SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Plüsshódok a beteg gyerekekért

Családinet [cikkei] - 2020-11-19
 [X]

Az Auchan idei karácsonyi jótékonysági kampánya során ismét a Tűzoltó utcai Gyermekklinikát segíti a vásárlók bevonásával.
Plüsshódok a beteg gyerekekért

A nagy tettek gyakran kis gesztusokkal kezdődnek. Így hangzik a fent említett kampány szlogenje, amit már tavaly is bebizonyított az Auchan és vásárlói, amikor Júlióval, az egyfogú plüsshóddal 21 millió forintot gyűjtöttek a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának, akik egy életmentő röntgenkép-erősítő berendezést vásároltak a befolyt összegből, mellyel évente 150-200 gyerek kezelését és gyógyulását könnyítik meg.

Idén az Auchan a tavalyi kezdeményezést folytatva ismét összefog veletek, a vásárlókkal, ráadásul most egy olyan helyzetben, amikor mindennél fontosabb, hogy számíthassunk egymásra. 

Auchan karácsonyi kampány - Julia

Ezért novemberben Júlio kishúga, Júlia tér vissza az Auchan áruházaiba és webshopjába, hogy újra együtt segíthessünk: most neked is lehetőséged van, hogy egy plüsshód megvásárlásával ne csak a saját gyermekedet tedd boldoggá, de olyan kis hősöket is, akiknek orvosi figyelemre és segítségre van szükségük, és emiatt sok időt kell távol tölteniük a szeretteiktől. 

Auchan karácsonyi kampány - Julia és Julio

A gyűjtés ugyanúgy zajlik, mint tavaly: az Auchan minden egyes eladott plüsshód után 500 forintot juttat el a klinika kis betegei számára, hogy egy, az ő kezelésüket hatékonyabbá tevő műszert vásárolhasson a kórház. 

És van egy jó hírünk, ha azt szeretnéd, hogy Júlia ne érezze egyedül magát nálatok: korlátozott számban, de elérhető tavalyról bátyja, Júlio is. Bármelyik kishódot választod, biztos lehetsz benne, hogy vásárlásoddal egy jó ügyet támogatsz. 

Auchan karácsonyi kampány - Julia és Julio

Segíts te is bebizonyítani, hogy a nagy tettek valóban kis gesztusokkal kezdődnek: vidd haza az Auchanból Júliát és Juliót, és támogasd a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán ápolt gyerekek felépülését!

További információ: https://www.auchan.hu/julia

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja