SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Konyhaberendezés

Oláh Bernadett [cikkei] - 2007-10-28
Lehet-e még a konyháról újat mondani? Talán nem, én mégis megpróbálkozom vele.

 

Nagyanyáink idejében a konyha volt a ház központja. Ott zajlott az élet. Ebből az időből származhat a Családi tűzhely kifejezés. A kályha melege, az ételek illata kellemes helyszínt biztosított a családi beszélgetésekhez, étkezésekhez, játékhoz.

Aztán az évek múlásával ez a kifejezés elvesztette jelentőségét, eltűntek a „konyhaszobák”, helyükbe a jól ismert, apró panelkonyhák léptek, amik semmiképpen nem feleltek meg a meghitt családi élet színterének.

Az utóbbi évtizedekben ismét megnőtt a főzés jelentősége, technikai újdonságok jelentek meg, elterjedt az elszívóberendezés, elsősorban ennek hatására hódított az ún amerikai konyha (lakókonyha), amely a lakótérrel egybenyitott helyiség.  Az amerikai konyha elrendezés lehetővé teszi, hogy a konyhában tevékenykedő háziasszony se rekedjen ki a nappaliban és étkezőben folyó tevékenységekből.

A konyha az a terület, ahol minden családtag szívesen tartózkodik, és ha azt akarjuk, hogy továbbra is így legyen, használhatóvá kell tennünk. Pontosan meg kell terveznünk. Ha ergonómiai szempontokat is figyelembe veszünk tervezéskor, biztosan öröm lesz a főzés.

 

Ergonómia

 Mit is takar ez? A Konyhalexikonban olvasható: „Az ergonómia az emberi munka tudománya, tana, (Ergon=munka, fáradozás; Nomos= törvény, szabály) mely a konyha esetében az ember és a technikai rendszerek kapcsolatát vizsgálja. A tudomány célja az emberi munka gazdaságos megszervezése ésszerű erőkifejtéssel.”

És hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Gondoljunk csak bele, hogyan cselekszünk mikor pl lecsót akarunk készíteni? A hűtőből kivesszük a hozzávalókat, megmossuk azokat, felaprítjuk, a tűzhelyen megfőzzük az ételt, vagy sütjük, esetleg pároljuk (nem tudom… mit kell csinálni a lecsóval?). A munka végeztével tálalunk, eltakarítjuk a romokat magunk után, maradék visszakerül a hűtőbe, elmosogatunk. Ez a munkavégzés háromszöge: az ételelőkészítés, főzés és takarítás. Semmi felesleges mozdulat, egy képzeletbeli háromszögben tevékenykedünk végig, általa kevesebb időt tölthetünk a konyhában, kevesebbet futkosunk. A hűtő, mosogató és sütő ergonomikus elrendezése mindenféle konyhában jól működik. A hely nagyságától, az ott élőktől függ, hogy egyenes, U alakú, L alakú, G alakú, párhuzamos vagy szigetes elrendezésű lesz a konyhánk. Arra viszont mindenképpen figyeljünk oda, hogy az egyes funkciók ne legyenek közvetlenül egymás mellett, hagyjunk mellettünk elég lerakófelületet: tűzhely-mosogató között min: 80cm, tűzhely mellett kétoldalt min: 30cm hely legyen. Mosogatógépet érdemes mosogató mellé tenni, megemelve úgy 140cm magasra, munkamagasságba. Szokatlan lehet magasabban, de érdemes elgondolkodni rajta, hiszen nap mint nap használjuk, a be és kipakolás kényelmesebb ezáltal. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a tűzhelyet emelték magasabbra, de szerintem a mosogatógépet gyakrabban használjuk, kényelmi szempontból érdemesebb „nagyobb magasságokba repíteni”.

 

Gépek a konyhában

 Ma már természetes igény a korszerű tartozékok sora konyhánkban. Munkánkat könnyítik mindenképpen. Segítségükkel gyorsabban elvégezhető minden munka ott. Mindenhol megtalálható a hűtő, sütő, főzőlap (gáz, Ceran kerámia üveglap, vagy indukciós), mosogatógép, mikrohullámú sütő, konyhai robotok, de megtalálható a gőzpároló, kávéfőző, szendvicssütő…stb. is. Ezek a készülékek mindegyike beépíthető ma már. De a munkapultba süllyeszthető lávaköves és kontakt grill, wok sütő … stb. is sok konyhában jelen van. Csak a pénztárcánk szab határt, milyen gépek segítik munkánkat. A konyha és a lakás megfelelő szagtalanítása főzés alatt és után nem egyszerű. Mindenképpen gondolni kell erre, ha amerikai konyhánk van, a megfelelő elszívó elengedhetetlen.

Fontos, hogy minden esetben készítsünk, készíttessünk gépészeti tervet, hiszen fontos, hogy az egyes víz-, gáz-, villamos kiállások, burkolatok a megfelelő helyen legyenek. Ezáltal elkerülhető az új konyhabútor farigcsálása, az újraburkolás.

 

Világítás a konyhában

 Egy mai konyhában nem elégedhetünk meg csak az általános világítással, hiszen a pultnál állva árnyékot vetünk a munkaterületre. Fontos a munkaterület külön megvilágítása és még jobb, ha párkányvilágítással egészítjük ki. Az üveges felsőszekrényekben található világítás pedig csak ráadás lehet: segíti az átláthatóságot, és dekorációs elemnek sem utolsó.  

 

 

Oláh Bernadett


Oláh Bernadett
Lakberendező, Feng Shui szakértő, kínai asztrológus

Elérhetőségeim:
Honlap: http://dettydesign.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
HozzĂĄszĂłlĂĄsok

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja