Emlékszünk még arra, hogy nekünk milyen gyerekkorunk volt?
 

• Piszkáltuk a cserebogarat, ami nem egy undorító dolog volt, hanem a nyár kezdete.
• Gyűjtöttünk csigákat, kavicsokat, leveleket, terméseket, néha ezekkel díszítettük fel a homokvárunkat.
• Ástunk gödröt, építettünk bunkert, ugráltunk a pocsolyában.
• Bicikliztünk esőben, rohangáltunk mezítláb, fára másztunk.
• Havat ettünk, ha pedig megsérültünk, letöröltük a sebet és kész.
   

És mi van a mai gyerekekkel? (Tisztelet a kivételnek!)

A szülők szájából mást se hallani, mint hogy:

• Ne mássz fel oda, veszélyes!
• Ne nyúlj hozzá, piszkos!
• Már megint összekoszoltad a ruhádat!
• Le fogsz esni!
• Sarazni? Dehogy sarazol, kisfiam, adok én olyan sarazást neked!
• Nem tudsz valami értelmeset játszani?
• Ülj már le, úgy szaladgálsz, mint egy mérgezett egér!
   

Vekerdy: a szabad mozgás segíti a tanulást

Vekerdy Tamás pszichológus úgy vélte, a mai gyerekek túl keveset mozognak, játszanak a szabad levegőn. A szülők hajlamosak arra, hogy már egész kicsi korban betáblázzák a napjaikat, ilyen-olyan fejlesztésre és különórára járassák a gyerekeiket, akár már babakortól kezdve. Pedig a gyerekeknek nem erre lenne szükségük a szakember szerint. Nagyon nem. Hiszen ahogy azt sokszor hangoztatta, a szabad mozgás, a szabad játék megkönnyíti a nyelvi fejlődést, segíti a tanulást. Jobban, mint bármilyen különóra.

“Ötévesen nem angolul kell tanulni, hanem rohangálni az udvaron, a friss levegőn, látszólag céltalanul, mert attól fejlődik az agyuk. Gilisztát fogdosni, bodobácsot gyűjteni, sarazni és koszosnak lenni, rettenetesen koszosnak. Csúszni-mászni, bunkert építeni. Világgá menni.

Anastasia Shuraeva fotója a Pexels oldaláról

Nem elhinni, hogy alig tizennégy évesen eldőlt minden, hanem kipróbálni lehetőleg mindent, amire lehetőség van. A frászt hozni a szülőkre, hogy nem lesz belőlünk semmi, hogy csak úgy lézengünk. Odaállni a harmadik generációs értelmiségi családban a zongora mellé és kijelenteni, hogy az asztalos szakmát választottuk.

Mert valaki nem az lesz, akinek van érettségije, hanem az, aki dolgozik. Aki munkát fektet valamibe, amihez van kedve, tehetsége, szorgalma. Aki elhivatott és a munkájának jó szakemberévé válik, legyen ács, bádogos vagy bognár. És ha elsőre nem jó szakmát választottunk, akkor legyen bátorságunk tovább állni, mert nem befejezni kell, amit elkezdtünk, hanem bátran változtatni.”
 

Abból lesz a topmenedzser, aki gyerekkorában szabadon játszhatott

Rudy Anderson képe a Pixabay-en

A Göttengeni Egyetem kutatásai igazolják azt is, hogy azért nő a beszédhibák száma, mert nagyon keveset és nagyon rosszul mozognak a gyerekek. Tornáztatás helyett szabad mozgásra lenne szükségük, arra hogy sarazzanak, pocsolyákban ugráljanak, billegő pallókon sétáljanak, fára másszanak.

A mai világ nagyon sikerorientált és sokszor bizony hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy mi is kell, hogy az első helyen szerepeljen. Sokszor tényleg nehéz megállni, hogy a gyereket fejlesszük, pedig a gyereket nem kell fejleszteni.

”Éppen hogy abból lesz jó eséllyel topmenedzser, aki gyerekkorában szabadon játszhatott, akit dögönyöztek és csiklandoztak, és nem volt baj, ha kamaszkorában lerontotta a jegyeit” – mondta Vekerdy Tamás.

Indexkép: Depositphotos.com 
Idézetek forrása: Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság című könyve