SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan lehet túlélni, ha elveszíted a szüleidet?

Családinet [cikkei] - 2020-02-04
Évente 8000 gyerek kerül állami gondoskodásba. Az SOS Gyermekfalvak kampányában a rendszeren felcseperedett fiatal felnőttek üzennek a bent lévő gyerekeknek, hogy hogyan lehet átvészelni ezt az időszakot, és felnőni egy idegen közegben.

Mariann apukája börtönbe került, anyukája önkényes házfoglalóként lakásról lakásra vitte a gyerekeket. „Három napra, bezárt minket, felügyelet, mindenféle olyan dolog nélkül, ami egy kisgyereknek kell. A szomszédok feljelentették kiskorú veszélyeztetése miatt és le is tartóztatták, minket pedig elvittek a gyámügyesek" - meséli a fiatal hölgy, akinek sok szenvedés és hosszú út vezetett el oda, hogy saját élete, családja legyen.


Flóra családon belüli erőszak miatt került állami gondoskodásba. Már kiskamaszként olyan érzelmi védekező rendszert épített fel, ami segített neki túlélni a legrosszabb dolgokat, alkalmazkodni az új helyzetekhez és feldolgozni a traumát. Ma magabiztos felnőtt, szakmával a kezében, saját élettel.


Heni szülei alkoholbetegek voltak. Az első nevelőszülei bántalmazták, de az öntudatos kislány szóvá tette és kijárta a gyámügynél, hogy új helyre kerüljön. A felnőttek mellett kortársai is sokat bántották.

„Amikor elmondtad az iskolában, hogy te állami gondozott vagy, nincsenek szüleid, nagyon sokat csúfoltak. Hogy neked nincs is anyád, te ezt nem is értheted, vagy minek jössz el az anyák napjára, neked fölösleges." Mára úgy érzi, mindezt a háta mögött tudta hagyni, 33 éves korára elért mindent, amit szeretett volna. Hogyan sikerült neki?

A három fiatal hölgy története, kitartása és tanácsai segítség lehet a gyermekvédelemben élő gyerekeknek. Az SOS Gyermekfalvak kampánya a szülők nélkül felnőtt gyerekek helyzetére hívja fel a figyelmet.

„Ezek a gyerekek traumatizáltan érkeznek a gyermekvédelembe. Erős pszichológiai támogatást kell nekik adni ahhoz, hogy megbirkózzanak a gyerekkorukkal és egészséges felnőttekké válhassanak. Az SOS abban különleges, hogy támogatóinknak köszönhetően meg tudjuk nekik adni ezt a segítséget, így egy teljes szakmai stáb dolgozik a gyerekekkel a nevelőszülőtől kezdve a fejlesztő szakemberen át  a pszichológusig. Fontos lenne, hogy minden állami gondoskodásba kerülő gyerek megkaphassa ezt a támogatást, hogy fordíthassunk a sorsukon" - mondta Szilvási Léna, az alapítvány szakmai igazgatója.

Az SOS Gyermekfalvak jelenleg is nevelőszülőket keres, akik segítenének a szülők nélkül élő gyerekeknek.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: SOS Gyermekfalvak/youtube

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja