SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

3 jel, amiből tudhatod, hogy gyermeked szorong a járvány miatt

Martincsevicsné Jenei Gizella [cikkei] - 2020-10-30
Már 8 hónapja élünk korlátozásokkal. Rengeteg bizonytalanság van az életünkben, ami megvisel bennünket. Amíg mi felnőttek meg tudjuk fogalmazni, és ki tudjuk beszélni magunkból, addig a gyerekek nem biztos, hogy szavakba tudják önteni, hogy mitől félnek. Vannak viszont olyan jelek, amik segítenek észrevenni a belső feszültséget.
3 jel, amiből tudhatod, hogy gyermeked szorong a járvány miatt

Szülőként gyakran beszélgetünk más szülőkkel, hogy ők hogy élik meg a mostani vírushelyzetet. Szörnyülködünk a sok megbetegedés miatt, esetleg háborgunk a korlátozások miatt és kifejezzük aggodalmunkat az iránt, hogy nem tudjuk mi vár ránk. Ha a gyerekek is jelen vannak egy-egy ilyen beszélgetés során, akkor ezek az érzelmek és indulatok rájuk is hatnak. Még akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy nem is hallják, amit beszélünk. A gyerekek mindent hallanak, bár lehet, hogy a kimondott szavakat nem értik pontosan, de a szüleik érzelmeit, félelmeit nagyon is jól érzékelik. Ha nem figyelünk oda, akkor ezek komoly szorongásokat okozhatnak bennük, aminek gyakran fizikai jelei is vannak.

 

3 jel, amiből tudhatod, hogy a gyermeked szorong a vírushelyzetben

 

1. Ingerültebb, feszültebb, hirtelen haragú lesz 

Az ingerültség egy olyan jel, ami azt mutathatja, hogy a gyermekben belső feszültség uralkodik. Türelmetlen lesz, feszülten viselkedik, pedig úgy érzed, hogy semmi nem történt. Lehet, hogy a családban nem történt olyan esemény, ami ezt kiváltaná, de belegondoltál már abba, hogy te magad mennyire mutatod ki a félelmedet a vírushelyzet miatt? Hányszor és milyen hangulatban beszélgetsz otthon a pároddal vagy telefonon az ismerősöddel a témáról? Erősítitek egymásban a bizonytalanság érzését? Kétségbeesést sugároztok? A gyerekek érzékeny kis antennái érzik ezeket a feszültségeket és ez előbb-utóbb meg is látszik rajtuk.

2. Állandóan melletted akar lenni

Ha korábban szépen eljátszott magában vagy a testvéreivel, de most csak a te társaságodat keresi, akkor ez jelezheti azt, hogy nem érzi magát biztonságban, ha nem vagy vele. Érzi a feszültségedet, érzi például a rádióból, televízióból jövő indulatokat és megnyugtatja az, ha folyton a nyomodban van. Ez is egy intő jel lehet.

3. Megváltozik a viselkedése

Ez bármilyen változás lehet. Minden olyan dolog, amit a korábban megszokotthoz képest másképp csinál. Megváltozott az alvási szokása? Nehezen alszik el és éjszaka nyugtalanul alszik? Változott az étvágya? Alig eszik? Vagy éppen ellenkezőleg, állandóan enni akar? Ezekre a dolgokra is figyelj oda, mert a szokásokban fellépő hirtelen változások mind-mind a szorongást jelenthetik.

Ha tapasztalod bármelyik tünetet, akkor beszélgess el vele a mostani helyzetről. De ne úgy, hogy egyszerre elmondasz neki mindent és lezárod a dolgot. Ne zúdítsd rá mindazt, ami benned van. Az apró beszélgetések hatásosabbak. Kisebb gyerekeknél a szerepjátékok nagyon sokat segíthetnek. A plüssállatokkal játszatok olyan szituációkat, ami a vírushelyzettel kapcsolatos. A játék hevében biztosan előjönnek azok a mondatok, azok a gondolatok, amik a kicsit foglalkoztatják.

Nagyobb gyerekek esetében is a több, kisebb beszélgetés lehet a célravezetőbb. Ezeknél a beszélgetéseknél próbálj meg természetesen viselkedni, ne ijeszd meg, ne vetítsd ki rá a félelmedet, amit amúgy is érez rajtad. Próbáld meg tárgyilagosan elmondani neki, hogy mit jelent ez a mostani helyzet, melyik óvintézkedést miért vezettek be és milyen fontos, hogy mindenki felelősségteljesen viselkedjen és vigyázzon a másikra.

Légy megértő, hiszen a gyermek számára a mostani helyzet teljesen ismeretlen. Eddig egy megszokott ütem szerint élte az életét, óvodába, iskolába járt, most viszont azt tapasztalja, hogy időközönként kiszakítják ebből a környezetéből. Ettől veszélyben érezheti magát. Nekünk szülőknek kell odafigyelnünk az árulkodó jelekre.

 

 

Kép forrása: cottonbro fotója a Pexels oldaláról

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja