SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Együtt az életért II.

Verzár Éva [cikkei] - 2009-02-24
Kata! Hányat is alszol még?

Pontosan nem tudom, csak körülbelül, hogy a beültetésig hány nap van hátra. Úgy 14 és 21 nap között. Ez függ a petesejtek állapotától, amit folyamatosan ellenőriznek ultrahanggal.

kalaCsaládiNet: Kedves Kata, hogy olvasóink is "képben" legyenek, addig is, amíg a szurikat adod, kérlek, meséld el, hogy mikor tudatosodott bennetek, hogy beültetést kell igénybe vegyetek? Milyen vizsgálatokat végeztetek el? Ki volt az első, aki elkezdett orvostól-orvosig járni?

Kata: A párommal több éve vártunk babára - talán én kicsit jobban, mint ő, hiszen pedagógusként mi lehetne az ember leghőbb vágya -, de a dolgok pontos kiderítésére vártunk az esküvőnk utáni télig. Miért eddig, nem tudom. Talán ekkor éreztük, hogy most már érettek vagyunk lelkileg is, nemcsak vágyainkban a szülői hivatásra. Természetesen nőgyógyászhoz fordultunk első lépésben, aki az általános vizsgálatok után vérvételre küldött a hormonszintek megállapítása végett, a férjemet pedig pár nap megtartóztatás után urológushoz spermiogrammra (itt vizsgálják a spermák mennyiségét, állapotát, mozgékonyságát). Ez utóbbi eredményét azonnal megtudtuk. Az urológus egyértelműen ICSI-t javasolt (intracitoplazmatikus spermium injiciálás - egyetlen spermium petesejtbe történő bejuttatását jelenti speciális mikromanipulátor segítségével). Ezt első hallásra mi sem értettük. De azt igen, hogy természetes úton nem lehet gyermekünk. Ez a hír sokkolt bennünket. Én addig nem is akartam elhinni, míg ebben a nőgyógyász meg nem erősített. (Öröm az ürömben, hogy az én hormonvizsgálati eredményem csak minimális eltérést mutatott, így első ízben nem kellett emiatt kezelni.)

CsaládiNet: Hogyan fogadta a párod, hogy neki is lépnie kell?

Kata: Számára is egyértelmű volt, hogy a vizsgálatok nemcsak az egyik oldalon zajlanak. Nem volt emiatt rossz érzése.

CsaládiNet: Hogyan választottatok klinikát?

Kata: Az előbbiekben emlegetett megbeszélésen a doktor úr javasolt három intézményt. Nekünk kellett választani közülük. Ebben a döntésben kapott nagy-nagy

szerepet az internet. Ekkor böngésztem végig először az internetes fórumokat, és indítottam magam is ilyet. Végül is az általunk választott intézményről olvastam a legtöbb pozitív véleményt. Igaz, én nyilatkozni csak erről az egyről tudok, de a profizmusuk meggyőző eddig, és remélem a jövőben sem kell csalatkoznunk.

CsaládiNet: Hogy éled meg ezt az egész jövés-menést?

Kata: Tele vagyok várakozással és reménnyel. Furcsának tűnhet, de nagyon vártam az injekciókat, mert számomra ez azt jelenti, hogy újra kezdődik a folyamat.

CsaládiNet: Hogyan viszonyul hozzá a társad?

Kata: Hasonlóan hozzám, bár neki többet kell egyeztetni a munkahelyén a vizsgálatok miatt. Nagyon jó, hogy meg tudja oldani ezt, hiszen sokat jelent, hogy mindig mellettem áll.

CsaládiNet: A munkahelyeden megoldható, hogy mindig és mindenkor, amikor időpontot kapsz, gond nélkül elmehess?

Kata: Szerencsére igen. Két műszakban dolgozunk az óvodában, és a váltótársam rugalmasan kezeli a dolgokat, tehát ha szükséges műszakot cserélünk. A többi kollégám is tud róla, sokat segít a támogatásuk.

A kérdezést itt be is fejezem, mert épp indulóban vagytok, s nem akarlak feltartani.
Megkérdezhetem, hová mentek?
- A nőgyógyászhoz - köszön kedvesen el Kata, és biztosít arról, hogy jövő héten a további kérdéseimre is válaszol.


Együtt az életért I.
Együtt az életért III.
Együtt az életért IV.
Együtt az életért V.
Együtt az életért VI.
Együtt az életért VII.
Együtt az életért VIII.

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Télen súlyosbodnak a krónikus bőrbetegségek tünetei

A hideg, a száraz levegő és a kevesebb napfény a téli hónapokban súlyosbíthatja az olyan krónikus bőrbetegségek tüneteit, mint a pikkelysömör, a rozacea, vagy a szárazságekcéma, az úgynevezett atópiás dermatitisz. Ez azonban megfelelő bőrápolási rutinnal, időben megkezdett kezelésekkel enyhíthető, és az érintettek jóval enyhébb panaszokkal vészelhetik át a telet - mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja