SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a petesejtjeit árusító nőt

Családinet [cikkei] - 2018-07-13
Vádlott társai, akik a petesejteket megvásárolták, megrovást kaptak a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú ítélete szerint.
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a petesejtjeit árusító nőt

A törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: a vádirat tartalmazza, hogy az elsőrendű vádlott 2013-2014-ben petesejt-donációval foglalkozó internetes fórumokon ismerkedett meg olyan emberekkel, akiknél a fogantatás természetes úton nem következett be.
Néhányuk esetében részt vett a donációs eljárásban, többnyire azonban nem is állt fenn valós szándék a donációra. Ezekben az esetekben a megismertekkel csak elhitette, hogy petesejtjét nekik adományozza, eközben a donációs eljárás fiktív költségeit - például az utazásét, orvosi vizsgálatokét - előre kérte.

Az ügy II., III., IV., VI. és VII. rendű vádlottjai kívánták igénybe venni az elsőrendű vádlott segítségét. Ennek érdekében közjegyző előtt hamisan állították, hogy rokoni kapcsolatban vannak az elsőrendű vádlottal, illetve a harmadrendű vádlott az ötödrendű vádlottal, aki szintén felajánlotta petesejtjét. Erre azért volt szükség, mert a jelenlegi jogi szabályozás szerint Magyarországon petesejt adományozására csak rokonságon belül van lehetőség, anyagi ellenszolgáltatás igénybevétele nélkül. Mint az a tárgyalás során kiderült, ennek nincs orvosi magyarázata, a jogalkotó a szervkereskedelmet kívánta ezzel a kitétellel meggátolni.

A bíróság ítéletének indoklásában a büntetéskiszabással kapcsolatban rámutatott: határozott különbséget kell tenni a vádlottak által elkövetett cselekmények motivációi között.
 

Az elsőrendű vádlott célja elsősorban anyagi haszonszerzés volt

Ezt igazolja, hogy egy éven belül 11 alkalommal ajánlotta fel a petesejt-donációt, amire fizikailag képtelen lett volna, továbbá a törvény sem engedi. 

Az elsőrendű vádlott büntetésének kiszabásakor a bíróság súlyosító körülményként értékelte a bűnhalmazatot, illetve, hogy anyagi haszonszerzés céljából szorult helyzetben lévő embereket használt ki. Enyhítő körülmény volt ugyanakkor a tetemes időmúlás és az, hogy a nő kiskorú gyermeket nevel.

A II., III., IV., V., VI. és VII. rendű vádlottak esetében a bíróság hangsúlyozta, hogy enyhítő körülmény cselekményük motivációja, a gyermekáldás, továbbá a tetemes időmúlás, és az elkövetett cselekmények társadalomra veszélyességének mértéke.

Az indoklás szerint bár az eljárásban szakértő által is bírált petesejt-donációt is szabályozó egészségügyi törvény nem biztos, hogy kellőképpen korszerű, de a bíróságnak jogalkalmazóként nem tiszte a hatályos törvények bírálata, csak azok betartatása. A vádlottak pedig tudatosan vállalták, hogy céljuk eléréséért jogszabályt sértenek, ami a bíróság rosszallását váltotta ki.

A Fővárosi Törvényszék az elsőrendű vádlottat emberi test tiltott felhasználása és más bűncselekmények miatt 1 év 6 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre és 817 450 forint vagyonelkobzásra ítélte. Az ügy többi vádlottja megrovást kapott.

Az elsőfokú ítéletet az ügyész és az I., valamint a VII. rendű vádlottak védőinek kivételével valamennyien tudomásul vették. Az I. és VII. rendű vádlott védői három nap gondolkodási időt kértek.

Forrás: MTI
Indexkép: pixabaysucco

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja