SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Ismét támogathatod a Semmelweis Egyetem II. Számú Gyermekgyógyászati Klinikát

Családinet [cikkei] - 2021-11-15
 [X]
“Fedezd fel az adományozás örömét!" szlogennel kezdődött meg az Auchan karácsonyi jótékonysági kampánya, amelyben ismét az aranyos hódoké a főszerep.

Ha az elmúlt években az Auchan áruházakban vásároltál, biztosan te is megismerkedtél Júlioval és testvérével, Júliával, a kedves plüsshódokkal. 2019-ben Júlio, a kis egyfogú népesítette be az áruházlánc polcait, tavaly pedig kistestvére, Júlia csatlakozott az akcióhoz. Aki megvásárolta őket, egyben a Semmelweis Egyetem II. Számú Gyermekgyógyászati Klinikájának – vagy közismertebb nevén a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának – a munkáját is támogatta 500 forinttal. Az idei karácsonyi szezonban megint találkozhatsz velük rendhagyó formában, a kis hódok ugyanis ezúttal a valódi hősök szerepébe bújtak. Orvost, nővért, ápolót és mentőst jelenítenek meg, ami egyben tisztelgés az egészségügyben dolgozók előtt, akik a járványhelyzetben is emberfeletti teljesítményt nyújtanak. Így természetes, hogy a plüsshódok megvásárlásából származó összeg ismét egy egészségügyi intézmény működését segíti majd, a korábbiakhoz hasonlóan most is a Tűzoltó utcai Gyermekklinikáét.

Auchan plüsshódok, Júlio és Júlia, orvos és nővér

Az elmúlt két adományozási kampánynak köszönhetően a Klinika egy nagyértékű képalkotó diagnosztikai eszközt és egy modern ultrahang berendezést tudott vásárolni, amely nagymértékben hozzájárult a gyermekek gyógyításához. A fizikai felépülés mellett azonban legalább ilyen fontos a gyógyulás lelki oldalára is odafigyelni, különösen a kicsik esetében. Éppen ezért az áruházlánc idén a hódok után összegyűlt összegből egy kültéri rehabilitációs játszótér megépítését tűzte ki célul.

Júlio és Júlia arra buzdítanak, hogy fedezd fel te is az adományozás örömét. Az édes kis plüssök ötletével a jótékonyságnak azt az újszerű módját szeretné meghonosítani az Auchan, amikor pusztán egy egyszerű vásárlói döntéssel szolgálunk egy jó ügyet, és ráadásul abban is biztosak lehetünk, hogy a megfelelő helyre kerül az adományunk. A plüssjátékok megvásárlásával egyszerre okozunk örömet egy szerettünknek és egyben támogathatjuk a gyermekklinikán folyó, áldozatos munkát is. Nem csoda hát, hogy az elmúlt években nagyon sokan megszerették a kedves figurákat. Biztos lehetsz benne, hogy örül az a kisgyermek is, aki a családban kapja, és az is, akinek a gyógyulásához hozzájárulsz vele.

A szeretnivaló játékok már elérhetők és a készlet erejéig 1990 forintos áron megvásárolhatók az összes Auchan áruházban.

További információ: www.auchan.hu/hodmesek

 

Advertisement

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja