SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Válás esetén jobb-e a közös szülői felügyelet?

Kelemen Hetti [cikkei] - 2004-10-01
Többnyire az anyánál marad a gyerek a válás után, az apából pedig hétvégi szülő lesz. Nyugat-európai mintára nálunk is terjedőben van a közös szülői felügyelet. Hogyan valósul meg ez a gyakorlatban?

Réka egyik héten az anyukájánál lakik, másik héten apukánál. Mindkét szülő ragaszkodott a gyerekhez, ezért úgy döntöttek, egyikük sem lesz hétvégi szülő. Először a kislány is örült, hogy nem veszíti el a papát, tetszett neki, hogy átvonulhat hozzá. Szerencsére a közelben talált új lakást magának a mama és ő pedig továbbra is a régiben lakott. Ha az egyik otthonában felejtette az alvómacit, át lehetett szaladni érte, és ha az írásfüzet maradt a másik otthonában, reggel behozta a papa az iskolába.

 

Nálunk ma már igen ritka, hogy a gyereket válás után közös szülői felügyelet alá helyezzék. Ez csak abban az esetben lehetséges, ha a szülők közös megegyezéssel válnak el, és a gyerekneveléssel kapcsolatos kérdéseket aprólékosan kidolgozták és írásban rögzítették a bíróság előtt. Ennek a megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy a közeljövőben hol lakik majd a gyerek, milyen anyagi feltételeket biztosítanak a szülők, milyen eseményeket rendeznek közösen, ill. egyénileg és számos egyéb felmerülő kérdést. A családjogi törvények irányadó szempontja szerint elsődlegesen mindig a gyerek érdekét, testi, szellemi, erkölcsi fejlődését kell szem előtt tartani. Pszichológusi vizsgálat, környezettanulmány, szükség esetén a gyámhatóság munkatársa segíti a bírót a döntéshozatalban, mégis jócskán érvényesülnek szubjektív szempontok.

 

A szülőknek sok fáradtságába került, hogy mindkét lakást úgy rendezzék be, ahol a kislány jól érzi magát. Papucs, hálóing, játékok mindkét helyen, a kedvencek, na és a tanszerek úgyis utaznak a gyerekkel együtt. A leggondosabb odafigyelés mellett is mindig „otthon” maradt valami: hol a jövő heti tanszerek közül, hol az éppen olvasott mesekönyv. Rékán egyre inkább látszott, hogy folyamatosan a másik helyre, a másik szülőhöz vágyik. Éppen megszokta valahol, mire ismét költözködnie kellett. A szülők ezért havi cserében állapodtak meg. A hercehurcának az vetett véget, hogy az apa új partnert talált és máshová költözött. Réka a maminál maradt, ám az apjával továbbra is kötetlen időben találkoztak.

Újabb gondok csak serdülőkorban jelentkeztek. Ha Rékának nem tetszett, hogy az anyja nem engedte el valahova, ha elfogyott a zsebpénze, átköltözött apjához. Mikor itt is kimerítette a kasszát, visszament a mamához, de előfordult, hogy egyik helyen sem volt, míg a szülők kölcsönösen azt hitték, a másiknál van a gyerek. Újabb „tárgyalásokkal” igyekeztek a helyzetnek megfelelően alakítani a szülő-gyerek kapcsolatot.

 

Hároméves kor alatt a gyereket kizárólag az anyjánál helyezik el, az apa itt látogathatja őt, el nem viheti. A gyakorlat azt mutatja, hogy az idősebb gyerekek is többnyire az anyjuknál maradnak. Váláskor különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a gyerek minél kevésbé sérüljön ebben a szomorú folyamatban. Nem biztos, hogy a közös felügyelet a legjobb megoldás ehhez. Minél kisebb a gyerek, annál fontosabb neki, hogy valahová kötődjön, valahol biztonságban érezze magát. Jó kapcsolatban maradhat az apjával akkor is, ha ő „csak” a látogató szülő. Hadd maradjon meg a gyereknek az otthon biztonsága és az apjával való találkozás bőséges és spontán lehetősége. Nem a bírói határozattól függ, hogy a gyerek hogyan vészeli át a válás körüli érzelmi és tárgyi felfordulást, hanem a szülők intelligenciájától. Ha megértik azt, hogy mindketten felelősek érte, és nemcsak jogaikat gyakorolhatják, hanem szülői kötelességeikről sem feledkezhetnek meg, biztosan megtalálják a kapcsolattartásnak azt a formáját, ami mindhármuknak jó. Ellenkező esetben a közös felügyelet éppoly problémás lehet, mint a gyerek egyik szülőnél való elhelyezése. Általánosságban véve egyik megoldás sem jó vagy rossz, ez az adott esetben dől el, a helyzettől és a személyek egyéniségétől függően.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja