SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Szerencsés vagy, amíg még a karjaidban altathatod a gyerekeidet, még ha nem is érzed így..." - egy nagymama gondolatai

Németh Noémi [cikkei] - 2024-06-18
Amikor már negyedszer kell felkelnünk az éjszaka, amikor órákon át tart minden egyes altatás, pedig sok dolgunk lenne még - akkor általában nem épp a "szerencsés" az a jelző, ami eszünkbe jut a helyzetünkről.
Ez az időszak azonban hamar elmúlik. Egy nap azt vesszük majd észre, hogy már nem is emlékszünk, milyen érzés volt a karjainkban altatni a kicsit, elhalványul az utolsó közös alvás, utolsó szoptatás emléke is.
Még ha nem is érzed mindig így: szerencsés vagy, ameddig még megteheted mindezt!

Megható írás terjedt el a Facebookon.

"Az anyukám köszönetett mondott nekem tegnap este. 
Ő vigyázott a gyerekeimre, és Ő mond NEKEM köszönetet?!

Soha nem kellett megtanulnunk az öcsémmel mellette, hogyan nyugtassuk meg saját magunkat. Megosztotta velünk az ágyát. A karjaiban altatott. Addig szoptatott minket, míg le nem váltunk magunktól természetes módon...

Aztán egy nap ez mind véget ért. Egy napon morgós és flegma kamaszokká váltunk, akik már nem keresték a társaságát, hanem a barátaikkal akartak lógni helyette. Később pedig egy napon mindketten megházasodtunk és új családot alapítottunk.

Tegnap este a férjemmel kaptunk egy kis kimenőt. Nem mentünk messzire, és nem maradtunk sokáig. De amikor hazaértünk, és felmentem a lépcsőn, azt láttam, hogy a gyerekeim ugyanúgy alszanak a karjaiban, ahogy az enyémben szoktak minden éjszaka.
És ez pont ugyanolyan volt, mint ahogy én és az öcsém aludtunk vele kiskorunkban.

Mind annyira nyugodtnak és békésnek tűntek.

Megkérdeztem édesanyámat, hogy jól van-e, mire elmosolyodott és könnyezni kezdett.
Megköszönte, hogy visszaadtam neki ezeket a pillanatokat. Ezeket a pillanatokat, amikről azt hitte, hogy már soha nem fogja újra átélni.

Azt mondta, bármennyire is próbál, nem emlékszik az utolsó alkalomra, amikor utoljára tartott engem így a karjában. Már nem emlékszik az utolsó etetésemre. Arra sem emlékszik már, hogy mikor másztam be utoljára az ágyába az éjszaka közepén, hogy kérjek egy ölelést...

De ahogy az unokáit altatta a karjaiban, előtörtek az emlékek. Eszébe jutott. Hogy milyen szép volt mindez. Milyen különleges volt. Mert ezek a pillanatok nem tartanak örökké.

Még akkor sem, ha néha úgy érezzük, sosem lesz vége.

Azt mondta, nagyon szerencsés vagyok, hogy minden este a karjaimba zárhatom őket. Szerencsés vagyok, hogy még egy kis ideig megtehetem ezt minden nap.

Mosolyogtam. Igaza van. Még azokon a hosszú éjszakákon is, amikor már minden bajom van és nem érzem magam szerencsésnek - akkor is az vagyok. Határozottan szerencsés."
 


 

Forrás: Mrs. Mombastic Facebook-oldala


Olvasd el ezt is: Eljön a nap, amikor már nem lesz több hiszti és nem lépsz legódarabra sem - és borzasztóan hiányozni fognak ezek az évek

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja