SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Rendőrök vittek el egy babát Dusnokon, akit a szülei nem voltak hajlandóak anyakönyveztetni

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-01-27
A kisfiút azért emelték ki a családjából, mert a hatóságok szeptember 20-a óta semmit nem tudtak róla.

Január 22-én rendőrök álltak körbe egy autót a Bács-Kiskun megyei Dusnokon. A gépkocsiban utazó négyhónapos babáért jöttek, akit azért emeltek ki a családjából, mert a szülei nem voltak hajlandóak anyakönyveztetni, és szeptember 20-a óta orvos sem látta – írja a Szeretlekmagyarország.hu

A szülők az előzményekről még októberben egy tévéműsorban beszéltek. Elmondták, hogy az édesanya terhesgondozásra sem járt, a gyereket pedig azért nem anyakönyveztették, mert véleményük szerint „ez azt jelentené, hogy lemondtunk a gyerekünkről, és átruházzuk a tulajdonjogot Magyarországnak.”

Miután a faluban elindult a pletyka arról, hogy az otthon született gyereket nem jelentették be sehova, a védőnő és családsegítő munkatársai többször meglátogatták a szülőket, hogy jobb belátásra bírják őket, sikertelenül. Végül szeptember 20-án rendőrségi kényszerintézkedés hatására a babát és édesanyját a kalocsai kórházba szállították kivizsgálásra, ahol megállapították, hogy a kisfiú egészséges. Az apukát eközben bilincsben vezették el, de néhány óra múlva elengedték.

A szülők állítják, hogy a csecsemőt szokta orvos látni, de ők erről nem kérnek papírt.

Az eset után az anyakönyvezés vagy a hatóságokkal történő együttműködés továbbra sem valósult meg. A szülők állami támogatásokat – gyes, családi pótlék – sem igényeltek, ugyanis, mint fogalmaztak „szabad embernek szültük a gyermekünket.”

Novemberben határozat született a gyermek nevelésbe vételéről, ám ekkor a gyámügy szerint egy 10-15 fős társaság jött ki a házból, akik fenyegetően léptek fel. Az intézkedést ezért január 22-én ismételték meg, ekkor már sikeresen.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal nyilatkozata szerint a nevelésbe vétel azért volt szükséges, mert a szülők folyamatosan nem tettek eleget jogszabályi kötelezettségeiknek. A gondozatlan terhességet követően az otthonszülésre vonatkozó jogszabályok betartása nélkül látta meg a napvilágot a gyermek. A család Magyarország joghatóságát nem fogadja el, elhatárolódnak az állami szervekkel történő együttműködéstől, és elutasítják a gyermek egészségügyi ellátását is.

Itt látható egy félperces videó a rendőri akcióról:

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: fsHH / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja