SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az idősebb embereknek receptre kellene kutyát felírni, hogy többet mozogjanak

Családinet [cikkei] - 2017-07-27
Egy új brit tanulmány szerint az idősebb embereknek receptre kellene felírni kutyát, hogy gyakrabban kimozduljanak otthonról, a kutyasétáltatás ugyanis az egyik leghatékonyabb módja a fizikai aktivitás megőrzésének.

A Cambridge-i Egyetem és a Kelet-angliai Egyetem (UEA) kutatóinak tanulmánya arra biztatja az időseket, hogy rossz időben is mozduljanak ki otthonról, mivel az javítja kedélyállapotukat és használ az egészségüknek. A kutatásban több mint háromezer idősebb embert kérdeztek arról, hogy van-e kutyája és sétáltatja-e. 

A résztvevők egy kis elektronikus készüléket - akcelerométert - is kaptak, amely hét napon keresztül rögzítette a mozgásukat.
A tanulmány szerint azok, akiknek volt háziállatuk, átlagosan 30 perccel többet mozogtak naponta, messze meghaladva a tudósok előzetes várakozását - írta a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása.

"Tudjuk, hogy a kor előrehaladásával csökken a fizikai aktivitás, de abban bizonytalanok voltunk, mi a leghatékonyabb módja, hogy segíthessünk az idősödő embereknek aktivitásuk megőrzésében. Arra az eredményre jutottunk, hogy a kutyasétáltatók sokkal aktívabbak maradtak fizikailag, és általában véve kevesebb időt töltöttek ücsörgéssel" - mondta el Yu-Tzu Wu, a tanulmány vezető szerzője, a Cambridge-i Egyetem kutatója.

Nagy-Britanniában a becslések szerint az idősek kevesebb mint fele végez az ajánlásoknak megfelelően legalább hetente 150 perc mérsékelt intenzitású fizikai aktivitást. 

A kutatók az időjárási körülményekkel is kapcsolatba hozták megfigyeléseiket: eredményeik szerint a kutatás ideje alatt a hidegebb, nedves napokon kevésbé voltak aktívak az idősek, és többet ücsörögtek. A kutyasétáltatóknak azonban a rossz időben is ki kellett mozdulniuk, és átlagosan 20 százalékkal többet mozogtak, mint a háziállatot nem tartók.

"A két csoport közötti különbség meglepően nagy volt, nagyobb, mint ami általában megfigyelhető, amikor olyan csoportos fizikai aktivitásban vesznek részt az idősek, amelyeket tipikusan aktivitásuk megőrzése érdekében ajánlanak nekik" - jelentette ki Andy Jones professzor, az UEA orvosi karának tudósa.

A kutatók azt javasolták, hogy a kutyatartást vagy a kutyasétáltatás közösségi lehetőségeit írhassa fel a háziorvos, hogy az időseket több mozgásra ösztönözzék.

A Journal of Epidemiology & Community Health folyóiratban megjelent tanulmány konklúziója szerint a kutyasétáltatás sokat segíthet a fizikai aktivitás fenntartásában az időseknél. Ahol nem lehet kutyát tartani, ott is ki lehetne alakítani a megfelelő kereteket: Nagy-Britanniában már működnek is olyan hálózatok, amelyek lehetővé teszik más emberek kutyájának sétáltatását.

Jones professzor hangoztatta, hogy ha az embert más is vezérli saját szükségletein kívül, az komoly motivációs erőt jelenthet. 

Caroline Moye, a Rákkutatási Világalap vezetője szerint a fizikai aktivitás megőrzése rendkívül fontos. "A mi példánk is bizonyítja, hogy a mozgás képes csökkenteni a daganatos betegségek - köztük a mell- és a bélrák - kialakulásának kockázatát" - hangsúlyozta.

Forrás: MTI
Fotó: 27707 / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja