Gondolkoztál már azon, miért „hisztis” a 2 hónapos babád? Tanácsolták már neked, hogy szoktasd le a 8 hónaposodat arról, hogy folyton a sarkadban legyen, különben nem tanul önállóságot? Eszedbe jutott már, hogy ovisod alaptalan félelmeit valamilyen lelki sérülés okozza? Ezek valójában mind életkori sajátosságok, amelyek miatt nem kell aggódni, és valószínűtlen, hogy a későbbiekben is így maradnak.

Mutatjuk, melyik életkorban milyen tipikus – néha kicsit talán ijesztő – viselkedésformákat produkálnak a gyerekek:

0-6 hónap: A baba nem hisztizik

Ebben az életkorban a baba elsődleges kifejezésmódja a sírás. A negyedik hónaptól lassan másféleképpen is elkezd kommunikálni - gőgicsél, mosolyog, esetleg hangosan nevet –, de a sírás még sokáig meghatározó marad.

Ebben az életkorban a sírás mindig valamilyen szükséglet kielégítésére irányul. A baba éhes, álmos, valami miatt nem érzi komfortosan magát, vagy ölelésre vágyik. Ez utóbbi éppen olyan jogos igénye, mint az összes többi! Még ma is előfordul, hogy anyák sírni hagyják a pár hetes-hónapos babájukat azért, hogy „ne szokjon ölbe”, pedig már hosszú évtizedek óta tudjuk, hogy a testközelség a csecsemőnek éppen olyan elemi igénye, mint az étel és a megfelelő hőmérséklet. Ahogy Ranschburg Jenő írta: „az anya, aki élete első hat hónapjában nem veszi ölbe a gyermekét, éppen olyan megbocsáthatatlan bűnt követ el, mintha éheztetné.”

A kisbaba mosolyog, nevet, és nagyon sokat sír.
Kép: regina_zulauf / pixabay

7-12 hónap: Szeparációs szorongás

Az élet második fél évében a baba egyre inkább kezd rájönni, hogy anyja és ő különálló személyiség. Észreveszi, hogy anya néha kimegy a szobából, de azt még nem tudja, hogy vissza is fog jönni.

A pszichológiában tárgyállandóság kialakulásának nevezik azt a képességet, hogy a gyermek tudja: a letakart, vagy elvitt játékok nem tűnnek el végleg. Egy 8 hónapos a letakart csörgőt már nem keresi, azt hiszi, felszívódott; míg az 1 éves már lerántja róla a rongyot. A nehézséget az okozza, hogy nem csak a csörgőről, hanem Anyáról is azt hiszi, hogy ha kikerül a látóteréből, elveszett örökre. Így már érthető, hogy ha ez megtörténik, a 8 hónap körüli gyermek valósággal pánikba esik: visítva sír, mert elveszettnek érzi magát.

Anya nélkül elveszettnek érzi magát
Kép: Profile / pixabay

1-2 éves: A dackorszak küszöbén

1-2 éves korban már nyiladozik a gyermek akarata, és néha nehéz eldönteni, hogy a sírás oka vajon sima hiszti-e, vagy tényleg bántja valami. Komolyan nehezíti a helyzetet, hogy ebben az életkorban a gyerekek beszédfejlődése nagyon eltérő ütemben zajlik: van, aki már másfél évesen is képes rövid mondatokkal kifejezni magát, más csak 2,5 éves korára jut el idáig (nem szabály, de a lányok tipikusan előbb kezdenek beszélni, mint a fiúk), a kifejezés nehézkessége pedig sok gyereket vezet frusztrált, földön fetrengős hisztihez.

Ilyen életkorú gyerekeket már érdemes lehet kortársakkal megismertetni, de nem biztos, hogy komolyabban érdeklődni fognak egymás iránt. Ebben is nagy az egyéni eltérés: van, aki már másfél évesen beszáll a játszótéri motorversenybe, más 3 évesen is inkább egyedül gyúrja a sütit a homokozóban. Ez utóbbi sem ad még okot aggodalomra, hamar változhat.

1 éves kor után már lassan el kell kezdeni a fegyelmezést is, ami sokkal nehezebb, mint kívülről látszik. Mindenképpen próbáljunk meg gyengéd, pozitív módszerekhez folyamodni kiabálás, durvaság nélkül, de mégis következetesen. Tudjuk, mondani könnyebb, mint betartani, de hidd el, érdemes törekedni rá, hosszú távon ugyanis meglesz a gyümölcse.

1-2 éves kor között már érdemes más gyerekekkel is megismertetni
Kép: veryulissa / shutterstock

3-6 éves: Kevesebb hiszti, több félelem

3 évesen, a beszédfejlődés magasabb szintre jutásával ritkulnak – bár el valószínűleg egy darabig még nem tűnnek – a hisztik. Az óvodába kerülő gyerek egyre ügyesebben alkalmazkodik a szabályokhoz, érdeklődik a kortársai iránt, képes együtt, a szabályokat betartva játszani, bár veszíteni még nem biztos, hogy szeret. A 3-4 évesen esetleg még fellelhető agresszió – szülők, testvérek irányába – jó esetben 5 évesen lassan eltűnik.

Új jelenség ebben az életkorban a látszólag indokolatlan félelem. Van, aki a sötéttől vagy a szörnyektől, van, aki a bagolytól, a porszívótól vagy valamilyen mesefigurától fél. Az ilyen félelmeit ne jelentéktelenítsük, és ne tegyük nevetségessé! Nyugtassuk meg, hogy mindig vele vagyunk, ne adjuk a félelmei alá a lovat, de fogadjuk el, hogy ezek számára valós problémák.

Óvodás korban megjelenhetnek látszólag indokolatlan félelmek
Kép: morrowind / shutterstock

6-12 év: Bandázás és gonosz kis játszmák

Ebben az életkorban egyre fontosabbá válik a kortárs hatás. A gyerek örömmel határozza meg magát valamilyen hivatalos vagy informális csoportosulás, klub tagjaként, akár sportcsapatról, akár barátnők titkos szövetségéről van szó.

A fiúk szívesen mozognak bandában, a lányok szívéhez viszont egyre közelebb kerül az a bizonyos legjobb barátnő. Az agresszió a fiúknál most még gyakran nyílt, hajlamosak különösebb harag nélkül verekedni vagy csúnya szavakat kiabálni egymásnak, míg a kislányok inkább kisebb szurkálással, külső szemlélő számára észrevehetetlen gonoszkodással szeretik megkeseríteni egymás életét. Szülőként tudnunk kell, hogy ezekben a játékokban a legritkább esetekben fekete-fehérek a szerepek: könnyen lehet, hogy a barátnője gonoszkodása miatt otthon síró lányunk máskor éppen maga viselkedik helytelenül – csak azzal nekünk nem igazán dicsekszik el.

A kislányok barátságai nem mindig zökkenőmentesek
Kép: SpeedKingz / shutterstock

13-18 év: A kamaszkor nehézségei

A kamaszkor érzelmileg rendkívül megterhelő időszakában úgy érezhetjük, minden eddigi küzdelmünk hiábavaló volt: neveltük, szerettük sok évig, most mégis kiállhatatlan, undok, nem szól hozzánk. Nehéz, de el kell viselni. A tizenévesnek meg kell tanulnia kezelni a heves érzelmeit, kulturált formába öntenie a negatív véleményét is, és közben jó, ha képes beszélni velünk róluk – bár ez néha reménytelen vállalkozásnak tűnik. Mégsem kell feladni: ebben a korban, bármilyen nehéz is, ez a normális. És bár hihetetlen, ez is véget ér egyszer.

A kamaszkor érzelmileg megterhelő időszak
Kép: Free-Photos / pixabay

Kapcsolódó cikkeink:

• "Ne add fel! Ne utálj meg engem!" - ezt kérné tőled kamaszod, ha beleshetnél a gondolataiba
• 7 elgondolkodtató idézet Ranschburg Jenőtől
• Mindenki más hibás, csak mi nem? - Miért nem tanítjuk meg a gyerekeket a felelősségvállalásra?
• 9 dolog, amit minden szorongó gyermek szülőjének meg kell próbálnia

Borítókép: Billion Photos / shutterstock