. 

Ha végighallgattátok a történetet, remélem, kitaláltátok, kiről szólt a mese.

Ki volt ez a közkedvelt előlény, s vajon miért kapta a Kelep Elek nevet?

Illusztráció: OpenClipart-Vectors / pixabay

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja