SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Nekem kellett volna őt megvédeni, mert én vagyok az anyja" - magát okolja az öngyilkosságba menekülő fiú édesanyja

Németh Noémi [cikkei] - 2021-09-09
Az egész országot lesújtotta a 16 éves fiú esete, aki társai csúfolódása elől menekült az öngyilkosságba.
"Nekem kellett volna őt megvédeni, mert én vagyok az anyja" - magát okolja az öngyilkosságba menekülő fiú édesanyja

Megrázó riportot készített az RTL Klub az édesanyával, aki 16 éves fiát gyászolja. A nő egy ideje már látta gyermekén, hogy valami nyomasztja. A fiú a múlt héten szólt az osztályfőnökének, hogy piszkálják a lányok - emellett a fiúk is zaklatták, de legutóbb a lányok szálltak rá osztálytársukra. Elmondása szerint az osztályfőnök azonnal cselekedett, összehívta az osztályt és megpróbálták megbeszélni a dolgot.

A fiú és édesanyja abban egyeztek meg, hogy ha hétfőn sem érzi jól magát, akkor a nő fel fogja keresni az igazgatót. Reggel azonban nem az iskolába indult otthonról: osztálytársai elmondása szerint nem jelent meg az órákon. Édesanyja és párja hiába hívták és keresték - nevelőapja már csak a fiú holttestét találta meg egy elhagyott területen.

Szülei képtelenek felfogni, hogy Gábor eldobta az életét. Édesanyja most is azt várja, mikor lép be újra az ajtón gyermeke - abban bízik, hogy ez csak egy rossz álom volt.
 

 

Gábor esete az egész országot megrázta: rengetegen hívták fel a figyelmet a szülők felelősségére. Nagyon fontos, hogy észrevegyük a jeleket és azonnal közbelépjünk, ha úgy látjuk, zaklatják gyermekünket - emellett sokan hívták fel a figyelmet arra is, hogy maguk a zaklatók is segítségre szorulnak. 

"arra kell koncentrálni, hogy ez ne fordulhasson elő többet. És nem csak a tragikus végkifejlet súlyos. Hisz a zaklatásban rengeteg gyermek nyomorodik meg, megy tönkre, gyűlöl iskolába járni, retteg minden naptól, hogy mi fogja őt érni. És ennek igenis vannak jelei, amit észre kell venni.
Ha egy gyerek jelez bármi ilyet, lépjünk közbe, segítsünk neki, vonjunk be szakembert! Foglalkozzunk az áldozattal, és a zaklatóval egyaránt. Hisz sokszor a zaklató más szerepben áldozat"
- írta Jocó bácsi Facebook-oldalán.
 

 

A 16 éves kamasz fiú tragédiája mellett egy szülő sem mehet el szó nélkül. Nagyon fontos, hogy akkor is beszélgessünk el gyermekünkkel, ha sem áldozati, sem zaklató szerepet nem tölt be az osztályban, van ugyanis egy harmadik csoport is, és ők vannak a legtöbben: azok, akik szó nélkül figyelik az eseményeket, és nem avatkoznak közbe akkor, amikor társaik zaklatják egy másik társukat. 


Nem vagy egyedül! Ha úgy érzed, bajban vagy, hívd az ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat telefonszámát: a 116-123-t vagy a 06-80-810-600-as számot.

Indexkép: RTL Klub

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja