II.

Egy miskolci szakközépiskolában (lánykori nevén szakiskolában) tanítok kommunikáció – magyar nyelv és irodalom tárgyat. A 9. osztályos hegesztő szakmát tanuló, csak fiúkból álló csoportommal ezekben a hetekben a nonverbális kommunikációval ismerkedünk. Noha ebben a témakörben a gyerekeknek jókora tapasztalata van (facebookoznak, vibereznek, youtubeoznak stb.), én most mégis (az előbbiek túlsúlyának mintegy ellenpontjaként) a személyes kapcsolaton alapuló feladatokkal készültem, amelyekben (némi közhellyel élve) felszínre kerülhet kreativitásuk, az amúgy is jó kiállású gyerekek új szerepekben erősödhetnek meg, a folyamatos mozgásigényük is viszonylag kontrollált körülmények közé kerül.   

Több olyan elemet alkalmazok a tanórán, amely valamilyen szempontból lebontja a hagyományos kereteket. A kereteket és a padokat félretéve tehát a székeket a frontális helyzetet feloldva kör alakban rendezzük el. A szokásos kötelező formulák helyett itt és most megadom a választási lehetőséget a csatlakozásra, azaz aki nem akar, annak nem kötelező beülni a körbe (viszont bármikor beszállhat). Mindenki papírlapot kap és a Hogy érzed ma magad?-ra adott válaszként egy hangulatjelet rajzolnak fel, amely az aktuális érzelmi állapotukat megközelítőleg tükrözi, majd ezt verbálisan is megfogalmazzák. Ezt követően testbeszéddel, gesztusokkal különféle érzelmi állapotokat jelenítenek meg (érdeklődés – unalom, tetszés – nemtetszés, feszültség – nyugalom, agresszió – meghunyászkodás stb.) és aztán megpróbálják verbálisan is jellemezni egymás gesztusait. A barátságos viselkedés legtipikusabb nonverbális megjelenési formáit, valamint a csak a nőket és csak a férfiakat jellemző gesztusokat, s végezetül egymás gyakran használt testbeszédét mutatják be és értel­mezik.

III.

Az ideális tanóra rövid összegzését követően a realitás az, hogy a gyerekekkel az első feladat második részében elakadtunk, a többség figyelme ugyanis folyamatosan elkalandozott. A csoportomban a legtöbb gyerek valamilyen szempontból hátrányos helyzetű, hátrányt szenved érzelmi, lelki, anyagi oldalról. A külső szemmel kezelhetetlennek tűnő, nemérdekelsemmi gyerekeken látom és tapasztalom, hogy valójában jó kiállásúak, gondolkodók, mernek kérdezni, kreatívak, többen zenélnek, rajzolnak.

A szakiskolákban a kommunikáció-magyar nyelv és irodalom nem feltétlenül kerül fókuszba, hiszen a szakmai tudás a preferált terület. Más oldalról viszont a kifejezésmód, a megnyilvánulás szolgál alapjául az előbbieknek. Tudomásul kell vennünk azt, nem csak elitiskolák, nem csak „könnyű” esetek vannak. Közismert, hogy a magyar iskola nem képes ledolgozni azt a hátrányt, amely a gyerekek eltérő hátteréből adódik. Én hiszek abban, hogy ebből a helyzetből igenis el lehet mozdulni.

A kérdés az, hogy hogyan lehet velük máshogyan csinálni. Hogy aktívabbak legyenek, hogy motiváltabbak legyenek, hogy a saját életüket tekintve fokozatosan tudatosabbak legyenek. Hogy legyenek. Legyenek. Legyenek. Én egyelőre nem tudom a választ. Csak most indultam el ezen az úton.

Próbálkozom.

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.