"A mérgező szülők nem érdemlik meg, hogy gondoskodjunk róluk"

Felháborodva nyilatkozott egy neve elhallgatását kérő anyuka a Családinetnek. Azt mondta, már évek óta őrlődik, szerette volna teljesen lezárni a kapcsolatot a szüleivel, de eddig nem merte ezt meglépni. Most azonban végre kiállt magáért, és már nem kirakatéletet él, nem másoknak akar megfelelni és tetszeni. Csakis magának, és bár tudja, hogy rengeteg támadás érte és fogja is érni, szerinte jó döntést hozott azzal, hogy megszakította a kapcsolatot a szüleivel. 

Az édesanya vallomása:

"Köszönöm, de nincs többé szükségem mérgező emberekre. Olyanokra, akik bűntudatot keltenek, érzelmileg zsarolnak, megszégyenítenek, manipulálnak. Akik dühből és félelemből fegyelmeznek. Akik nem örülnek, ha boldog a gyerekük. 

Az én szüleim ugyanis pont ilyenek. Egyet kifelejtettem: minden csak róluk szól. Amit ők mondanak, az a szentírás, nekem nem is lehetnek önálló gondolataim. Sok olyan emlékem van, hogy elestem és sírok, de senki sem jött oda megvígasztalni. Bezzeg ha anyukám ideges volt, akkor addig ordított, amíg mindenki rá nem figyelt. 

Ha valami bajom volt, vagy épp ellenkezőleg, örültem valaminek, elutaztam vagy új barátaim lettek és neki nem tetszett, akkor azt kellett hallgatnom, hogy ne csináljam ezt vagy azt, ne örüljek ennek vagy annak, mert anyukám olyan ideges lesz, hogy mentő viszi majd a kórházba és idegösszeroppanást vagy agyvérzést fog kapni MIATTAM. 

Folyamatosan lesték minden egyes lépésemet, még akkor sem volt önálló életem, amikor már férjhez mentem és háromszoros édesanya lettem. A kezük, a hatalmuk mindig utolért és mindig befolyásolni akartak minket a döntéseinkben. Természetesen érzelmi manipulációval. 

De kérdem én, milyen anya az olyan, aki azt mondja: 

• legyek hálás azért, amiért világra hozott
• amiért etetett és ruháztatott
• amiért volt hol laknom? 

Aki a saját lányát lekurvázza, aki azt mondja, hogy tönkretettem az életét és a testvéreimét is, aki folyton megaláz, aki hagyott sírni babakoromban, aki soha nem dicsért meg, ellenben gyakran megvert. 

Bocsánat, nem én kértem az életet és nem gondolom, hogy azokért a dolgokért hálásnak kellene lennem, amik a szülői kötelességekhez tartoznak. 

Mert lehet, hogy például Afrikában nincs tiszta ivóvíz és alultápláltak a gyerekek, de legalább a családok nagyrésze boldog, és a gyerekek nem élnek elnyomásban vagy érzelmi bántalmazásban, és nem mérgező szülőkkel nőnek fel. 

"Gondoskodnod kell rólunk, mert mi is gondoskodtunk rólad"

Gondoskodtatok rólam? Felneveltetek? De mégis hogyan? És milyen felnőtt vált belőlem? Egy bizonytalan, szorongó anya, aki tele van megfelelési kényszerrel és rengeteg lelki sebbel. 

Akik egész életemben mérgeztek, azokról valóban kell-e majd gondoskodnom? 

Tudom, csúnyán hangzik és most sokan felszisszennek, de én akkor is merem vállalni a véleményemet: NEM FOGOK GONDOSKODNI A SZÜLEIMRŐL. 

Továbbmegyek: már meg is szakítottam velük a kapcsolatot, és az életem jobb, mint valaha. 

Végre nem kell attól tartanom, hogy bántanak, hátbaszúrnak, hogy fenyegetnek, vagy egyáltalán csak úgy vannak, mert már a puszta jelenlétük is hátborzongató...

Azok a szívtelen anyák és apák, akik hosszú éveken át csak zsarolták, elhanyagolták vagy érzelmileg, esetleg fizikailag is bántották a gyereküket, már bocsánat... Miért is érdemelnének köszönetet? Miért is érdemelnének hálát? 

Tönkretették a gyerekkoromat. A felnőttkoromat már nem engedem."

Az édesanya története sajnos nem egyedi. Ennek ellenére vannak, akik úgy döntenek, hogy a történtek ellenére, mégis idősödő szüleik mellett maradnak, és életük végéig segítik és támogatják őket. Ez mindenkinek a saját döntése. 

Indexkép (illusztráció): Depositphotos.com

Olvasd el ezt is: Megrázó visszaemlékezés: Anna élete az érzelmileg bántalmazó szülei mellett