SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A gyerekbe vetett bizalom szárnyakat ad

- 2017-01-20
A gyerekbe vetett bizalom szárnyakat ad - ez a szülői és pedagógusi hitvallásom. Tanárként mindig a dicséret motiváló erejében hittem.

Számtalan olyan tanítvánnyal találkoztam, aki azért nem tudta letenni a nyelvvizsgát, mert a negatív visszajelzések miatt elveszítette a hitét a önmagában. Nem is annyira nyelvtanárra, mint egy hitet adó barátra volt szüksége ahhoz, hogy pillanatok alatt sikeresen vegye azt az akadályt, amin előtte oly sokszor elbukott.

Nemrég egy érdekes kísérlet során végképp bebizonyosodott számomra, hogy igaz a mondás miszerint az utolsókból lesznek az elsők, csak a megfelelő támogatásra van szükség hozzá.

Fanni lányommal évek óta etetjük télen a madarakat, akik mostanra már egészen megbarátkoztak velünk és mi is jól ismerjük őket. Mindig nagy érdeklődéssel figyeltem a madárcsapat dinamikáját, hogyan működnek együtt, vagy épp harcolnak egymással egy-egy finom falatért. Mint minden közösségben, a madarak esetében is áll az alfa-omega leosztás, vagyis van egy fővezér és egy sereghajtó tagja a csapatnak.

Esetünkben az omega (legutolsó) tag egy kis satnya, szerencsétlen példány volt. A szívem szakadt meg érte. Egyetlen magot sem tudott megszerezni, mivel a nála jóval agilisabb társai folyton félrelökték.
Mivel szívemen viselem az elesettek sorsát, legyen az ember vagy állat, nem tudtam annyiban hagyni a dolgot. Elkezdtem szándékosan elé dobni egy-egy magot, hogy neki is jusson némi élelem. Kezdetben annyira esetlen volt, hogy még azt magot is elkapkodták előle a rátermettebb társai, ami pont az orra előtt landolt. Én viszont nem adtam fel, folyamatosan elé szórtam a magokat.

Egy alkalommal végül sikerült felcsipkednie néhány szem napraforgómagot. Ettől aztán felbátorodott és ő is harcolni kezdett az élelemért. Eleinte óvatosan, majd minden egyes megszerzett szemmel bátrabban küzdött a jussáért.
Napokon át folytattam a kísérletet, kíváncsi voltam, hová jut az utolsó helyről egy kis támogatással. Az eredmény egészen elképesztő volt, a sikerélménytől egészen megtáltosodott. A kezdetben sereghajtó kis madár fokozatosan megtanult küzdeni és kiállni magáért. Már nem tűrte el szó nélkül, hogy a többiek félrelökjék, ő is keményen harcolt minden egyes magért. Nem hittem a szememnek, néhány nap leforgása alatt a csapat vezérévé nőtte ki magát.

Hiszem, hogy a gyerekeink esetében pontosan ugyanígy működik a dolog. Minden szülő azt szeretné, hogy a gyereke boldog és sikeres felnőtté váljon. A legegyszerűbben ehhez úgy járulhatunk hozzá, hogy szeretjük és elfogadjuk a gyerekünket úgy, ahogy van, és folyamatosan alkalmazzuk a pozitív megerősítés technikáját.
Úgy hiszem, azzal tehetjük a legtöbbet a gyerekünkért, ha a hibái helyett az erősségeire koncentrálunk, és nap, mint nap tudatosítjuk benne, hogy mennyire szeretjük. És akkor a fenti kis madárhoz hasonlóan ő is szárnyakat kap.

Forrás: Lányomnak az életről 
Kép: Unsplash / Pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja