SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Világméretű kampány a génmódosított élelmiszerek ellen

Török Monika [cikkei] - 2004-04-29
Greenpeace aktivisták elfoglalták a Winner nevű hajót Malaga partjainál.

Malaga/Budapest - 2004. április 28. A Greenpeace génnyomozói az Esperanza nevű hajó legénységével együtt ma délelőtt feltartóztatták és elfoglalták a több ezer tonna génmódosított szóját szállító Winner (Győztes) nevű teherhajót Malaga partjainál. Két magyar önkéntes, akik már egy hete az Esperanzán vannak, szintén részt vett a hajófoglalásban. Akciójukkal a spanyol élelmiszerek génmódosított (GM) szójaszennyezése ellen demonstráltak.

A Greenpeace aktivistái felfújható csónakokról mászták meg a hajót. Az önkéntesek felküzdötték magukat a hajó daruira, hogy ne tudják kipakolni a génmódosított rakományt a kikötés után. A akció résztvevőinél - Spanyolország nem akar génmódosított élelmiszert, valamint Nem akarunk GM-ételt - feliratú angol és spanyol nyelvű transzparensek voltak.

Keenan Lindsay, a Greenpeace International kampányszervezője elmondta, "A génmódosított szója nem oldja meg a világ lakosságának élelmiszer gondjait, bár a géntechnológiai cégek félrevezető és cinikus marketingje ezt sugallja. Ezzel szemben Argentínában a génmódosított szójatermelés tönkreteszi a termőhelyek környezetét. A tengerentúlon megtermelt több millió tonna génmanipulált szójával sertést, szarvasmarhát és baromfit etetnek Európában."


A Winner (Győztes) közel 9,000 tonna génkezelt szóját és 11,000 tonna kukoricát szállít Argentínából a Nidera cégnek. A kukoricáról egyelőre nem tudni, hogy génmódosított-e. A Greenpeace génnyomozói követelték a Winner kapitányától a termények papírjait, hogy tudják, pontosan milyen génmódosított árukat szállít a hajó. A Greenpeace független vizsgálatokhoz szeretne mintát venni. Spanyolország az Unió második legnagyobb szójaimportőre. Évi hatmillió tonna szóját hoz be az Egyesült Államokból, Argentínából és Brazíliából. Becslések szerint ebből több mint négymillió genetikailag szennyezett.

Az Európai Unió génmódosított élelmiszerekre vonatkozó új nyomon-követhetőségi és címkézési szabályozása a múlt héten lépett életbe. A Greenpeace kritikája szerint a legfőbb hiányosság, hogy a szabály nem vonatkozik a hús- és tejipar termékekre. A szervezet szerint ahhoz, hogy a vásárlók értelmes döntés hozhassanak, jelölni kell a hús- és tejtermékeken, ha az állatokat génmanipulált takarmánnyal etették.

"Ha a kormányok nem óvják meg környezetünket és élelmiszereink biztonságát, akkor nekünk kell cselekedni, hogy megakadályozzuk ezt a veszélyes, nem kívánatos géntechnológiai kísérletet." - mondta Daniela Montalto, a Greenpeace argentin kampányszervezője. "Argentínában sok ember éhesen fekszik le este, miközben már 1997 és 2002 között is több mint 14 millió hektáron termesztettek génmódosított szóját a farmerek, engedve a nagyobb hozam és az olcsóbb vetőmag csábításának. Egy ideig működött az illúzió, de ma már látszik a környezeti és társadalmi katasztrófa, amit a géntechnológia okoz. Világszerte arra kérjük az embereket, hogy utasítsák el a génmódosított szervezeteket és támogassák a valódi, fenntartható mezőgazdaságot. Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy szavazzon a pénztárcájával - Ne vegyen génmódosított élelmiszert! - mondta Daniela Montalto.

"A Greenpeace világméretű kampányt folytat a génmódosított élelmiszerek ellen. A világ minden részén célpontnak számítanak a génmódosítás gyanús szójaszállítmányok. A Rainbow Warrior tegnap nyolc órán keresztül tartotta helyzetét az ausztráliai Port Kembla kikötőnél, ezzel késleltette egy amerikai génmódosított szójaszállítmány Melbourne-be érkezését. Az eddig több mint 20 országban (például: Franciaország, Brazília, Németország, Spanyolország, Olaszország) megjelentetett fogyasztói kalauz több millió embert tájékoztat világszerte a géntechnológiai termékekről. Hamarosan a magyarországi vásárlók is találkozhatnak a  kiadvány hazai megfelelőjével. A forgalmazókat tartalmazó lista már megtalálható a greenpeace.hu weboldalon." - mondta Nemes Noémi a Greenpeace hazai GM kampányának szervezője.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja