SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A jó nagyszülő-unoka viszony 8 áldásos hatása

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-10-18
Mindhárom generáció csak profitál abból, ha jó a kapcsolat a nagyszülőkkel.


1.    Több emberhez is kötődhet a gyerek

Már az egészen kicsi gyerek is képes akár 3-4 emberhez is biztonságosan kötődni. Ha idejekorán megtanulja, hogy nem csak a legszorosabb családtagjaival ápolhat közeli viszonyt, gazdagabb lesz lelkileg.


2.    Természetesebb lesz a gyereknevelés

A gyereknevelés normális esetben nem egy- vagy kétszemélyes műfaj. Ahogy a régi mondás tartja „Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell”, vagyis az a természetes, ha minél többen vesznek részt benne. Az első számú felelősség ennek ellenére a szülőé, de a történelem során mindig is az volt a megszokott, hogy a tágabb rokonság is aktívan részt vesz a gyermek életében.


3.    Boldogabb gyerekek

Immár tudományos megalapozottságot is nyert a tény, amit eddig is sejthettünk: a gyerekek boldogságához nagyban hozzájárulnak a szerető nagyszülők. A Birgham Young University által végzett kutatás során több mint 400 ötödik osztályost kérdeztek meg a nagyszüleikkel való viszonyukról, és úgy tapasztalták, hogy a közeli kapcsolattól a gyerekek is kiegyensúlyozottabbakká váltak. Fontos azonban megemlíteni, hogy ehhez nem szükséges, hogy egy fedél alatt is lakjanak, sőt: azok a gyerekek számoltak be a legnagyobb szeretetről, akik papucsban azért nem tudnak átmenni a nagyihoz.

Nagymama unokával

Kép: Tania Kolinko / shutterstock


4.    Egészségesebb nagyszülők

Az idősebb generáció egészségének is jót tesz, ha dolguk van az unokáik körül. Az Evolution and Human Behaviour című lapban megjelent kutatás szerint azok a nagyszülők, akik egy ésszerű határig kiveszik a részüket a gyereknevelésből – például időnként vigyáznak az unokákra –, tovább élnek. A kutatók ezt azzal magyarázták, hogy amíg úgy érzik, feladatuk van, a saját egészségükre is jobban odafigyelnek.


5.    Szellemileg is fitt idősek

Az idősek nem csak fizikailag, hanem szellemileg is tovább maradnak épek az unokáik társaságában. Egy ausztrál kutatás szerint a vizsgált idősek közül azok a nagymamák hozták a legjobb eredményeket a memóriateszteken, akik heti egy alkalommal vigyáztak az unokáikra. A magyarázat hasonló lehet, mint az előző pontnál: egy aktív nagyszülő, akire szükség van, nem engedheti meg magának a szellemi hanyatlást.


6.    Szélesebb látókör az egész családnak

A gyerekek régi történeteket hallgathatnak, az idősek testközelből talán nem is tartják olyan szörnyűnek a fiatal generációt, a fiatal szülők pedig sokat tanulhatnak a saját szüleik tapasztalataiból. A kéretlen tanácsokat nem osztogató nagymamától könnyebben kérdezi meg a lánya, hogy bizonyos helyzetekben mit tenne.


7.    Sokat tanulhatnak egymástól

Sok nagymama létezik, aki a saját fiatalkorában nem ért rá pogácsát sütni vagy kötögetni, sok nagypapának pedig aktívabb éveiben nem sok ideje volt barkácsolni tanítani a fiát; de most az unokáikkal mindezt bepótolják. A gyerekek eközben megmutatják, hogyan működik a GPS és hogyan tudnak egymásnak a neten üzenetet küldeni, így tényleg mindenki jól jár.

Nagypapa tablettel

Kép: oneinchpunch / shutterstock


8.    Kiegyensúlyozottabb szülők

A fizikailag közel lévő nagyszülők rengeteg terhet vehetnek le az anya és az apa válláról. Bevállalhatnak néhány napot hetente, amikor elmennek a gyerekekért az óvodába, hétvégenként vendégül láthatják az unokákat, ezáltal egy szusszanásnyi időt biztosítva a szülőknek. Ha egy szülő – vagy szülőpár – nincs teljesen magára hagyva a gyermekeivel, sokkal kipihentebb, kiegyensúlyozottabb és türelmesebb lesz.

Kapcsolódó cikkeink:

Indexkép: Rawpixel.com / shutterstock

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja