SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Párunk titkos szobája - kellemetlen meglepetések a számítógépén vagy a telefonján

Mezei Csongor Andrea [cikkei] - 2021-06-29
Csobog a víz a fürdőszobában, párunk a tus alatt áll, vagy a kertkapuban beszélget a szomszéddal - és a telefonja mindeközben ott hever az ablakpárkányon. Van tíz percünk, kettesben a telefonnal. Ez az a pillanat, a kísértés pillanata, amikor szinte gondolkodás nélkül lépünk oda, és pörgetjük végig az sms-eit és a híváslistáját. Mert az érzelmi-gondolkodási folyamat már jóval előbb lezajlott a fejünkben, kérdést, vádat, félelmet fogalmaztunk meg, melyre remegő kézzel keressük a választ, az igazolást, vagy a felmentést.

Az igazi kérdés nem az, hogy mit fogunk találni a telefonban

A döntés, hogy adott pillanatban oda fogunk lépni, már készen várakozott a fejünkben.

Álljunk meg ennél a pillanatnál, mert ez már csak következmény. Következménye annak, hogy napok, hetek, esetleg hónapok alatt a gyanú befészkelte magát a szívünkbe. Valamit érzékeltünk, valamilyen jelet, információt közvetített felénk a másik viselkedése, amit még nem dolgoztunk fel, de a titok már elkezdte rágni a kapcsolatot, és alattomosan rombol.

A titok jelenléte a kapcsolatban hihetetlen nagy mentális teher mindkét félre nézve. A titkot tartani kell, vigyázni kell, hogy kinek és mit mond róla a titkolózó, figyelni kell, és állandóan résen állni. Őrizni kell! Furcsa viselkedések alakulnak ki, a titkot védő fél kimegy a lakótérből, ha valaki keresi, mindenhová magával viszi a mobilját, tele van jelszavakkal a gépe, váratlan dolga akad nagy gyakorisággal… És a párja úgy érzi, hülyének nézik, méltóságát veszíti, nem tud felelős döntéseket hozni, mert nincs a kellő információ birtokában.

Készüljünk fel erre a pillanatra, mert akkor már csak az impulzus vezeti a viselkedést, nem a gondolat irányít!

Az első ilyen késztetés esetén érdemes letapogatni a lelkünkben, hogy mi indítja el a vágyat, hogy bekukucskáljunk a párunk titkos szobájába, hogy mire alapozzuk a gyanúnkat, hogy mennyit árthatunk a kutakodással a bizalomnak, és hogy fel vagyunk-e készülve arra, amit találni fogunk.

Előző kapcsolatunkból vagy gyerekkorunkból hoztunk-e, hordozunk-e megcsalási, elárulási élményt, amit nem dolgoztunk még fel? Sérült-e annyira az eredendő ártatlanságunk, hogy a gyanakvási érzést rávetítsük a partnerünkre, aki soha nem adott okot erre?

Ha erre igen a válasz, nekünk van dolgunk ezzel. Hiába is böngésszük végig az előzményeit hetente kétszer, és nem találunk ott semmit egy-egy szexjelenet letöltésén kívül,

a gyanúnk soha nem fog megszűnni, és nem fogunk megnyugodni sem, mert a probléma nem a partner viselkedésében van, hanem a mi tapasztalatainkban.

Érdemes ezt pszichológus segítségével feldolgozni, hiszen a normális állapot az ősbizalom, a gyanakvás nélküli ártatlansággal való hozzáállás, aminek kidolgozásáért mi vagyunk felelősek. Ha ilyen problémával küszködünk, kérhetünk segítséget a párunktól is: ha közös, megoldásra váró feladatként tárjuk elé a problémát, könnyebben lelhetünk enyhülést, mintha ok nélküli féltékenységgel gyötörjük.

Pillanatfelvétel-elmélet

Amikor valakinek belenézünk a levelezésébe, telefonjába, egy pillanatfelvételt látunk. Olyasmi ez, mint egy röntgenfelvétel, kinagyít, kirajzol egyetlen pillanatot, és azt állandósítja. Lelki életünk azonban, csakúgy, mint a szervezetünk, változik, fejlődik, él.

Az orvostudomány alátámasztja, hogy az emberi vérkeringésben mindig akad rákos sejt, azonban attól a vércseppminta alanya nem rákos beteg. Szervezetünk számos kezdődő kórral, parazitával megküzd, ha egy felvétel alapján döntenénk a szervezetünk egészségi állapotáról, téves diagnózisra jutnánk.

Életünk során mindannyiónkat érik kísértések, amiket értékes partnerkapcsolati háttérrel visszautasítunk, ám ennek néha időbeli lefutása van. Tipikus helyzet, hogy párunk közösségi oldalán bejelentkezik az ex partner, és ez lavinát indít a párkapcsolatban. Hagyjuk megküzdeni. Féltékenységi jelenet helyett kezeljük a helyzetet közös problémaként, aminek megoldásához készek vagyunk érzelmi hátteret nyújtani.

Párunk valóban titkot hordoz, de a titok másé

Partnerünket a barátnője, barátja megkérte, hogy az életének valamelyik részét ne mondja el senkinek. Ez súlyos teher lehet, amit nehéz hordozni, meghasonlást okozhat a barátságban, rendkívül fárasztó, így következményes teljesítményromlást eredményezhet a munkában, párkapcsolatban. Alvási, evési gondok is lehetnek, a titoktulajdonos „emészti magát”. A titok megléte elszigeteli a hordozóját, befelé fordulóvá, hallgataggá válhat. Adjunk teret, lehetőséget, hátteret ahhoz, hogy a titkát letegye, vagy hogy megoszthassa a terhet, ha nem is mondhatja el teljes mibenlétét.

Születésnap helyett válás

Előfordulhat, hogy párounk éppen miattunk titkolózik: meglepetést készít nekünk. Vígjátéki helyzet, hogy az egyik fél hosszú heteket tölt egy romantikus mediterrán nyaralás megszervezésével a harmincadik születésnapra, miközben a másik észlelve a titkolózás jeleit, belegázol a winchesterbe, ahol nyomokat hagy, lebukik, és a születésnap helyett majdnem válás lesz a dologból…

Sok férfi inkább csak a megoldás után mondja el

Főleg férfiakra jellemző, hogy nem szívesen mutatják meg esendőségüket. Előfordul, hogy ki kell lépnie a munkahelyéről, új állást keres, vagy nagyobb kiadás után a pénzügyeit akarja rendezni, munkahelyi gondjai vannak, vagy a családjából került valaki kellemetlen helyzetbe, és neki próbál segíteni. Megesik, hogy később, a probléma megoldásának szakaszában fogja mindezt megosztani. Hagyjunk erre időt. Lehet, hogy rossz hírt kapott az egészségéről, és először neki kell megemésztenie, csak utána képes beavatni a másik felet.

Ártatlan titkok

Tudomásul kell venni, hogy

az emberek nagy többsége bizony nem tökéletes. Piszkálja az orrát, pucér fotókat néz, többet költ a kelleténél olyasmire, amire semmi szüksége, rákeres az exe életére… Van egy magánszféra, aminek feladására késztetni a másikat nem is egészséges.

Tudomásul kell venni azt is, hogy szinte senki nem tökéletesen őszinte, ádázul őrzünk magunkról néhány titkot, megtartjuk magunknak, részünkké válik. Nem is tetszett nekünk a film, amiről azt hazudtuk, hogy csodálatos és sokrétű. Kibeszéljük a párunk rossz szokásait a haverunknak. Shoppingolással töltöttük a szabadnapot. Ez része az emberiességünknek, és belefér a kapcsolatba. Ne kutassuk, hagyjuk meg neki…

Térjünk vissza a pillanatra: párunk a zuhany alatt, és mi kettesben a telefonnal.

Ha késztetést érzünk odalépni, akkor probléma van. És ezt a problémát más színtéren kell megoldanunk. A késztetés a bizonytalanná váló kapcsolat jele, aminek nem megoldása lesz az információszerzés, hanem tovább gerjesztője.

A kukucskálás nem ment meg minket egy esetleges kellemetlen beszélgetéstől, csak indulatokkal terheli meg.

Párunkat folyamatosan látjuk az élet egyéb területein működés közben, hiszen minden megnyilvánulásában magát adja. Nem kell információért a telefonjához nyúlni – ott van ő maga.

Indexkép: Depositphotos

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja