Az SOS Gyermekfalvak most induló két éves projektjében a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatalok helyzetére hívja fel a figyelmet és arra, hogy esetükben mennyire fontos az önálló életre való felkészítés
Az Európai Bizottság finanszírozásával, 6 ország együttműködésében megvalósuló program célja a gyermekvédelmi szakemberek képzése, hogy megfelelő szemlélettel és tudással támogassák a gyerekek önállósodását, illetve támogató közösség kiépítése a kikerülő fiatalok köré.
"Ezek a fiatalok gyakran felnőtt háttértámogatása nélkül lépnek ki az életbe. Nincs kit felhívniuk, ha baj van, nincs mögöttük egy szülő, aki szorult helyzetben kisegíti őket pénzzel, tanáccsal, szeretettel. Hiányzik a szociális védőhálójuk, sokszor küzdenek feldolgozatlan traumákkal, és a kikerülés után számtalan nehézséggel szembesülnek: felkészületlenül kell helyt állniuk az önálló életben. Azért indítottuk el új programunkat, hogy az a 6-7 gyermek, aki naponta elhagyja a gyermekvédelmi gondoskodást, a társadalom minél sikeresebb tagjává válhasson", mondta Szlankó Viola, az SOS Gyermekfalvak gyermekjogi tanácsadója.
Az albérletben élő Erika és gyermeke jelenleg másik 8 emberrel osztja meg életterét, a családegyesítés után most új kihívások elé néznek.
"A legnagyobb vágyam, hogy legyen egy hely, ahol ketten lehetünk, ahova hazamehetünk, hiszen világ életünkben nem voltunk még kettesben."
Indexkép: Youtube
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)