SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ez a boldog párkapcsolat titka egy új tanulmány szerint

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-02-23
A szakértők úgy vélik, az ún. Michelangelo-effektus a titok: az igazán boldog párok úgy érzik, a másik mellett jobb emberré válhatnak. 
Ez a boldog párkapcsolat titka egy új tanulmány szerint

"Láttam egy angyalt a márványban, és addig faragtam, míg ki nem szabadítottam”

Ha megkérdeznénk az embereket, hogy szerintük mi a boldog párkapcsolat titka, különféle válaszokat hallanánk, úgymint hűség, kommunikáció, szeretet, kompromisszumok, stb. 

A Personality and Social Psychology Bulletin című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány annak járt utána, hogy mi is a boldog párkapcsolat titka, a szakértők szerint pedig csak arra az egy dologra van szükség, hogy a párunk maximálisan támogasson minket abban, hogy önmagunk legjobb formájává váljunk – írja a freundin.de.

A vizsgálatban rész vevőknek azt kellett megválaszolniuk, hogy a kapcsolatukban a valódi vagy az ideális énjük érvényesül-e. Az eredmények pedig azt mutatták, hogy azok, akik úgy érezték, hogy párjuk mellett az "ideális énjük" is kibontakozhat, azok sokkal boldogabbak. 

Michelangelo-effektus azt jelenti, hogy a felek a legjobbat hozzák ki a másikból. Egy történet szerint egyszer megkérdezték Michelangelótól, hogy hogyan alkotta meg az egyik meseszép szobrát és ő azt felelte: 

"Láttam egy angyalt a márványban, és addig faragtam, míg ki nem szabadítottam.”

Emiatt hívja a pszichológia Michelangelo-effektusnak azt a párkapcsolati hatásmechanizmust, amikor a két ember úgy csiszolja, formálja egymást, mint ahogy a reneszánsz mester tette ezt a műveivel. 

Aaron Ben-Ze'ev, a Haifai Egyetem professzora és a „Szerelem íve: Hogyan változik a romantikus életünk az idők során” című könyv szerzője úgy fogalmazott, hogy a partnerünk viselkedése segíthet nekünk abban, hogy teljesen önmagunk lehessünk, sőt, egyre jobbá válhassunk. 

Vagyis az igazán boldog párok úgy érzik, a másik mellett jobb emberré válhatnak. 

Párunk ideális énjének előcsalogatásában pedig fontos, hogy figyelmesek, kedvesek, türelmesek és elfogadóak legyünk, valamint hogy gyakran dicsérjük, motiváljuk és pozitívan erősítsük meg a másikat. 

Ha úgy érezzük, hogy a társunk ösztönöz bennünket arra, hogy fejlődjünk, hogy jobbak lehessünk, akkor mi is szívesebben vetjük bele magunkat a feladatokba, és egyre magabiztosabbak leszünk. 

Egy kapcsolatban akkor van jelen tehát a Michelangelo-effektus, ha kölcsönösen támogatjuk egymás vágyait, kívánságait, álmait. 

Indexkép: Tú Anh képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja